Zöldinfó
Iskola, ahol nyolcadikig nincs mobil – virágzik a közösség, fejlődik az értelem
Élményszerű, életre nevelő oktatás zajlik a mintegy húsz éve alapított gödi Búzaszem Iskolában, amelynek tanulói a nyolcadik osztályig mobilt, tabletet sem használnak.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a műsorban a gödi Búzaszem Iskola alapítójával, igazgatójával, Horváth Szilárddal beszélgetett arról, hogy az intézményben miként fejlesztik a gyerekeket népdalok, a -táncok és -mesék, valamint népi kézműves foglalkozások segítségével a 21. század munkaerőpiaci, nemzeti és családi igényeinek megfelelően – írja az alternativenergia.hu. Áder János felidézte, hogy húsz esztendeje alig hét gyerekkel indult a katolikus egyház által működtetett iskola, de ma már előfordul a négyszeres túljelentkezés is az intézménybe. Hozzáfűzte: mindez annak köszönhető, hogy a szülők, a pedagógusok és gyerekek igazi közösségként működnek, s az organikus pedagógia elve mentén folyik az oktatás. Horváth Szilárd elmondta: céljuk, hogy megtalálják minden egyes gyerekben a tehetséget, “az eszményt, ami felé megy, amit a Jóisten belé tett”. Az alapító beszámolt arról, hogy az iskolában a gyerekek óráinak harmada művészeti, azon belül leginkább népművészeti, ami nemcsak az érzelmi intelligencia fejlesztésében, hanem azért is fontos, mert így a nemzeti identitásban erős gyerekek kerülnek ki az iskolából. Aki zenél és táncol, mindenben jobb lesz, még matematikában és szövegértésben is, ezt kutatások igazolják, a nemzeti identitás megőrzéséhez, erősítéséhez pedig érdemes visszanyúlni eleinkhez – hívta fel a figyelmet.
A korábbi köztársasági elnök szóba hozott egy bostoni kutatást, amely szerint a gyerekek nagy mértékű képernyőhasználata leépíti a személyiséget, türelmetlenebbé, agresszívabbá teszi a diákokat és csökkenti az agykapacitást. Ennek kapcsán Horváth Szilárd arról is szólt, hogy a Búzaszem Iskolában a nyolcadik osztály első félévéig – a szülőkkel való megállapodás eredményeként – nem kapnak a gyerekek “szórakoztató központokat” a kezükbe, azaz nem használnak okostelefont és tabletet. “Virágoznak a kapcsolatok a családban és a gyerekek között is” – hívta fel a figyelmet a képernyőzés késleltetésének hasznára, hozzátéve: a siker elképzelhetetlen a családokkal való együttműködés nélkül. Horváth Szilárd rámutatott ugyanakkor, hogy a módszereiktől nem állnak teljesen távol a digitális világ dolgai, hiszen az algoritmikus gondolkodásra való tanítás az oktatás részét képezi. A Rubik-kocka, csipkeverés, táblajátékok mindezt fejlesztik, mondta, kitérve arra, hogy ötödik osztály környékén persze a gépekhez is odaengedik a diákokat, de felügyelet alatt zajlik a digitális oktatás, nem a szabad készülékhasználat biztosítása a cél.
Zöldinfó
Szőlőültetvények ezrei újultak meg, tovább erősödik a hazai borágazat
Támogatásokkal és intézkedésekkel segíti az agrártárca a szőlő- és borágazatot.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az alternativenergia.hu közleménye idézte Hubai Imrét, az AM mezőgazdaságért felelős államtitkárát, aki a 8. BorÉRT konferencián, Budapesten elmondta, a magyar bor páratlan nemzeti kincs, amely gazdasági, kulturális és közösségi értéket is képvisel. A mögötte álló szőlő- és borágazat stratégiai jelentőségű, ezért a kormány fennmaradását és versenyképességének erősítését forrásokkal és célzott intézkedésekkel is támogatja. Hubai Imre kiemelte, hogy az ágazat megújításának egyik alapköve a hegyközségi rendszer átalakítása volt, amelynek köszönhetően megerősödött a szakmai érdekképviselet és egyszerűbbé vált az ügyintézés. A hegybírói rendszer központi irányítása stabil alapot teremtett az egyablakos adminisztráció kiépítéséhez. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a termelők kiszámíthatóbb és átláthatóbb működési környezetben gazdálkodhassanak.
A kormány az elmúlt években jelentősen csökkentette a borászatokat terhelő adminisztrációt és költségeket. Az új jövedéki és borjogi szabályozások egyszerűsítették a nyilvántartásokat, bevezették a kisüzemi bortermelői státuszt, valamint megkönnyítették a helyben történő értékesítést. Emellett a hulladékgazdálkodási szabályok bevezetésekor a bortermelők jelentős pénzügyi és adminisztratív kedvezményekben részesültek – ismertette az államtitkár. Hubai Imre közölte, hogy a kormány hosszú távra szólóan, a változó körülményekhez alkalmazkodva támogatásokat biztosít a szőlőültetvények korszerűsítéséhez, a borászati beruházásokhoz, valamint az innovációs és marketingcélok megvalósításához. A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretében csaknem 112 millió eurós keretösszeg áll rendelkezésre ezekre a célokra 2027-ig.
Az államtitkár beszélt arról is, hogy a szőlőültetvények szerkezetátalakítására és a borászati beruházásokra irányuló támogatások az elmúlt másfél évtizedben kézzelfogható eredményeket hoztak: 2010 óta mintegy 35 ezer hektár szőlőültetvény újult meg, mintegy 88 milliárd forint támogatással, míg a borászati beruházásokra több mint 21 milliárd forint jutott. A szőlőültetvények szerkezetátalakítási beruházási támogatásaira tavaly év végén lehetett pályázni, a kérelmek elbírálása folyamatban van. Az agrártárca kiemelt figyelmet fordít a szőlő aranyszínű sárgaság betegség elleni fellépésre is. A kormányzat egy hét elemből álló országos akciótervet fogadott el 2025 őszén, amely eleme volt a felderítés, a laboratóriumi kapacitások növelése, valamint egy országos növényvédő szeres védekezési program és az elérhető növényvédő szerek körének bővítése is. A tavaly őszi tapasztalatokra építve az idei évre vonatkozó intézkedések előkészítése is megkezdődött már – jegyezte meg Hubai Imre az AM közleményében.
-
Zöld Energia1 nap telt el a létrehozás ótaÚj napelemes megoldás biztosít egész évben meleg vizet
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaTéli meglepetés nélkül: így spórolhat az elavult fűtési rendszeren
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaCsúcs közelében a paksi áramtermelés a főjavítások ellenére is
-
Zöld Energia5 nap telt el a létrehozás ótaÚj lakossági energiatároló-pályázat: gyors beadás és precíz dokumentáció kell
-
Zöld Energia3 nap telt el a létrehozás ótaJogszabályi garancia: az energiatároló-program nem rövidíti a szaldóelszámolást
