Zöld Energia
Itt a tökéletes akkumulátor a napelemek számára
Az új energiatároló rendszert egy olaszországi vállalat dobta piacra, egyik verziója pedig inverterrel együtt érkezik.
Új, 5,4 kWh-os kapacitású, akár 60 kWh-ig is bővíthető otthoni energiatároló rendszert mutatott be egy olaszországi vállalat – számol be a PV Magazine. A 100%-os kisütési mélység és a 450 V névleges töltési-kisütési feszültség tökéletes választássá teszi a Weco új, kifejezetten lakossági alkalmazásokra szánt energiatároló rendszerét.
Az 5K0 akkumulátorsorozat két változatban lesz kapható, 5K0 Pro és 5K0 Smart néven. Az 5K0 Pro rendszer inverter nélkül, az 5K0 Smart pedig egy hibrid invertert is tartalmazó „minden egyben” megoldás.
„Az egyfázisú modellek áprilistól lesznek kaphatók Olaszországban az új CEI 0-21 tanúsítással, míg a háromfázisú modellek a főbb európai és amerikai piacokra készülnek” – mondta a PV Magazine-nak a vállalat szóvivője. „2024 végére egy 7,6 kWh-s változat is elérhető lesz, amely akár 110 kWh tárolókapacitással is rendelkezhet majd a kis kereskedelmi alkalmazások számára. Ez nagyfeszültségű háromfázisú inverterekkel kombinálható” – tette hozzá.
Az egyes akkumulátoregységek tárolókapacitása 5,12 kWh, teljes mérete 669 mm x 185 mm x 340 mm, súlya pedig 50 kg. A lítium-ionos rendszer katódanyagként LiFePO4-et használ, működési hőmérséklettartománya pedig -20 C-tól 50 C-ig terjed. Az új termék kapacitása 5,12 kWh, és 60 kWh-ig skálázható, a kisütési mélység 100%, a névleges töltési-kisütési feszültség pedig 450 V.
A készülékre tíz év garancia vonatkozik, és állítólag több mint 6000 cikluson keresztül képes működni. IP65-ös védettségi szinttel is büszkélkedhet.
Ami az 5K0 Pro rendszert illeti, invertere legfeljebb 6 kW teljesítményű, a PV maximális bemeneti feszültsége pedig 600 V. 2 MPPT-vel rendelkezik, és a gyártó szerint optimalizátorok segítségével akár 150%-kal is túlméretezhető. „Akár négy invertert is lehet párhuzamosan csatlakoztatni, és a Weco Gateway alkalmazással optimalizáltan lehet vezérelni a terheléseket” – nyilatkozta a szóvivő.
Zöld Energia
Riasztó eredményeket hozott a magyar napelemes rendszerek vizsgálata
Több mint 9500 biztonsági hibát találtak a nyilvánosan elérhető magyar napelemes eszközökön, köztük olyan kritikus sérülékenységeket, amelyek illetéktelen távoli beavatkozást is lehetővé tehetnek.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Legalább 1916 magyarországi, napelemes energiatermeléshez kapcsolódó eszköz érhető el közvetlenül a nyilvános interneten, ráadásul ezek között több ezer súlyos biztonsági sérülékenységet is találtak. Kocsis Tamás kiberbiztonsági szakértő kutatása szerint a nem megfelelően védett inverterek, adatgyűjtők és egyéb vezérlőberendezések nemcsak az egyes napelemes rendszerek, hanem akár a villamosenergia-rendszer működésére is kockázatot jelenthetnek. A szakértő a hazai fotovoltaikus rendszerek internetes kitettségét vizsgálta, miután egy holland kiberbiztonsági vállalat, a Modat korábbi kutatása 8500, az Európai Unió területén működő, nyilvánosan elérhető nap- és szélenergia-ipari eszközt azonosított. Ezek közül 514 Magyarországon működött. Kocsis azonban úgy vélte, hogy a hazai érintett berendezések száma ennél jóval magasabb lehet, ezért a Modat keresőeszközének segítségével önálló adatgyűjtést végzett. A vizsgálat során legalább 1916 magyarországi fotovoltaikus energiatermeléshez kapcsolódó eszközt talált, köztük invertereket, adatgyűjtőket, energiatárolókat és termelésmenedzsment-rendszereket. A szakértő hangsúlyozta, hogy ez csak az azonosított berendezések minimális száma, mivel nem minden eszköztípus volt ismert a kutatás kezdetekor, írja az alternativenergia.hu hírportál.
A feltárt webes adminisztrációs felületek különösen aggasztó képet mutattak. A Modat keresője összesen 9554 biztonsági sérülékenységet azonosított, amelyek közül 1610 kritikus, további 3239 pedig magas kockázati besorolást kapott. Egyes hibákat már 2016-ban felfedeztek, vagyis előfordulhat, hogy bizonyos rendszerek közel egy évtizede ismert biztonsági problémákat hordoznak.
A kutatás egyik legsúlyosabb megállapítása, hogy legalább 647 olyan fotovoltaikus szolgáltatást is találtak, amelyeknél hitelesítés nélkül hozzáférhető a MODBUS ipari kommunikációs protokoll. Ez lehetőséget teremthet arra, hogy illetéktelenek távolról beavatkozzanak az inverterek működésébe, például ki- és bekapcsolják azokat. Néhány webes adminisztrációs felület pedig jelszó vagy más azonosítás nélkül is elérhető volt.
Kocsis szerint a problémát nem önmagában az jelenti, hogy egyes ipari eszközök nem kapják meg azonnal a legújabb szoftverfrissítéseket. Az ilyen, úgynevezett operatív technológiai (OT) rendszereknél a folyamatos és zavartalan működés elsődleges szempont. Sokkal nagyobb kockázatot jelent, hogy ezek a berendezések megfelelő hálózati védelem nélkül közvetlenül elérhetők a nyílt interneten. A szakértő úgy véli, hogy a helyzet kezelése túlmutat az egyes napelemes rendszerek tulajdonosainak felelősségén. Az aggregátoroknak, az elosztói engedélyeseknek, a rendszerirányítónak, az integrátoroknak és a kormányzati kibervédelmi szervezeteknek közösen kellene fellépniük a kockázatok csökkentése érdekében.
A kutatásra reagált a Huawei is a Telex.hu részére, amely szerint a jelentés a SmartLogger eszközeinél nem konkrét terméksérülékenységet, hanem elsősorban a nem megfelelő üzemeltetői hálózati konfigurációból és a nyilvános internetes hozzáférésből eredő kockázatokat azonosított. A vállalat hangsúlyozta, hogy eszközeit védett hálózati környezetben történő működésre tervezték, és a megfelelő hálózati védelem kialakítása az üzemeltetők felelőssége. A cég emellett a biztonsági előírások betartásának és a rendszeres frissítéseknek a fontosságára hívta fel a figyelmet.
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaA Duna alacsony vízállása miatt veszélybe kerülhet Budapest ivóvízbázisa
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Hidrogénnel töltenék meg a jövő energiahálózatait: fontos teszt indul Romániában
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaEgy újabb figyelmeztető jel: teljesen eltűnt a Triglav-gleccser
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaMi történik, ha kiesik a hazai olajfinomítás közel fele? A Mol most visszaállította a teljes kapacitást
-
Zöldinfó23 óra telt el a létrehozás ótaFelborult a természetes egyensúly: a Balaton vízgyűjtője már több vizet veszít, mint amennyit nyer

