Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

Jelentős energiamegtakarítást ért el a Magyar Nemzeti Múzeum

Jelentős energiamegtakarítás ért el a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM): az adatok alapján a kormány által előírt csökkentést többszörösen túlteljesítette az intézmény – áll az MNM MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében.

Létrehozva:

|

A közleményben emlékeztetnek, hogy a kormány 2022 szeptemberében 25 százalékos gázfelhasználás-csökkentésre kötelezte az állami intézményeket, köztük a közgyűjteményeket is. 2022 utolsó negyedévének adatai szerint a Magyar Nemzeti Múzeum az előírt csökkentést többszörösen túlteljesítette, az egy évvel korábbi időszakhoz képest a megtakarítások mértéke a gázfogyasztásban 61, a villanyfogyasztás esetében pedig 48 százalék lett – emeli ki az intézmény közleménye.

Hozzáteszik, hogy a megtakarítás mértéke a gáz esetében köbméterben, az elektromos áramnál kilowattban értendő, nem pedig a kifizetendő díjak összegében, az energiaárak drasztikus növekedése miatt ugyanis a Nemzeti Múzeumban továbbra is jelentős kiadásnövekedéssel kalkulálnak. Az intézmény közleményében hangsúlyozza, reménykeltő, hogy a kormány ígérete szerint kiegészítő rezsitámogatást kapnak azok az állami intézmények, amelyek betartják az előírt 25 százalékos megtakarítást. Az intézmény vezetése a rezsicsökkentés érdekében bevezetett intézkedéseknél folyamatosan szem előtt tartja, hogy a múzeumtól megszokott magas színvonalú szolgáltatások ne sérüljenek, a munka zavartalan maradhasson a nehéz időkben is – áll a közleményben.

Advertisement

Zöld Energia

Napelemekből jött a segítség: 2000 család kapott elektromos energiát fűtésre

A most zárult fűtési idényben 2068 család összesen 162 millió forint értékű energiát használhatott fel a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségével.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A szeretetszolgálat által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint több mint száz kistelepülésen gyűjtik vissza a rászoruló családoknak kölcsönzött elektromos fűtőtesteket ezekben a napokban – írja az alternativenergia.hu. A karitatív szervezet 24 szociális naperőművének bevételeiből több mint 2000 rászoruló család összesen 162 millió forint értékű energiát kapott az áprilisban zárult fűtési idényben, hogy kikölcsönzött fűtőpanelekkel tiszta és biztonságos módon fűthesse otthonát a legszegényebb településeken. A legszegényebb kistelepüléseken élő családok a teljes szezonra 120 ezer forint értékű támogatást igényelhettek, amit előre fizetős mérőórákra havi részletekben feltöltve, elfogyasztható áramként kaptak meg.

Tovább olvasom

Ezeket olvassák