Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

Jövő Mobilitása Szövetség: állami támogatás segíti az elektromos autók elterjedését

Állami támogatás segíti az elektromos autók elterjedését Magyarországon, a Jövő Mobilitás Szövetség számítása szerint a vissza nem térítendő támogatással azok a vállalkozások is vehetnek ilyen gépjárművet, amelyek eddig a magas vételár miatt halogatták a vásárlást.

Létrehozva:

|

A szövetség közleménye emlékeztet: az elektromobilitás fellendítése érdekében 60 milliárd forintos európai uniós programot indít az állam, amellyel a töltőhálózat fejlesztése mellett vissza nem térítendő támogatást adnak vállalkozások számára elektromos járművek beszerzésére. A pályázatra február 5-től lehet jelentkezni. A Jövő Mobilitása Szövetség adatai szerint tavaly év végén 48 533 tisztán elektromos autó volt forgalomban Magyarországon. A korábbi növekedési ütem alapján és a februárban induló támogatási pályázat révén év végére elérheti a 70 000-et is a tisztán elektromos autók száma. A szövetség becslése szerint 2600 nyilvános töltőpont érhető el országszerte, megjegyezik azonban, hogy egyre több helyen, éttermeknél, szállodáknál is található töltő, így ennél nagyobb a töltőpontok száma; ugyanakkor a legtöbben továbbra is otthon töltik az akkumulátorokat. Az elektromos autók térnyerésével párhuzamosan a nyilvánosan elérhető töltők számának további növekedésre is lehet számítani, de sokkal inkább az elérhető töltési sebességben várható javulás, köszönhetően – többek között CEF2 keretében megvalósuló – ultragyors (100 kW feletti) töltőtelepítéseknek.

A Jövő Mobilitása Szövetség közölte: mivel az Európai Unió döntése értelmében 2035-től – különleges kivételtől eltekintve – megszüntetik az új benzin- és dízelüzemű autók értékesítését az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése és az éghajlatváltozás elleni küzdelem érdekében, a vállalati járműflották esetében különösen fontos, hogy időben megkezdődjön az átállás stratégiai megtervezése és kivitelezése. A szövetség szakértői szerint az elektromos járművekre váltásnak több előnye van: így például az elektromos autóknak a hagyományos járművekhez képest alacsonyabbak az üzemanyag- és karbantartási költségeik, miközben a vállalatok jelentősen csökkenthetik ökológiai lábnyomukat, és támogathatják az éghajlatváltozás mérséklésére irányuló erőfeszítéseket. A közlemény szerint a pályázaton való részvétel több feltételhez is kötött, így például a vásárolni kívánt jármű ára nem lehet több, mint a vállalkozás utolsó lezárt üzleti évének nettó árbevétele, míg egyéni vállalkozónál éves bevétele. A támogatás vissza nem térítendő, de a beszerzés után, utólag folyósítják, és csak új autók és munkagépek vásárlását támogatják, a járművenkénti támogatás összege pedig az akkumulátorkapacitástól függ. Feltétel az is, hogy a támogatás átvételét követő 3 éven belül, de legkésőbb 2027. december 31-ig nem adható el vagy bérbe, illetve nem vonható ki forgalomból a jármű.

A közleményben a Jövő Mobilitása Szövetség szakértői több szempont figyelembe vételét is ajánlják a vállalkozóknak, amikor arról döntenek, hogy milyen elektromos gépjárművet szerezzenek be: szerintük az egyik legfontosabb szempont az, hogy az újonnan beszerzett jármű is a korábban megszokotthoz hasonló teljesítményt nyújtsa. Az elektromos autók hatótávolsága a vállalkozás igényeihez igazodjon, figyelembe véve a napi útvonalak számát és hosszát, illetve számításba kell venni a töltési időt is, hogy ne okozzon üzleti fennakadást.

Advertisement

Zöld Közlekedés

Több ezer forintba is kerülhet a zöld rendszám lecserélése

November 30-ig kell lecserélni a plug-in hibrid járművek zöld rendszámát.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük zöld rendszámát, ezt követően ezek az autók már nem vehetnek részt a közúti forgalomban a korábbi rendszámtáblával – írja az alternativenergia.hu. A határidő jelenleg még 25 771 autóst érint – közölte a Tudományos és Technológiai Minisztérium (TTM) az MTI-vel. December elsejétől közúti ellenőrzés esetén a hatóság kezdeményezi a jármű forgalomból történő kivonását – hívta fel a figyelmet a szaktárca. A közlemény szerint a kormányablakok felkészültek az ügyintézési feladatokra, valamennyi rendelkezésre álló, gépjárműügyekkel foglalkozó ügyintézőjükkel fogadják az ügyfeleket. Ugyanakkor arra kérik az érintetteket, ne hagyják az utolsó napokra a rendszámcserét.

Jelezték: jelenleg nem tartják szükségesnek a rendkívüli nyitvatartás bevezetését, ugyanakkor az ügyforgalom alakulását folyamatosan figyelemmel kísérik, és szükség esetén egyes kormányablakokban a hosszabb ügyfélfogadás lehetőségét sem zárják ki. Az ügyintézéshez előzetesen időpontot lehet foglalni a Központi Időpontfoglaló Alkalmazásban, DÁP-os vagy Ügyfélkapu+ azonosítást követően. Az időpontfoglalás nem kötelező, az érintettek sorszámhúzással is intézhetik az ügyet. A rendszámcseréhez a járműtulajdonosok két lehetőség közül választhatnak a közlemény szerint. Az egyik az átrendszámozás: a jármű új, fehér alapszínű rendszámot kap, ennek díja egy pár rendszámtábla esetén 11 475 forint, a forgalmi engedély cseréje pedig további 6000 forint.

A másik lehetőség a karakterazonos rendszámcsere: a tulajdonos megtarthatja eredeti betű- és számkombinációját, amelyet fehér alapszínű rendszámtáblán gyártanak le. Ennek díja 16 605 forint, és nem szükséges hozzá a forgalmi engedély cseréje. Jelezték, hogy a karakterazonos rendszám legyártása időigényes lehet, ezért különösen azoknak érdemes mielőbb intézkedniük, akik ezt választják. Az átrendszámozás után pedig a tulajdonosnak gondoskodnia kell arról is, hogy az új rendszámot bejelentse a biztosítónak, az autópálya-matrica esetében a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltatónak, valamint – ha van – a parkolótársaságnak és lízingelt autó esetén a lízingbeadónak is.

Advertisement

Aki elmulasztja a határidőt, nem közlekedhet tovább a régi rendszámmal, 2026. december 1-jétől az 5N és 5P környezetvédelmi osztályba sorolt, zöld rendszámmal közlekedő járművek már nem vehetnek részt a közúti forgalomban a korábbi rendszámtáblával. Közúti ellenőrzés esetén a hatóság bevonja a rendszámtáblát és a forgalmi engedélyt, valamint kezdeményezi a jármű forgalomból történő kivonását. A jármű csak az átrendszámozást követően kerülhet vissza a forgalomba – hangsúlyozták.

A közleményben felidézték: a plug-in hibrid járművek zöld rendszámának kivezetéséről még az előző kormány döntött 2024-ben. Az új szabályozás 2024. szeptember 1-jén lépett hatályba; ettől az időponttól kezdve új zöld rendszámot már kizárólag tisztán elektromos és nulla emissziós járművek kaphatnak, a korábban kiadott, plug-in hibrideken lévő zöld rendszámok használatára pedig 2026. november 30-ig biztosítottak átmeneti időszakot. Az új kormány a szabályozást nem vonta vissza, mivel a döntés végrehajtása már két éve megkezdődött: az újonnan forgalomba helyezett plug-in hibridek már nem kaphattak zöld rendszámot, és számos tulajdonos időközben már elvégezte a cserét. A szabályozás visszavonása így azokat is hátrányosan érinthette volna, akik az előírásoknak megfelelően már alkalmazkodtak a változáshoz.

Advertisement

A szabályozás módosításának hátterében az áll, hogy a magyar és nemzetközi tapasztalatok szerint a hálózatról tölthető hibridek tényleges környezetvédelmi teljesítménye sok esetben elmarad a korábban feltételezettől. A változtatás célja, hogy a környezetkímélő járműveknek járó kedvezmények jobban igazodjanak azok tényleges környezeti előnyeihez, és hosszabb távon a tisztán elektromos közlekedés elterjedését ösztönözzék – ismertették.

A tárca kiemelte: a változás nem érinti a tisztán elektromos és a nulla emissziós járműveket. Az 5E és 5Z környezetvédelmi osztályba sorolt autók továbbra is jogosultak a zöld rendszámra, és megmaradnak az ehhez kapcsolódó adó- és illetékkedvezményeik is: többek között a gépjárműadó, a cégautóadó, a visszterhes vagyonátruházási illeték és a regisztrációs adó alóli mentesség.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák