Zöld Közlekedés
Kína betiltaná a kizárólag elektronikus ajtónyitást
Kína 2027. január 1-jétől betiltja a rejtett, elektronikus működtetésű autókilincsek alkalmazását a személygépkocsiknál.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az új előírások szerint minden autóajtón kötelező lesz a mechanikus vésznyitó funkcióval ellátott kilincs alkalmazása, a csomagtérajtó kivételével – írja az alternativenergia.hu. A döntést biztonsági aggályokkal indokolták, miután több halálos kimenetelű elektromosjármű-baleset során az elektronikus ajtónyitó rendszerek egyes jelentések szerint nem működtek, és az utasok az autóban rekedtek. A szabályozástervezetet a minisztérium tavaly szeptemberben bocsátotta társadalmi egyeztetésre. “A cél az autókilincsek biztonsági teljesítményének javítása, Kína általános járműbiztonságának folyamatos javítása, a passzív biztonsági technológiák fejlesztésének támogatása és az emberek életének védelme” – közölte tavaly a minisztérium.
A minisztérium hétfői közlése szerint azoknál a járműmodelleknél, amelyek már megkapták a hatósági engedélyt, a gyártók 2029. január 1-jéig kapnak haladékot a tervek módosítására. Az új szabályozás többek között a Tesla Model 3 és Model Y, a BMW iX3, valamint számos kínai gyártó modelljeit is érintheti, amelyeknél behúzható vagy nyomásra működő kilincseket alkalmaznak. Szakértők szerint a kínai döntés globális hatással járhat, más régiók szabályozói is követhetik a példát, az áttervezés és utólagos módosítás azonban jelentős költségeket róhat az autógyártókra.
Zöld Közlekedés
Napelemekről töltött vonatok? Horvátország a fenntartható vasútfejlesztésre épít
Hat akkumulátoros motorvonatot vásárol Horvátország.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Hat akkumulátoros villamos motorvonatot vásárol a horvát állami vasúttársaság: az 53,6 millió eurós (mintegy 19,4 milliárd forint) beruházás részeként töltőállomás is épül az észak-horvátországi Kotoribán – írja az alternativenergia.hu. Az erről szóló finanszírozási és adásvételi szerződéseket csütörtökön írták alá Zágrábban Andrej Plenkovic miniszterelnök jelenlétében. A megállapodásokat a horvát kormány, a HZ Putnicki prijevoz állami személyszállító vasúttársaság, a környezetvédelmi és energiahatékonysági alap, valamint a Koncar horvát elektromos, közlekedési és energiaipari vállalat képviselői kötötték meg. A Koncar által gyártott szerelvények villamosított és nem villamosított vasútvonalakon egyaránt közlekedhetnek. A felsővezeték nélküli szakaszokon akkumulátorról üzemelnek majd. A vonatok legnagyobb sebessége óránként 120 kilométer lesz, egy-egy szerelvényen 150 ülőhelyet alakítanak ki.
A magyar határ közelében fekvő kotoribai állomáson napelemekkel és energiatároló rendszerrel ellátott töltőállomás létesül. Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök a szerződések aláírásakor azt mondta: a fejlesztés egyszerre szolgálja a vasúti közlekedés korszerűsítését, a károsanyag-kibocsátás csökkentését és a hazai járműgyártás erősítését. Az állami személyszállító vasúttársaság jelenleg hetven alacsonypadlós motorvonatot üzemeltet. A mostani beszerzéssel együtt további huszonöt új szerelvényre van szerződése, ezeket 2029 márciusának végéig állítják forgalomba.
Oleg Butkovic közlekedési miniszter közölte, hogy Horvátország több mint 1,5 milliárd eurót fordít a vasúti pályák felújítására és új infrastruktúra építésére. A kormány további harminc akkumulátoros motorvonat beszerzését, valamint három új töltőállomás megépítését is tervezi. A dízelmotorvonatok kiváltásától a légszennyezés, a zaj, az üzemanyag-felhasználás és az üzemeltetési költségek csökkenését várják.
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaSürgős vasúti járműcserére van szükség Magyarországon
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaHőségriadó után újabb hőhullám közeleg: az EU szerint fel kell készülni a szélsőségekre
-
Zöld Közlekedés4 nap telt el a létrehozás óta2027-től minden autósnak digitális matrica kell Belgiumban
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás ótaA tengervíz már visszaáramlik a Pó medrébe, veszélyben a mezőgazdaság
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaTengerbe került az üzemanyag Szlovéniában, lezárták a népszerű üdülőhely strandját
