Kapcsolatfelvétel

Design

Klímaaktivisták odaragasztották magukat egy képhez a londoni Nemzeti Galériában

Létrehozva:

|

Klímaaktivisták odaragasztották magukat hétfőn délután a londoni Nemzeti Galériában John Constable egy alkotásának keretéhez, miután az eredeti festményre erősítették az apokaliptikus jövőt ábrázoló saját nyomtatott képverziójukat.

A BBC News beszámolója szerint a Just Stop Oil (JSO) feliratú pólót viselő két aktivista átlépett a The Hay Wain (A szénásszekér) című festmény előtti kötélkordonon, a képre rögzítették saját változatukat, és a kezüket is a kerethez ragasztották, majd a kép mellé térdelve fennhangon fejezték ki tiltakozásukat. A Nemzeti Galéria tájékoztatása szerint a kiérkező rendőrök kiürítették a termet, és a kivezetett tüntetőket őrizetbe vették. A festményt a galéria restaurátorai megvizsgálták, és megállapították, hogy a keret kisebb mértékben megsérült, emellett a festményt fedő lakkréteg is kisebb kárt szenvedett, de a szakemberek szerint mindkét sérülés helyreállítható. Mint kiderült, a két brightoni tiltakozó a 22 éves, zenét tanuló Eben Lazarus és a 23 éves, pszichológiát hallgató Hannah Hunt volt.

Napelemes rendszer 50 % állami támogatással. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

A Nemzeti Galéria legnépszerűbb festményei közé tartozó, 1821-ből származó Constable-kép a suffolki mezőkön áthaladó szekeret ábrázol. Az aktivisták egy olyan apokaliptikus jövőt mutató színes nyomtatvány-változatot rögzítettek rá, amely elmondásuk szerint “az éghajlati összeomlást ábrázolja, és azt, hogy ez mit fog tenni ezzel a tájjal”. A magát művészetszeretőként leíró Lazarus azzal érvelt, hogy miközben a művészet fontos, és meg kell őrizni a jövendő generációk számára, ugyan mi haszna, ha nem lesz mit enni. “Ha nincs víz, mi haszna a művészetnek? Ha milliárdok szenvednek, mi haszna a művészetnek? Felragasztottuk A szénásszekér újragondolt változatát, amely a katasztrófába vezető utunkat mutatja be” – fejtette ki az aktivista. A kép kedden már ismét megtekinthető a Trafalgar téren álló múzeumban. A JSO aktivistacsoport a napokban más akciókat is végrehajtott. Egy skót galériában és a vasárnapi silverstone-i Forma-1 autóversenyen is demonstráltak.

 

 

Advertisement

Kép: nationalgallery.org.uk

Design

A környezetszennyezés problémáját bemutató úszó kiállítótér készült egy régi kompból

Úszó kiállítótér és szemléletformáló központ készült Sárazsadány község régi kompjából.

Létrehozva:

|

Szerző:

A Lebegő Kiállítás, amely a környezetvédelem fontosságára és a folyók szennyezésének problémájára hívja fel a figyelmet, csütörtökön indult útnak. Az idén 10 éves Tiszai PET Kupa a környezetvédelem, a víziturizmus, a hulladékmentesség és a kulturális élmények ötvözésével hozta létre a Lebegő Kiállítást (Floating Exhibition – FLEX), amelynek alapja egy forgalomból kivont hajótest – közölte a Tiszai PET Kupát működtető Természetfilm.hu Tudományos Filmműhely Egyesület csütörtökön az MTI-vel. A FLEX-Sárazsadány névre keresztelt projekt célja, hogy felhívja a közvélemény figyelmét az élővizek, különösen a Duna és a Tisza szennyezésére, és tudományosan megalapozott eredményeket és módszereket kínáljon a probléma kezelésére. A kiállítással szeretnék közelebb hozni az emberekhez a folyót, és megváltoztatni a látogatók kapcsolatát az egyszer használatos műanyagokhoz.

A teljes hulladékmentesség jegyében újrafelhasznált és újrahasznosítható anyagokból készült Lebegő Kiállítás minden korosztály számára tartogat érdekességeket. A látogatók megismerhetik például a Tid(y)Up projekt eredményeit, a Tiszai és Bodrogi PET Kupa történetét, valamint lehetőségük nyílik interaktív, játékos szemléletformálás és oktatás keretében megismerni a folyókat érő kihívásokat és az ezekre adható helyi válaszokat. A kiállítás minden eleme az újrahasználat és az újrahasznosítás jegyében jött létre. A bemutató alapját adó használt komp és a tengeri konténerek alkotta térben több tonna folyami és szelektív hulladékból készült el a bemutató. Az orr és a tat burkolatának nyersanyaga folyami műanyag, az asztal és a regisztrációs pult uszadékfából készült, a felső fedélzet burkolata lakossági szelektív gyűjtésből származik. Az ablakok, ajtók, szigetelőelemek kivétel nélkül egyedi felajánlásokból, lakásfelújításokból, építkezésekből származnak. A sokféle nyersanyagot a petkalózok építették be a kiállításba.

Az úszó bemutatótérben a kiállítás mellett egy műanyagműhely és egy vetítőterem is helyet kap, ahol elgondolkodtató és a gyakorlatban is kipróbálható elemeken keresztül a gyerekek, tanárok és szülők interaktív módon ismerkedhetnek meg a PET Kupa történetével, a folyótisztítások eredményeivel, a folyók ökológiai szerepével, a folyami műanyagszennyezéssel és a megoldási lehetőségekkel. A Lebegő Kiállítás első útja a Bodrogról a Közép-Tiszára vezet, Kiskörén mutatkozik be először.

 

mti

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák

© 2022 zoldtrend.hu | Minden jog fenntartva!