Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Komplex természetvédelmi program kezdődött a Mátrában

Jelentősen javul a mátrai élőhelyek állapota.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság több mint 3,3 milliárd forintból valósít meg természetvédelmi fejlesztéseket 9 projekten keresztül az új Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz támogatásával, köztük a most induló, közel 120 millió forintos “Élőhely-rekonstrukció a mátrai hegylábi és hegyi rétek területén” című projektet – mondta az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása szerint Rácz András, a tárca természetvédelemért felelős államtitkára a projektnyitó rendezvényen, Mátrafüreden a Harkály Házban. Az államtitkár a közlemény szerint kiemelte, hogy a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság mátrai tájegysége 40 éve alakult 12 ezer hektáron, azóta európai uniós forrásokból jelentős összegeket fordítottak ezeknek az értékes élőhelyeknek a megóvására. A most induló, csaknem 120 millió forintos élőhely-rekonstrukciós projekt célja a hegylábi és hegyi rétek természetes állapotának helyreállítása – írja az alternativenergia.hu.

A fejlesztés négy különböző élőhelytípust érint, és több település közigazgatási területén zajlik majd, így Abasáron, Gyöngyösön, Pálosvörösmartonon, valamint Mátraszentimrén, Parádon és Gyöngyössolymoson. A jelenlegi fejlesztés a gyepes élőhelyek rehabilitációját, inváziós növényzet irtását, kézi bozót- és cserjeirtást, szárzúzást, valamint kézi és gépi kaszálást foglalja magába, összesen 25 helyszínen, 70 hektáron. A beavatkozások eredményeként mintegy 50 hektáron javul a kis kiterjedésű, de különösen értékes élőhelyek természeti állapota.

Ahol a legeltetés vagy kaszálás nem ideális, ott alacsony költségű természetvédelmi kezelésekkel történik a fejlesztés. A parádi térségben a megközelíthetőség érdekében 2,5 kilométer hosszú földutat stabilizálnak, hogy a munkagépek bejussanak, és a bálák elszállítása gördülékeny legyen. A hatékonyabb munkavégzéshez szükséges gépeket és eszközöket is beszereznek – fejtette ki Rácz András.

Advertisement

Az államtitkár kitért arra is, hogy országos szinten évente 400 ezer gyerek és felnőtt vesz részt a nemzeti parkos környezeti nevelési programokon. Az igazgatóság mostani korszerűsítésének egy része is ezt szolgálja. A hegyi rétek élővilágát bemutató interaktív játékok, foglalkoztató füzetek, valamint kisfilm is készül, amelyeket a mátrafüredi Harkály Ház környezeti nevelési programjain fognak bemutatni. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság honlapján külön aloldalon teszik közzé a projekt fejleményeit és eredményeit, amely 2028. december 31-ig tart – közölte az AM.

Advertisement

Zöldinfó

Megosztja az európaiakat az élelmiszer-innováció: a válaszadók 51 százaléka bizalmatlan

Az európaiak több mint fele negatív véleménnyel van az innovatív élelmiszerekről.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Az európaiak több mint fele negatív véleménnyel van az innovatív élelmiszerekről – derült ki az Európai Bizottság megbízásából készített és közzétett Eurobarométer-felmérésből. Brüsszeli közleményében az uniós bizottság emlékeztetett: az innovatív élelmiszerek olyan új vagy jelentősen módosított élelmiszeripari termékek, melyek fejlesztése során modern technológiákat, vagy újszerű összetevőket használnak fel – írja az alternativenergia.hu. Céljuk általában a környezeti terhelés csökkentése, az egészség megőrzése, vagy a változó fogyasztói igények, köztük ételintoleranciák kiszolgálása. Az uniós bizottság szerint az élelmiszer-innováció erősítheti az európai élelmiszerrendszer ellenálló képességét, szélesítheti a termelési lehetőségeket, támogathatja az élelmezésbiztonságot és segíthet kielégíteni a változó fogyasztói igényeket.

A felmérésben a válaszadók 51 százaléka negatív, 39 százaléka pozitív véleményt fogalmazott meg az innovatív élelmiszerekről. Míg a 39 év alattiak jobban elfogadják (50 százalék) az ilyen termékeket, az 55 éves, vagy annál idősebbeknek mindössze 34 százaléka van így ezzel. Hasonló arány figyelhető meg a lakóhely szerint is: a nagyvárosokban élők több mint fele fogadja el a modern technikákkal előállított élelmiszereket, szemben a falvakban vagy vidéki területeken élőkkel. A tájékozottabb válaszadók 72 százaléka, a kevésbé tájékozottak 27 százaléka fogyasztana ilyen élelmiszert – írták.

A felmérés szerint a válaszadók 68 százaléka egyetért azzal, hogy az élelmiszer-innováció segítheti a gazdálkodókat és az élelmiszer-termelőket az olyan kihívások kezelésében, mint az éghajlatváltozás, a kártevők elleni küzdelem, az erőforráshiány és az ellátási zavarok. A felmérésben felsorolt innovatív élelmiszerek közül a legmagasabb elfogadottsági szintet az aszályhoz, a kártevőkhöz vagy a szélsőséges időjáráshoz alkalmazkodott növényekből származó gyümölcsök és zöldségek érték el. A válaszadók fele (50 százalék) mondta, hogy szívesen fogyasztana ilyen termékeket.

Advertisement

A felmérés eredménye szerint a válaszadók 85 százaléka egyetért azzal, hogy az innovatív élelmiszereknek egyértelmű megnevezéssel kell rendelkezniük, és érthető információkat kell adni arról, hogyan állították elő azokat, mit tartalmaznak és honnan származnak – derült ki az uniós bizottság felméréséből.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák