Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Közös vízügyi fejlesztés indul a határ mentén – új csatorna tervei készülnek a Sebes- és Fekete-Körös között

Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Magyarország és Románia uniós forrásból közösen fejleszti a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását, így javítva a vízhiányos területek vízháztartását – közölte az alternativenergia.hu. A közlemény szerint az úgynevezett Interreg programban a Kövizig mellett a tiszántúli és a nagyváradi vízügyi igazgatóság, valamint a Bihar megyei Szalárd önkormányzata vesz részt. A 100 százalékos támogatási intenzitású projekt összköltsége 1,9 millió euró, a Kövizigre ebből 550 ezer euró jut. A támogatás 80 százaléka az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, 20 százaléka pedig a magyar partnerek esetében hazai társfinanszírozásból biztosított – írták.

A Kövizignek 30 hónap alatt olyan gravitációs vízátvezetési nyomvonalat kell terveznie, amely képes a Sebes-Körös vízkészletének egy részét a Fekete-Körösbe vezetni úgy, hogy közben többlet jusson a Sebes-, a Kettős-, a Fekete-Körös és az országhatár által határolt területek számára. A projekt végrehajtása során elkészül a Sebes-, a Kettős- és a Fekete-Körös közötti összekötő csatorna elvi vízjogi engedélyes terve (környezeti hatásvizsgálattal együtt), valamint a sebes-körösi vízkivételi mű vízjogi létesítési engedélyes terve. A tervek szerint a csaknem 44 ezer folyóméter hosszúságú összekötő csatorna másodpercenként 4-6 köbméter körüli vízhozamot lesz képes végigvezetni Sarkadig. Emellett rekonstruálják a biharugrai fővízkivétel hullámtéri tápcsatornáját: a nagyobb vízbiztonság elérése és a párolgási veszteség csökkentése érdekében kotrási és burkolatjavítási munkákat végeznek. A projekt 2027. szeptember 12-én zárul – olvasható a közleményben.

Advertisement

Zöldinfó

Új lendületet kap az országfásítás: a cél a 27 százalékos erdősültség elérése

Külterületi közutak mentén telepítenek fákat országszerte a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kezdeményezésére.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Áder János a Növénytelepítés a közutak mentén elnevezésű programról elmondta, a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel 10 hektárnyi területen telepítenek többezer fát és cserjét – írja az alternativenergia.hu. Kiemelte, hogy régóta dolgozik azért, hogy a közutak és a vasúthálózatok mentén, valamint az autópálya építések során üresen hagyott területekre fákat,  cserjéket telepítsenek. Hangsúlyozta, hogy a fásításnak több oka is van, egyrészt egyetlen fa mintegy 20-25 kilogramm szén-dioxidot tud megkötni évente, másrészt a fák segítenek csökkenteni a por- és hóátfúvásokat, harmadrészt csökkentik a termőföld erózióját. Kitért arra is, hogy olyan fákat telepítenek, amelyek ellenállóbbak a szárazsággal és a környezeti terhelésekkel szemben. Kiemelte: ennek azért van jelentősége, mert a Kárpát-medence éghajlata átalakul. “Akár akarjuk, akár nem, nekünk ehhez alkalmazkodnunk kell” – fogalmazott.

Áder János elmondta azt is, hogy a program miatt a Magyar Közút Nonprofit Zrt. változtatott a korábbi szabályozásán és könnyebbé tette ezeknek az útmenti területeknek a fásítását. Nagy István agrárminiszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a közutak mentén telepített fák nemcsak a szél mérséklésében nyújtanak segítséget, hanem élőhelyet is biztosítanak számos rovarnak és madárnak. Hozzátette, hogy a magyar tájképhez szervesen hozzátartozik az út menti fáknak, fasoroknak a látványa. Kiemelte, hogy nekünk, embereknek is felelősségünk van abban, hogy hogyan tudjuk mérsékelni az éghajlatnak a változását.

Elmondta, hogy az Agrárminisztériumban is azon dolgoznak, hogy az ország fával borított területeinek az arányát növeljék. Erre több program is indult, köztük az Országfásítási, a Településfásítási, az Újszülöttek erdeje programok. A cél az, hogy az ország fával borított területeinek aránya 24-ről 27 százalékra emelkedjen – emlékeztetett az agrárminiszter. Mikesz Csaba, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy betegség és balesetek miatt többezer fát vágnak ki évente. A társaságnak ezen fák pótlására 50-60 millió forint forrása van évente. A Növénytelepítés a közutak mentén nevű program révén 100 millió forintból telepítenek több mint 5500 fát és 11 ezer csemetét – tette hozzá.

Advertisement

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány közleménye szerint a fásítás során az egyes területekre szakemberek választottak az élőhelyi viszonyokhoz illő növényeket. A telepített fafajok között szerepel a vénic-szil és a szibériai szil, a mezei és a korai juhar, a virágos, a magas és a magyar kőris, a bugás csörgőfa, a kis- és nagylevelű hárs, valamint a cserjék közül az egybibés galagonya és a kökény.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák