Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Magas PFAS-értékek a halakban, kagylókban és tengeri tajtékban, országos problémára derült fény

Öt környezetvédő szervezet bírósághoz fordult Hollandiában annak érdekében, hogy az állam haladéktalanul tiltsa be a veszélyes PFAS-vegyületek környezetbe juttatását.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A felperesek szerint a perfluor- és polifluor-tartalmú alkil anyagok (PFAS) kibocsátása hosszú távon súlyosan veszélyezteti az emberi egészséget és a természetes környezetet – írja az alternativenergia.hu. A “örök vegyi anyagoknak” is nevezett vegyületek rendkívül lassan bomlanak le, és olyan egészségügyi problémákhoz vezethetnek, mint a tüdőkárosodás, a pajzsmirigy-megbetegedés, a túlsúly, egyes termékenységi problémák és a rák. Ira von Harras, a zeelandi környezetvédelmi szövetség a Zeeuwse Milieufederatie igazgatója a perindítást azzal indokolta, hogy a PFAS-os “nagyon súlyos kockázatot” jelentenek az emberre és a környezetre nézve. Hangsúlyozta: ezek az anyagok nem tűnnek el maguktól a vizekből, és több generációt érintő problémát okoznak.

A szervezetek azt követelik az államtól, hogy ne adjon ki új PFAS-kibocsátási engedélyeket, mérje fel a meglévő szennyezést, és kezdje meg a területek megtisztítását. Szerintük az állam nem teljesítette kötelezettségét, és szeretnék, ha a bíróság kimondaná az egészséges környezethez való alapvető jogot. A környezetben természetes módon nem előforduló PFAS-okat számos termékben használják, például tapadásmentes bevonatokban, élelmiszercsomagolásokban és egyes növényvédő szerekben. A Financieele Dagblad napilap és az Investico holland oknyomozó újságírói szervezet idén megjelent kutatása szerint a PFAS-szennyezés felszámolása Hollandiában több milliárd euróba kerülhet, mivel akár ezer helyszínen is jelen lehetnek ezek az anyagok.

A hatóságok idén nyáron fokozott figyelmeztetést adtak ki a tengeri tajtékkal való érintkezés miatt, miután magas PFAS-koncentrációt mértek benne. Emellett jelentős szennyezettséget találtak háztáji tyúkok tojásaiban, valamint a Westerschelde térségében fogott halakban és kagylókban.

Advertisement

Zöldinfó

Fontos lépés az energiabiztonságért: összekapcsolnák a két finomítót

Új szénhidrogéntermék-vezeték létesítését szolgáló törvényjavaslatot nyújtott be a miniszterelnök-helyettes.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Szükséges egy új szénhidrogéntermék-vezeték létesítése Százhalombatta és a szlovákiai Ipolyság (Šahy) település közötti szakaszon, amely a MOL Dunai Olajfinomító és a Slovnaft Olajfinomító összeköttetését célozza, ennek megvalósítását szolgálja az a törvényjavaslat, amelyet kedden nyújtott be a parlamentnek Ruff Bálint György miniszterelnök-helyettes. A törvényjavaslat az újonnan létesítendő vezeték koordinátáival egészíti ki a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya közötti korábbi megállapodásról szóló jogszabályt, amely a közös államhatárt keresztező szénhidrogén-szállító vezetékek építésével, üzemeltetésével, fenntartásával, rekonstrukciójával és üzemzavar-elhárításával kapcsolatos együttműködésről szól – írja az alternativenergia.hu.

A 2022 óta zajló orosz-ukrán konfliktus kockázatot jelent Magyarország és Szlovákia kőolajtermék-ellátására
– olvasható az indoklásban. Magyarország kormánya és Szlovákia kormánya egyetért a tekintetben, hogy energiabiztonságuk növelése érdekében szükséges egy olyan új szénhidrogéntermék-vezeték a Százhalombatta és Ipolyság (Šahy) község közötti szakaszon, amely megteremti az összeköttetést a MOL Dunai Olajfinomító és a Slovnaft Olajfinomító között.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák