Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

Magyar Falu Program: korszerű LED-es közvilágítás az aprófalvakban

Ötezer lakos alatti kistelepülések pályázhatnak vissza nem térítendő forrásra közvilágításuk LED-es korszerűsítésére a Magyar Falu Program keretében.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Közvilágítás-korszerűsítésre pályázhatnak az ötezer lakos alatti kistelepülések – írja az alternativenergia.hu. Czepek Gábor közölte, a 18 milliárd forintos keretösszegű pályázat a Magyar Falu Program keretében a Jedlik Ányos Energetikai Program finanszírozásában valósul meg. A települések legfeljebb 50 millió forint vissza nem térítendő, előlegben felvehető forrásra pályázhatnak július 14. és augusztus 31. között – ismertette az államtitkár. Hozzátette, hétfő délután megjelenik a Nemzeti Energetikai Ügynökség honlapján a pályázati kiírás, amelyet július 14-ig lehet tanulmányozni. Az elnyert támogatásból korszerű ledes izzókra lehet cserélni a fényforrásokat a településeken, és a megfelelő működtetési rendszert is finanszírozza a pályázat – mondta el Czepek Gábor.

Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa elmondta, a Magyar Falu Program öt évvel ezelőtti indulása óta folyamatos párbeszédet folytatnak a kistelepülésekkel, és az onnan érkező javaslatokat rendszerint beépítik a programba. Így történt a mostani közvilágításfejlesztési pályázattal is, amelyre nagy igény mutatkozott – fűzte hozzá. A kormánybiztos kitért arra is, hogy a Magyar Falu Programban költségvetési forrásból már több mint ezermilliárd forintot fordítottak az ötezer fő alatti kistelepülések fejlesztésére.

A legutóbbi eredményekről szólva Gyopáros Alpár elmondta, idén már lebonyolították a Falusi civil alap pályázatot, amelyben majdnem 1900 falusi civil szervezetet támogattak, újraindították a falusi kisboltok támogatási programját, zajlik a kifizetés a falusi kiskocsmák támogatására, és meghirdették az önkormányzati tulajdonú utcák és járdák, valamint ingatlanok fejlesztését célzó kiírást is.

Advertisement

Zöld Energia

Kevesebb import, több napenergia – új szintre lépett a magyar villamosenergia-termelés

Az elmúlt hónapban túlnőtte a 8000 megawattot a magyarországi naperőművek összes beépített teljesítménye.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A zöldenergia térnyerése is elősegítette, hogy az idei első fél évben 20 százalék alatt maradt az importarány a villamosenergia-felhasználásban – írja az alternativenergia.hu. A tárca hangsúlyozta: Magyarország élenjáró szerepre tör a zöldenergia-termelésében és -tárolásában. Tavaly – 25 százalékkal -Magyarországon képviselte a világon a legnagyobb hányadot a napenergia az áramtermelésben. A Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség napokban közölt éves statisztikája szerint 2015 és 2024 között Európában a magyar megújuló beépített teljesítmény bővült a legnagyobb arányban, több mint nyolcszorosára. Az óriási zöldenergia-kapacitásnak is köszönhető, hogy az importszaldó 2025 első felében a tavalyi azonos időszak közel 25 százalékához képest 20 százaléknál kevesebbet tett ki a bruttó villamosenergia-forgalomban – ismertette az EM.

Hozzátették: az idei második negyedév adatai különösen kedvezően alakultak, áprilisban mindössze tíz, májusban 13,5, júniusban 13,7 százalék volt az importhányad. A tavalyi legjobb értéknél, az áprilisi 15,4 százaléknál tehát három hónapban is jobb arányt mutatott ki a Mavir. A zöldenergia-termelési képességek felfutásának köszönhetően a belföldi igények kiszolgálásán túl egyre gyakrabban állít elő az ország exportálható mennyiséget is áramból. A kormány már eddig is több pályázaton összesen 180 milliárd forinttal támogatta a családokat és vállalkozásokat energiatárolók létesítésében. A délidei csúcstermelési időszakban előálló többlet a korszerű eszközök alkalmazásával a kora esti csúcsfogyasztási időszakra félretehető, még hatékonyabbá és kifizetődőbbé téve a tiszta energiahordozók hasznosítását – hívta fel a figyelmet a tárca. A Jedlik Ányos Energetikai Programban hamarosan újabb céges pályázat indul ipari energiatárolók létesítésének ösztönzésére 50 milliárd forintos keretösszeggel – jelezte bejegyzésében az EM.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák