Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

Magyarország több áramot termel, mint amennyit fogyaszt – áttörés a megújulókban

Hónapok óta 15 százalék alatt van a villamosenergia-import.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Horváth Viktor a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által rendezett Energetikai és Környezetvédelmi Konferencián elmondta, a villamosenergia-import alacsony szintje nagymértékben köszönhető a magyarországi naperőműveknek, amelyek kapacitása a legfrissebb adatok szerint szeptemberre elérte a 8,1 gigawattot – írja az alternativenergia.hu. A naperőművek egyre diverzifikáltabb funkciókat látnak el: kezdetben az ipari naperőművek voltak meghatározóak, mostanra azonban egyre több vállalat telepít saját célra naperőműveket, továbbá folyamatos a háztartási méretű kiserőművek felfutása is – mutatott rá a helyettes államtitkár. A naperőművek napközbeni túltermelése miatt ugyanakkor egyre emelkedik a nullás vagy negatív áramáras időszakok aránya a villamosenergia-piacon, ezért fontos lenne megoldani a napközben megtermelt energia áttárolását estére – mondta. Horváth Viktor kitért arra, hogy szeretnék a földhő hasznosítását bővíteni. Véleménye szerint a geotermiát elsődlegesen hőtermelésre lehetne felhasználni a következő 5-6 évben, később azonban villamosenergia-termelésbe is be lehet majd vonni. Továbbá a szennyvízhő és a vízenergia hasznosítását is szeretnék ösztönözni – tette hozzá.

Horváth Viktor a rendezvényen bemutatta a Jedlik Ányos Energetikai Programot, amelyben pályázni lehet például a távhő energiahatékonyságának fejlesztésére, energetikai kutatás-fejlesztésre, biogáz és biometán hasznosításának bővítésére, megújuló-energia tárolás kiépítésére vállalati szinten, valamint geotermikus energia hasznosítására is. Steiner Attila, a szaktárca energetikáért felelős államtitkára arról beszélt, hogy Magyarországon egyre több villamos energiát használnak az emberek, az elektrifikáció kiszolgálásához új erőművekre, erősebb hálózatra, tárolási lehetőségekre és okosrendszerekre van szükség.

Rámutatott: hosszú távon az atomenergia és a megújuló energia ötvözése jelent megoldást, és ezt kell kiegészíteni rugalmas technológiákkal, tárolással vagy gáztüzelésű technológiákkal. Közlése szerint a magyar áram 35-40 százalékát Pakson állítják elő, bíznak benne, hogy az atomerőmű üzemideje meghosszabbítható lesz 2032 után is, valamint számítanak Paks 2-re. Steiner Attila elmondta azt is, hogy Magyarországon a villamos áram csúcsfogyasztása alacsonyabb, mint amennyit a megújuló kapacitás biztosítani tud, azaz többet termelünk, mint amennyit fogyasztunk. Ez az energiafüggetlenség szempontjából óriási eredmény – mutatott rá. Az államtitkár a kormányzati tervek között említette, hogy szeretnék felülvizsgálni az energiaközösségek szabályozását, jobban kihasználni a rendelkezésre álló teljesítményt, valamint gyorsítani és könnyíteni a hálózatfejlesztést. Utóbbira ebben a kormányzati ciklusban több mint 300 milliárd forint forrást juttatnának – jelezte.

Advertisement

Steiner Attila a 400 milliárd forint keretösszegű Jedlik Ányos Energetikai Programot Magyarország eddigi legnagyobb energetikai fejlesztéscsomagjának nevezte, amelynek célja az energiaszuverenitás erősítése. Az államtitkár kitért arra, hogy Magyarország felkészült a fűtési szezonra, az energiaellátás biztosított lesz a télen. Ugyanakkor kihívást jelent, hogy az Európai Unió szerint 2028-tól le kellene válni az orosz energiahordozókról, az alternatívához szükséges infrastruktúra kiépítéséhez azonban nem ad semmilyen pénzügyi vagy szabályozási segítséget – mutatott rá.

Advertisement

Zöld Energia

Napelemekből jött a segítség: 2000 család kapott elektromos energiát fűtésre

A most zárult fűtési idényben 2068 család összesen 162 millió forint értékű energiát használhatott fel a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségével.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A szeretetszolgálat által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint több mint száz kistelepülésen gyűjtik vissza a rászoruló családoknak kölcsönzött elektromos fűtőtesteket ezekben a napokban – írja az alternativenergia.hu. A karitatív szervezet 24 szociális naperőművének bevételeiből több mint 2000 rászoruló család összesen 162 millió forint értékű energiát kapott az áprilisban zárult fűtési idényben, hogy kikölcsönzött fűtőpanelekkel tiszta és biztonságos módon fűthesse otthonát a legszegényebb településeken. A legszegényebb kistelepüléseken élő családok a teljes szezonra 120 ezer forint értékű támogatást igényelhettek, amit előre fizetős mérőórákra havi részletekben feltöltve, elfogyasztható áramként kaptak meg.

Tovább olvasom

Ezeket olvassák