Zöld Közlekedés
Magyarországon is nő az érdeklődés az elektromos autók iránt
Minden harmadik magyar járművezető mérlegeli elektromos autó vásárlását a kedvezőbb fenntartási költségek és az alacsonyabb károsanyag-kibocsátás miatt – közölte az EY nemzetközi tanácsadó cég reprezentatív, tavaly novemberben készült kutatása alapján az MTI-vel.
A felmérés szerint a magyarok 80 százaléka még sosem vezetett tisztán elektromos meghajtású kocsit, ennek ellenére a megkérdezettek 53 százaléka egy kedvező ajánlat esetén megfontolná, hogy alternatív hajtású járműre váltson. Az e-autó mellett leginkább a kedvezőbb fenntartási költségek és az alacsonyabb károsanyag-kibocsátási értékek miatt döntenének a válaszadók, 9 százalékuk már legközelebb is ilyen autót venne, 14 százalékuk pedig mindenképpen átülne egy elektromos kocsiba a jövőben. A kutatásba bevontak 47 százaléka azt mérlegeli, hogy hibrid autót vásároljon. A potenciális vevők számára a legfőbb aggályt a magasabb árszint, valamint az akkumulátor esetleges hibáinak és cseréjének költségei jelentik. Ezen kívül aggódnak a rövid hatótáv, a lassú töltési idő, és a jármű gyorsan csökkenő értéke miatt is. A válaszadókat leginkább a vételár-támogatásokkal, az adó- és illetékkedvezményekkel, valamint a töltőállomások számának növelésével lehetne arra ösztönözni, hogy e-mobilitásra váltsanak – írják a közleményben.
László Roland, az EY üzleti tanácsadással foglalkozó területének vezetője a közleményben kiemelte, személyre szabott ajánlatokkal növelhető az elektromos és hibrid autók iránti vásárlási kedv. Ehhez azonban a kereskedőknek olyan ügyfélkapcsolat-kezelési rendszert kell üzemeltetniük, amely hatékonyan támogatja az egyedi igények kiszolgálását. Vékási Tamás, az EY adótanácsadás üzletágának vezetője a közleményben felhívta a figyelmet arra, hogy a hazai vállalatoknak lehetőségük van ösztönözni az e-mobilitás terjedését. Környezetbarát beruházásokhoz ugyanis számos kedvező adózási lehetőség érhető el cégek számára. Sokan nem tudják, hogy ebbe a kategóriába tartozik az is, ha egy munkáltató elektromos közlekedési eszközök használatát biztosítja munkavállalói részére.
Zöld Közlekedés
Kínai elektromos autók hódítanak: már több mint 30 Geely talált gazdára
A Schiller Autó Család Geely márkakereskedéssel bővíti budapesti telephelyét.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Bővíti Budapesti Váci úti telephelyét a Schiller Autó Család, a projekt keretében a portfóliójába felvett újabb kínai autómárka, a Geely számára alakít ki márkakereskedést – írja az alternativenergia.hu. Ismertették: a cég az elsők között lett partnere a kína autógyártónak a magyar piacon, pár hete már megkezdte a Geely személyautók előértékesítését, célja azonban, hogy 2026 őszére az importőr elvárásainak megfelelő bemutatóteremben szolgálja ki a vevőket. A projekt látványtervei már elkészültek, jelenleg a kivitelezők tendereztetése zajlik – közölték.
Az első hetek tapasztalatai alapján a Geely plug-in hibrid és elektromos SUV-jait főleg a magánvásárlók keresik, a családi vállalkozás eddig már több mint 30 példányt adott el. Az értékesítés második évében akár ezer Geely márkájú jármű eladására is esélyt lát a Schiller. A beruházás összegét a vállalkozás nem közölte, azonban jelezte, hogy a projektet saját forrásból finanszírozza.
A Schiller jelenleg két telephelyen immár öt márka kereskedésével foglalkozik, eddig a Toyota, a Skoda, és a Lexus, valamint a szintén feltörekvő kínai márka, a BYD partnere volt. A Schillerhez tartozó szalonok 2025-ben 3500 autót adtak el, ez stagnálás volt 2024-hez képest. Az idén az értékesítési darabszám 5 százalékos növekedését látják reálisnak.
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaKutatók szerint újra kell gondolni az Alföld földhasználatát
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaSzázezreket spórolhat a hőszivattyú telepítésén: mutatjuk a legegyszerűbb megoldást
-
Zöld Közlekedés5 nap telt el a létrehozás ótaEgyre kevesebben keresnek dízelautót, de az árak tovább emelkednek
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaPapírszámla helyett digitális ügyintézés: ezt kéri az MVM az ügyfelektől
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaEgyre erősödik az El Niño: veszélybe kerülhetnek a termések és nőhet az energiaigény
