Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Megállapodott a kormány a távhőszolgáltatókkal

Palkovics László technológiai és ipari miniszter és Orbán Tibor, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének elnöke a két szervezet együttműködését rögzítő stratégiai partnerségi megállapodást írtak alá 2022. szeptember 14-én, Budapesten.

 

Létrehozva:

|

A megállapodás célja, hogy a MaTáSzSz szakmai tapasztalatainak figyelembevételével a hatékony jogalkalmazás feltételeinek eleget tevő jogszabályok születhessenek. A megfelelő rendelkezések kidolgozásával olyan gazdasági és jogi környezet alakulhat ki, amely megteremti az infrastruktúra további fejlődésének lehetőségét, és így erősíti az ország gazdasági versenyképességét is.

Az együttműködés egyebek mellett kiterjed az energiapolitikát érintő, fenntartható fejlődésre, fejlesztésekre vonatkozó stratégiaalkotással és a megújuló energiaforrások felhasználásának fokozását, az energiahatékonyság növelését támogató programok megvalósításával kapcsolatos javaslattételre, az energetikai, klímapolitikai tárgyú és a levegőtisztaság védelmével összefüggő jogszabálytervezetek véleményezésére is.

Kiadó: Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége

Advertisement

Zöldinfó

A munkavédelem is fókuszba kerül a magyar akkumulátoriparban

Együttműködési megállapodást kötött a VDSZ és a Magyar Akkumulátor Szövetség.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A magyarországi akkumulátoripar versenyképességének fokozása és munkaerő-megtartó képességének biztosítása érdekében együttműködési megállapodást kötött a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) és a Magyar Akkumulátor Szövetség Budapesten – írja az alternativenergia.hu. A dokumentum aláírását követő sajtótájékoztatón Székely Tamás, a VDSZ elnöke azt mondta, a megállapodás lehetőséget biztosít arra, hogy a felek olyan szakmai kérdéseket vitassanak meg, mint a szakemberek utánpótlását biztosító iskolai képzések, a munkavédelem, a munkaegészségügy, a külföldi munkavállalók kérdése, valamint az akkumulátoriparban dolgozók bére. Közölte, a VDSZ olyan akkumulátoripari cégeknél rendelkezik munkavállalói érdekképviselettel, mint az SK, a Samsung, a CTL, EVE Power.

Újságírói kérdésre válaszolva Székely Tamás közölte: a VDSZ szerint szigorítani kell a büntetéseket az egészségügyi előírások be nem tartása esetén, de a büntetés nem gyógyítja meg azokat a munkavállalókat, akik egészségkárosodást szenvednek. Kaderják Péter, a Magyar Akkumulátor Szövetség ügyvezetője elmondta, a cél az, hogy az akkumulátoripari szektor Magyarországon fenntartható módon, magas hozzáadott értékkel működjön, legyen versenyképes és megtartsa az elmúlt években létrehozott a több mint 10 ezer új munkahelyet. Hozzátette, hogy szeretnék javítani a szektor közösségi megítélését, mert “jelenleg méltatlanul alulértékelt”.

Az együttműködés első lépéseként egy elemzésen dolgoznak az akkumulátoripar humánerőforrás-helyzetéről a magyar és külföldi munkavállalók arányáról – ismertette a szövetség ügyvezetője. Kaderják Péter kiemelte, a korszerű akkumulátoripari értéklánc elengedhetetlen a klímaváltozás elleni hatékony fellépést segítő megoldások megteremtéséhez Magyarországon. Példaként az elektromobilitást és a villamosenergia tárolását.

Advertisement

Egyúttal hangsúlyozta a szövetség minden tagjának az a célja, hogy betartsa a munkaügyi előírásokat és nem az, hogy akár környezetvédelemi, akár munkavédelmi szabályokat megszegve termeljen profitot Magyarországon. A Magyar Akkumulátor Szövetség 2021-ben alakult 70 cég részvételével a magyar akkumulátoripari értékláncban tevékenykedő társaságok érdekképviseleteként. A VDSZ szakszervezeti szövetség tagszervezetei olyan ágazatokban tevékenykednek, mint például az alumínium-, gumi-, gyógyszer-, gáz-, papír-, vegy- és járműipar.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák