Kapcsolatfelvétel

Egyéb

Megnyílt a 29. FeHoVa kiállítás

Megnyílt a 29. Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás (FeHoVa) csütörtökön a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.

Létrehozva:

|

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes köszöntőjében a vadásztársadalom két legfontosabb témájának nevezte a fegyvertörvényt és a vadászati törvényt. Ésszerű és életszerű a fegyvertörvény, a magyar vadászati törvény pedig a legjobb a világon – hangsúlyozta. Nagy István agrárminiszter különösen fontosnak nevezte a Föld biodiverzitásánakmegőrzését és hangsúlyozta, ennek eszköze a veszélyeztetett fajok védelme mellett a vadászható fajokkal történő gazdálkodás is.

A biológiai sokféleség az emberi élethez elengedhetetlen ökoszisztémát nyújt, és sokat kell tenni, hogy minél többen felismerjék ennek nélkülözhetetlenségét – fogalmazott. Semjén Zsolt beszélt arról, hogy a fegyvertartáshoz és vadászvizsgához előírt állandó magyar lakcímet megszüntetik majd, mivel ezzel kizárnák a határon túl és külföldön élő magyarokat, és megemlítette, hogy egyes esetekben megszüntetik a fegyverek kötelező műszaki vizsgáztatását, például örökségnél. Hozzátette, hogy a kamarai javaslatokat átvezetik a fegyvertörvényben és a kapcsolódó szabályozásokban.

A miniszterelnök-helyettes a legaktuálisabb témaként említette, egyben ésszerűtlennek nevezte az ólomsörét, illetve a horgászoknál az ólomsúly teljes betiltását előíró brüsszeli rendelkezést, és felhívta a figyelmet arra, hogy a helyette javasolt acélsörét hatásairól még nincsenek megfelelő vizsgálatok. Kitért arra is, hogy megvizsgálták a lőterek környékét, a talajvizekben nem jelenik meg ólomszennyezés. Kiemelte azt is, hogy Magyarország élen jár a vizes élőhelyek védelmében, a magyar szabályozás szigorúbb, mint az uniós. A miniszterelnök-helyettes gratulált a Nimród vadászújság csapatának, azt mondta, a csaknem 80 ezres példányszámmal megjelenő lap felveszi a versenyt a világ bármelyik vadászújságjával. A példányszámot emelik, és minden határon túli magyar vadász is meg fogja kapni – ismertette.

Advertisement

Fontosnak nevezte, hogy a Vadászati Világkiállítás ihletére egyre több helyi vadászati múzeum jött létre, személy szerint ő is számos felajánlást kapott ilyen célra. Nagy István agrárminiszter a vadgazdálkodási ágazatot is érintő kihívások között említette a koronavírus-járványt, az orosz-ukrán háborút, valamint az elhibázott uniós szankciós politika negatív hatásait. A külföldi bérvadászati árbevétel csökkenése, a vadhús-piac meggyengülése, az afrikai sertéspestis megjelenése miatti bevétel-kiesés és a tavalyi rendkívüli aszály nehezítette az ágazat működését – tette hozzá. Kiemelte, hogy a jelentős mértékű vadkárok visszaszorítása az ágazat fontos és időszerű kérdései közé tartozik, és megemlítette, hogy az egészséges, jó genetikai értékekkel rendelkező vadállomány fenntartásában a vadászat kulcsfontosságú.

Nagy István felidézte: a vadgazdálkodás hazai jogszabályi környezete az elmúlt években megújult. A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló törvény és végrehajtási rendeletének átfogó módosítása hozzájárult ahhoz, hogy a kor igényeihez és elvárásaihoz alkalmazkodó, de a vadászati hagyományokkal nem szakító vadászati és vadgazdálkodási tevékenység folyhasson az országban – fogalmazott. A miniszter kitért az erdőgazdálkodásra is, hangsúlyozva, hogy az erdő folyamatosan megújuló természeti erőforrás, a nemzet közös öröksége. A tárca az erdők hasznosításánál azt tartja szem előtt, hogy a gazdálkodási lehetőségek a jövő nemzedékek számára is fennmaradjanak, megőrizve a biológiai sokféleséget és életképességet – fejtette ki.

Advertisement

A régió vadászainak, horgászainak és természetkedvelőinek legnagyobb találkozóján 12 ország több mint 200 kiállítója mutatja be újdonságait négy pavilonban, a rendezők számos szakmai programmal várják az érdeklődőket. Idén először lesz aFeHoVa-n aukció, a befolyt összeg a Vadásztrófea Alapítvány vadvédelmi és edukációs programjait támogatja. A négy napon át tartó rendezvénysorozatot a X., jubileumi FeHoVa-MEOESZ Nemzetközi Kutyakiállítással együtt rendezik meg.

Advertisement

Egyéb

Új dinamikus áramtarifa jön az MVM-től: így változhat a villamos energia ára

Szeptembertől igényelhető az MVM új, dinamikus áramtarifája.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Szeptembertől igényelhető, jövőre lép életbe az MVM új, dinamikus áramtarifája – közölte az alternativenergia.hu. A közlemény szerint a dinamikus árszabásban az ár a kedvezményes fogyasztási sávhatárig fix, felette viszont a felhasznált villamos energia ára a villamosenergia-piaci árak alakulásához rugalmasan igazodik, ezért időszakonként változhat. A lakossági ügyfelek esetében a kedvezményes sávhatár 2523 kilowattóra évente, míg a mikrovállalkozásoknál 4606 kilowattóra. A dinamikus tarifa elsősorban azok számára jelenthet kedvező megoldást, akiknek a fogyasztása meghaladja ezt a mennyiséget, és vannak olyan, jellemzően nagyobb energiaigényű berendezéseik – például elektromos járművek töltője, klímaberendezések -, amelyek használata rugalmasan időzíthető. Ha ezek működtetését az alacsonyabb piaci árú időszakokra ütemezik – például napközbeni időszakra, azzal kedvezőbb egységárat érhetnek el – írta a szolgáltató.

Az intézkedés hátterekén az MVM kifejtette: az energiapiacon az elmúlt években jelentősen átalakultak a termelési és fogyasztási viszonyok. A hazai villamosenergia-rendszerben nő a naperőművek szerepe, ez egyre nagyobb különbségeket eredményez az egyes napszakokban rendelkezésre álló villamos energia mennyiségében és piaci árában. Az extrém időjárási helyzetek, a paksi termelés körüli kihívások és a hazai áramigények alakulása mellett ezért is válik egyre fontosabbá, hogy a fogyasztás bizonyos része rugalmasan alkalmazkodjon a rendszer aktuális helyzetéhez. A dinamikus tarifa ezt a rugalmasságot ösztönözheti: lehetőséget teremt arra, hogy az ügyfelek a nagyobb fogyasztású berendezéseik működtetését tudatosan azokra az időszakokra időzítsék, amikor több villamos energia áll rendelkezésre, így kedvezőbbek a piaci árak is. A dinamikus tarifáról, az igénybevétel részletes feltételeiről és az elszámolásról az MVM Next weboldalán található további információ.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák