Zöldinfó
Megugrott az érdeklődés az új építésű ingatlanok iránt februárban
A gyengébb január után februárban élénkülésnek indult a lakáspiaci kereslet.
Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)
Eltérő pályára kerültek a használt és az új építésű ingatlanok: a kereslet bővülésének motorját az új építésű lakások és házak adták – közölte az alternativenergia.hu. Hozzátették, hogy az év második hónapjában több mint 270 ezer telefonos érdeklődés érkezett eladó lakóingatlanokra, ez naptárhatással korrigálva 7,8 százalékos növekedés az előző havihoz hasonlítva. Bár éves összevetésben 17,3 százalékos volt a visszaesés, érdemi javulást jelent a januárban mért 24 százalékos éves csökkenéshez képest. A közlemény idézte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét, aki elmondta: a korábbi években az erős januárt gyengébb február követte a keresleti oldalon, idén viszont fordítva történt. A használt és új lakások iránti kereslet már két teljesen eltérő pályán mozog. Amíg januárhoz képest a használt lakóingatlanok iránt 7,5 százalékkal, addig az új építésűek iránti kereslet 18 százalékkal nőtt februárban. Éves összevetésben a használtaknál még 18 százalékos visszaesés volt februárban, míg az újak iránti kereslet tavaly februárhoz képest 2,5 százalékos pluszba került.
A szakember szerint az új lakások iránti kiugró kereslet egyértelműen a megfizethetőbb és folyamatosan bővülő új építésű lakáskínálatnak köszönhető, annak hogy a használt lakások átlagos négyzetméterárai nagyon közel kerültek az új építésűekéhez. Ilyen feltételek mellett pedig a vevők is inkább korszerűbb, új építésű ingatlanba költöznének. Budapesten az új lakások iránti kereslet 30 százalékkal nőtt januárhoz képest, miközben éves alapon még 9 százalékos visszaesés történt a magas bázis miatt. A közleményben Balogh László megjegyezte, 2025 elején ugyanis a fővárosi új lakás vásárlások felpörögtek az állampapírokból kiszálló befektetőknek köszönhetően.
Rámutattak, hogy a községekben és a kisebb városokban az új lakások iránti kereslet egy hónap alatt csaknem 20 százalékkal élénkült, és éves összevetésben is 12-33 százalékos növekedést mértek. A megyei jogú városokban ezzel szemben havi és éves alapon 3, illetve 6 százalékos visszaesést tapasztaltak az új lakások iránti keresletben.
Közölték, hogy februárban az ingatlantulajdonosok és -közvetítők 32 500 eladó lakóingatlan-hirdetést adtak fel, amelyekben eladó lakások és házak szerepeltek. Ez a naptárhatással korrigált adatok alapján 15 százalékos bővülést jelent, éves alapon viszont 4,5 százalékos csökkenést. A hónap végén 137 400 eladó lakóingatlan-hirdetés szerepelt a kínálatban, ami 7 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Most az látszik, hogy a kivárás hónapjai után a kereslet egyre inkább az új lakások irányába mozdul el, a növekvő aktivitás pedig az eladási kedvet is élénkíti. Sokan ugyanis a meglévő lakásuk értékesítéséből finanszíroznák a következő otthonukat, ami növeli a használt lakások piacán a kínálatot, ugyanakkor javítja a vevők alkupozícióit is – ismertette Balogh László az ingatlanhirdetési portál közleményében.
Zöldinfó
Rendkívüli vízjárási viszonyokra kell készülni az Öreg-Duna térségében
Péntekig nagyobb vízhozamra kell készülni az Öreg-Duna medrében.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Péntekig az Öreg-Duna medrében a megszokottnál nagyobb vízhozamra, emelkedő vízszintekre, valamint helyenként erősebb sodrásra lehet számítani – hívta fel a figyelmet az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a Facebook-oldalán. Azt írták: kedden reggel 8 órától várhatóan péntek délután 5 óráig a bősi vízerőmű 400 kV-os elosztóállomása egy meghibásodás elhárítása miatt üzemen kívül lesz – írja az alternativenergia.hu. Az üzemszünet időtartama alatt a bősi vízerőmű korlátozott teljesítménnyel működik. Hozzátették: a rendelkezésre álló információk alapján az erőmű egy turbógenerátorral üzemel, legfeljebb másodpercenként 500 köbméter vízhozam felhasználásával. Az ezen felüli, energetikai célra fel nem használt vízmennyiséget Dunacsúny térségében az Öreg-Duna medrébe vezetik át. Emiatt az üzemszünet ideje alatt az Öreg-Duna medrében a megszokottnál nagyobb vízhozamra, emelkedő vízszintekre, valamint helyenként erősebb sodrásra lehet számítani. Felhívták a figyelmet arra, hogy a vízhozamok és vízszintek tényleges alakulását a Duna felső szakaszának hidrológiai helyzete, valamint a dévényi vízmérce aktuális vízhozam- és vízállásadatai befolyásolják.
Felhívták a horgászok, vízitúrázók, kenusok, kajakosok, csónakosok, kirándulók, valamint a part menti területeken tartózkodók figyelmét, hogy az Öreg-Duna medrében és annak közvetlen környezetében a vízjárási viszonyok rövid időn belül is megváltozhatnak. A vízszint emelkedése, a sodrás erősödése, továbbá egyes partszakaszok, zátonyok, bejárók és alacsonyabban fekvő területek elöntése veszélyhelyzetet okozhat – írták. Arra kérték az érintetteket, hogy az üzemszünet ideje alatt fokozott körültekintéssel tartózkodjanak a vízparton és a vízen, és a horgászhelyek, vízre szállási pontok, kikötési lehetőségek és parti megközelítési útvonalak használata előtt minden esetben vegyék figyelembe az aktuális vízállapotokat.
Megjegyezték: a megnövekedett dunai vízhozam hatása a szigetközi hullámtéri vízpótló rendszer egyes szakaszain is jelentkezhet, ezért kérik, hogy az érintett területeken közlekedők és ott tartózkodók szintén fokozott óvatossággal járjanak el. A hullámtéri ágakban, mellékágakban és műtárgyak környezetében a vízszintek, áramlási viszonyok és megközelítési lehetőségek változhatnak.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaKutatók szerint újra kell gondolni az Alföld földhasználatát
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaBeton alá kerülnek a legjobb termőtalajok
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaEgyre kevesebben keresnek dízelautót, de az árak tovább emelkednek
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaPapírszámla helyett digitális ügyintézés: ezt kéri az MVM az ügyfelektől
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaNégy elektromos modellel készül a Suzuki 2030-ig, köztük az új e-Vitarával
