Zöld Közlekedés
Megvan a fejlesztés amely forradalmasíthatja az elektromos bicikliket
A Schaeffler és a Heinzmann vállalatok új, soros hibrid rendszert dolgoztak ki az elektromos kerékpárok számára.
Másfél évvel ezelőtt jelentették be azt az új, elektromos kerékpárok számára tervezett hajtásrendszert, amelyben nincs mechanikai kapcsolat a pedálok és a kerekek között. A Schaeffler és a Heinzmann német vállalatok összefogásával létrehozott Free Drive gyártása most végre megkezdődik – számol be az Electrek. A megközelítéssel az elektromos biciklik lényegében hibrid típusú járművekké alakulnak.
Bizonyos értelemben minden e-kerékpár úgynevezett párhuzamos hibrid: az elektromos hajtásláncot egyszerre működteti az akkumulátor, valamint az emberi erő, ezek pedig egymással egyidejűleg, de külön-külön is dolgozhatnak. A rendszer párhuzamos, a két alrendszer nem feltétlenül kapcsolódik egymáshoz.
A Free Drive megközelítése azonban egészen más, mert hiányzik belőle a mechanikai kapcsolat a kerekek és a pedálok között. Ehelyett sorba állítja az elektromos és a mechanikus hajtásláncokat, ami azzal jár, hogy a használó által megtermelt energia előbb elektromos árammá alakul, vezetékeken keresztül a motorba jut, amely végül a kerék forgatását végzi. A két alrendszer itt külön-külön nem használható, azaz soros hibridről van szó.
A pedálokhoz elektromos generátor tartozik, ez végzi el a mozgási energia árammá történő átalakítását. A felesleges villamos energia a jármű akkumulátorában tárolódik el későbbi felhasználásra – az akkumulátor egyébként külső forrásból is tölthető.
Az új fejlesztésnek több felhasználási módja is lehet, de valószínűleg a teherszállító kerékpárok számára lesz a leghasznosabb. Mivel az ilyen biciklik világszerte egyre fontosabbá válnak – gondoljunk csak a városi ételkiszállítás elmúlt években tapasztalt fellendülésére –, fontos lenne, hogy még kényelmesebbé váljanak. Ebben az elektromos megközelítés, azon belül pedig a még stabilabb tervezés segíthet, ehhez járulhat hozzá a Schaeffler és a Heinzmann megközelítése.
„Újra kell gondolnunk a mobilitást a jövő városai számára” – mondta Matthias Zink, a Schaeffler vezérigazgatója, aki szerint az elektromos teherszálló kerékpárok fontos hiányt pótolhatnak, főleg az áruk legvégső, rövid kiszállítási útjain.
Zöld Közlekedés
Nőtt az elektromos BMW-k iránti kereslet
Bővült a BMW márka értékesítése az első háromnegyedévben Magyarországon.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A német BMW autómárka értékesítése 3,4 százalékkal bővült az új autók magyarországi piacán 2026 első kilenc hónapjában, az eladott 5465 járművel eddigi legerősebb háromnegyedévét zárta a BMW Group Magyarország – írja az alternativenergia.hu. A tavalyi év azonos időszakában 5283 darabos – akkor szintén rekord – értékesítési volumenről számolt be az importőr cég. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) hétfői közlése szerint Magyarországon 108 422 új személyautót helyeztek forgalomba az első háromnegyedévben, ez 13 százalékos éves növekedés az előző év azonos időszakához képest. A tisztán elektromos (BEV) személyautók forgalma 30,2 százalékkal 10 445 darabra nőtt, piaci részesedésük 8,4-ről 9,6 százalékra emelkedett az első kilenc hónapban.
Az MTI-hez eljuttatott közleményében a a BMW Group Magyarország kiemeli, hogy az idei év legnagyobb sikere a BMW X3 és a Debrecenben gyártott, tisztán elektromos BMW iX3 modellpáros volt, amelyekből kilenc hónap alatt 1 079 darab talált vevőre. Tovább erősödött a márkánál a tisztán elektromos meghajtású modellek iránti kereslet is: a 977 darab értékesített BEV modell 17,9 százalékot tesz ki a teljes BMW értékesítésében, szemben az első félévben mért 15,7 százalékkal. A legnépszerűbb tisztán elektromos modell a BMW iX3, amelyből január és szeptember között 418 darabot adtak át a belföldi ügyfeleknek.
A közlemény idézi Németh Zoltánt, a BMW Group Magyarország értékesítési igazgatóját, aki emlékeztetett: az új generációs architektúrájú Neue Klasse modellcsalád első modelljének sikere felülmúl minden várakozást, a BMW iX3-ra egy évvel ezelőtti világpremierje óta már mintegy 100 000 rendelés érkezett, amelynek kielégítésére a debreceni gyár az idén szeptember óta már három műszakban termel. Németh Zoltán szerint a márka hazai értékesítését az év hátralévő részében is lendületben tarthatja, hogy számos újdonság érkezik, így a megújult BMW 7-es, a vadonatúj BMW i3-as és X5-ös, valamint a BMW M2 xDrive.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaMegtelepedhet Magyarországon a veszélyesebb kullancsfaj?
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaCsatlakozott a magyar villamosenergia-piac az európai MARI platformhoz
-
Zöld Közlekedés5 nap telt el a létrehozás ótaTöbb tucat jármű bukott el a környezetvédelmi ellenőrzésen
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaFélmillió köbméter fával kevesebbet égethetnének el az erőművek
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaA hőség mellett a folyók és a tengerek is rekordokat döntöttek
