Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Mesterséges viharok között tanulják a túlélést – egyedülálló képzési központ nyílt Kínában

Tájfun- és árvízszimulációval készítik fel a lakosságot Kínában.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A világ első, tájfunokat szimuláló képzési központja működik a kelet-kínai Hangcsouban, ahol mesterséges viharok és villámárvizek segítségével készítik fel a lakosságot a szélsőséges időjárási helyzetekre – jelentette a kínai állami média. A 2025 májusában megnyílt létesítményben óránként akár 165 kilométeres széllökéseket és özönvízszerű esőt idéznek elő – írja az alternativenergia.hu. A képzés díja napi 1599 kínai jüan (mintegy 75 000 forint), a résztvevők pedig védőruhában és védősisakban, oktatók felügyelete mellett sajátíthatják el a tájfunok és a villámárvizek idején követendő alapvető biztonsági szabályokat. A központban hegyvidéki villámárvizeket is modelleznek: csaknem 900 tonna vízzel idézik elő a hirtelen lezúduló áradást, egy másik gyakorlópályán pedig mesterséges városi környezetben szimulálják az elöntött utcákon való közlekedést.

A résztvevők szerint az utóbbi években egyre kiszámíthatatlanabbá vált az időjárás Kínában, ezért fontosnak tartják, hogy felkészüljenek a szélsőséges időjárási helyzetekre. Többen úgy vélték, hogy a közelmúltban pusztító Bavi tájfun is ráirányította a figyelmet arra, hogy a tájfunok nagyobb veszélyt jelentenek, mint azt korábban sokan gondolták.

A szakemberek szerint az éghajlatváltozás miatt Kína egyre gyakrabban szembesül pusztító időjárási jelenségekkel. A kínai Nemzeti Klímaközpont előrejelzése szerint júliusban a Csendes-óceán északnyugati térségében, valamint a Dél-kínai-tengeren várhatóan hat tájfun alakul ki, ami meghaladja a 3,8-as sokéves átlagot. Az elmúlt napokban a Bavi tájfun súlyos áradásokat okozott az ország több térségében, és emberek millióit kellett biztonságos helyre telepíteni.

Advertisement

A hangcsoui központ megnyitása óta több mint 160 ezer ember vett részt a képzéseken. Az üzemeltetők a következő három évben további öt hasonló létesítmény megnyitását tervezik, ahol a tájfunok mellett földrengések és tűzesetek szimulációjával is felkészítik majd az érdeklődőket. A központ vezető oktatója hangsúlyozta: tájfun idején a leghatékonyabb védekezés továbbra is az, ha az emberek lehetőség szerint otthon maradnak, és nem indulnak útnak a vihar alatt.

Advertisement

Zöldinfó

Már most megdőlt a korábbi rekord: súlyos erdőtüzek sújtják Franciaországot

Franciaországban még soha nem égett le annyi erdőterület július közepéig, mint idén.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Franciaországban még soha nem égett le annyi erdőterület július közepéig, mint idén, amióta két évtizede mérések készülnek, az Európai Erdőtüzek Információs Rendszerének (Effis) adatai szerint – írja az alternativenergia.hu. Az erdőtüzek elsősorban a déli országrészben és a párizsi régióban pusztítottak. Több mint 42 ezer hektár égett le Franciaországban január és július közepe között, meghaladva a 2022-es korábbi rekordot. A 2026-ban leégett területek már most jelentősen meghaladják a tavalyi teljes évét. A fontainebleau-i erdőtől a délebbi Drôme és Var megyékig, valamint Korzika szigetén csak júliusban mintegy 15 ezer hektár vált a tűz martalékává. Utoljára 2022-ben pusztítottak júliusban hatalmas erdőtüzek, akkor 27 ezer hektárnyi terület égett le. A 2022-es évvel ellentétben azonban idén már februárban is hatalmas erdőtüzeket regisztrált az Effis, pedig az év elejei időszak hagyományosan a tűzoltók által szándékosan gyújtott tüzek időszaka az erdők megtisztítására.

Az európai rendszer, amely műholdas képekre támaszkodik az égett területek észlelésére, csak a legalább 30 hektáros tűzeseteket számolja. A július 15-ig mért adatokban minden olyan tűz szerepel, amely e nap előtt elkezdődött. Ez “sokkal több, mint ami tavaly égett le, és ugyanebben az időszakban 2022-ben, ami már egy rendkívüli év volt” a tűzesetek szempontjából – mondta hétfőn Laurent Nunez belügyminiszter a France Inter közrádióban.

Teljes évre vetítve a francia rekord 2022-ben 66 300 leégett hektár volt. Az idén eddig rögzített összesített adat közel kétharmadát képviseli ennek a szintnek. Franciaországot az európai kontinens nagy részéhez hasonlóan súlyos aszály sújtja, amely elsősorban a júniusi történelmi hőhullám következménye. A klímaváltozás hatására egyre intenzívebbé váló erdőtüzek 2025-ben először égettek fel az Európai Unióban több mint egymillió hektárt, a 2006 óta tartó Effis-mérések kezdete óta.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák