Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

Milliárdos érdeklődés az elektromos autóprogram iránt – már 90 ezer e-jármű fut Magyarországon

Több mint 8000 pályázó a vállalati e-autó programban.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A gazdasági társaságok december elsejéig igényelhetnek járművenként akár 4 millió forint támogatást tisztán elektromos gépkocsik beszerzéséhez; a beérkezett kérelmek száma túllépte a nyolcezret, kisteherautókból már több mint kétezret vásárolnak a jelentkező cégek – tette közzé az alternativenergia.hu. A tárca felidézte: a vállalati flották zöldítését ösztönző program keretösszegét nemrégiben emelték meg 40 milliárd forintra. A szerződésekben lekötött forrásmennyiség a 30 milliárdot közelíti, mindenképpen érdemes tehát még pályázni. A nyolcezer jelentkező közel 9200 környezetkímélő személyautót és több mint kétezer klímabarát kisteherautót szerezhet be állami hozzájárulással. Mostanáig 8-8 darab kisbuszra és 3,5 tonna feletti tehergépkocsira érkezett be igény – ismertette az EM.

A nyerteseknek mintegy 21 milliárd forintot fizettek ki eddig közel 5400 zöldautó megvásárlásához. A keretemelés jóvoltából tehát a program összesen akár tízezer tiszta és csendes járművel bővítheti a hazai állományt – jelezték. A kizárólag elektromos hajtású hazai flotta már több mint 90 ezer darabos, 2020 óta a tizenegyszeresére bővült. A klímabarát gépkocsik elterjedésével nem csak a levegőszennyezés és zajterhelés csökken, üzemeltetésük-karbantartásuk is olcsóbb, mint a benzineseké – írta a tárca.

Advertisement

Zöld Közlekedés

Berobbanhat az elektromos motorpiac – új márka lép be Magyarországra

Az Elektrorider forgalmazza az indiai Ultraviolette elektromos motorjait a közép-európai régióban.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a high-tech indiai motormárka hivatalos importőrévé és forgalmazójává Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában és Csehországban – közölte az elektromos motorokra specializálódott társaság, az Elektrorider az MTI-vel. A partnerség keretében az Ultraviolette két nagy teljesítményű elektromos motorkerékpárja, az F77 MACH 2 és az F77 SuperStreet érkezik Magyarországra és a régió további öt országába – írja az alternativenergia.hu. Az Elektrorider és az Ultraviolette stratégiai együttműködésének lényege, hogy az Elektrorider hivatalos importőrként hozza be az Ultraviolette termékeit, nagykereskedelmi szereplőként továbbértékesíti azokat a régióban, valamint disztribútori hálózatot épít és menedzsel több országban. Ismertették: az Elektrorider elektromos motorok, robogók és e-bike-ok terén kiépített kiskereskedelmi jelenlétére építve azzal számol, hogy ezekből az indiai motorokból idén Magyarországon és a régióban együtt körülbelül száz darabot, a következő 2-3 évben pedig 200-300 darabot tudnak értékesíteni.

Hozzátették, hogy az Elektrorider értékesítési hálózata Magyarország mellett hat országban – Romániában, Szlovákiában, Csehországban, Szerbiában, Horvátországban és Szlovéniában – van jelen. Az online rendelésekkel pedig egész Európát kiszolgálják. Magyarországon egy központi budapesti bemutatóteremmel rendelkeznek, ahol a járművek nemcsak megtekinthetők, hanem ki is próbálhatók. Partnereik a főváros mellett Nyíregyházán és Ajkán is jelen vannak. Az Elektrorider egy 2019-ben alapított, elektromos motorokra specializálódott vállalat, amely a Tiszta Energiák Kft. független üzletágaként működik.

Az Elektrorider megalakulása óta több mint 2000 elektromos motorkerékpárt értékesített a régióban, ennek több mint felét Magyarországon. Az Elektrorider által értékesített elektromos motorok 2023-ban a Tiszta Energiák Kft. árbevételének 3 százalékát, 2024-ben már 8,5 százalékát adták. Azzal számolnak, hogy árbevételüket, 2025 után az idén is meg tudják duplázni. Az Ultraviolette az indiai elektromos motorgyártó az Elektroriderrel kötött partnerségének köszönhetően már 19 európai országban van jelen.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák