Zöld Közlekedés
Mit fizet egy Tesla-tulaj? – Így alakul az elektromos autók biztosítása 2025-ben
A tisztán elektromos autókra kötött kötelező biztosítási szerződések száma éves szinten 59 százalékkal ötezer fölé nőtt január és május között, a kötelező biztosítás átlagdíja 52 ezer forint körül stagnált.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A közlemény szerint a kötelező biztosítások számának növekedése összhangban van a villanyautók elterjedésével, amelyek száma éves szinten 43 százalékkal, 77 ezer fölé nőtt – írja az alternativenergia.hu. A legtöbb kötelező biztosítást Teslákra kötötték, ezt követi a Nissan és a BMW. A tízes toplistán helyet kapott még a BYD, a Hyundai, a Volkswagen, a Renault, a Kia, a Dacia és az Opel is – közölték. A közleményben idézik Besnyő Márton ügyvezető igazgatót, aki elmondta, hogy a hagyományos, belső égésű motorral felszerelt autókhoz hasonlóan az elektromos járművek esetében is alacsony a casco aránya. A Netrisk adatai szerint 500 ilyen szerződést kötöttek május végéig, ami éves szinten 30 százalékos növekedés. A kizárólag magánszemélyek által kötött casco-szerződések átlagdíja 1,5 százalékkal 230 ezer forintra nőtt.
A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy bár az elektromos autókban kevesebb az alkatrész, így kevesebb lehet a meghibásodás, sok autós számára kockázatot jelent a nagyfeszültségű rendszerek – különösen az akkumulátor – esetleges hibája, főként a garanciaidőn túl. A közlemény szerint a piacon már elérhetők olyan biztosítási konstrukciók is, amelyek fedezetet nyújtanak a használt, garanciaidőn túli elektromos járművek váratlan mechanikai, elektromos vagy elektronikus meghibásodásaira – beleértve a töltőberendezést és az akkumulátort is.
Zöld Közlekedés
Robottaxik jöhetnek Magyarországra? Már közúton tesztelik az önvezető autókat
Az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek – jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén. Tanács Zoltán azt mondta: az önvezető járművek technológiája az elmúlt években hatalmas fejlődésen ment keresztül, de széles körben még nem terjedt el. Amerikában és világszerte 2020 óta működnek hasonló képességű önvezető járművek – írja az alternativenergia.hu. A Waymo (a világ vezető robottaxi-üzemeltetője) hasonló szolgáltatásában több mint 300 millió kilométert tettek már meg önvezető autók az elmúlt években, mindezt 80-90 százalékkal kevesebb súlyos balesettel, mint az ember vezette járművek – hangsúlyozta a tárcavezető. Tanács Zoltán a jövő egyik meghatározó technológiájának nevezte az önvezető járműveket, amelyek képességeit Zalaegerszegen élőben is demonstrálják. Örömét fejezte ki, hogy Magyarország részt vesz a technológia fejlesztésében, hiszen Európában is kevés hasonló szolgáltatás működik.
A kormány a ZalaZONE szakembereivel egyetértésben szeretné, ha Magyarország is élen tudna járni ennek a technológiának a fejlesztésében és elterjesztésében. Ehhez olyan jogi környezetet kell kialakítani, amely lehetővé teszi, hogy ezek a szolgáltatások biztonságosan, üzemszerűen és kereskedelmi szinten is működhessenek. Tanács Zoltán reményét fejezte ki, hogy egy-két éven belül Magyarországon is elindulhatnak az önvezetésen alapuló szolgáltatások.
Lerchner István, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. projektvezetője közölte: a Green Traffic Cloud – magyarul zöld közlekedési felhő – projektben olyan önvezető járművek közúti tesztelését kezdik meg, amelyek a jövő robottaxi-, illetve igényvezérelt közösségi közlekedési szolgáltatásainak alapját képezhetik. A projektben számos egyetemmel és kutatóintézettel is együttműködnek: a Debreceni Egyetemmel és a Szegedi Tudományegyetemmel közösen a technológia társadalmi kérdéseit, valamint az utasokra gyakorolt hatását is vizsgálják.
Mivel a járművek környezetfelismerése mesterséges intelligencia alapú modellekre épül, a Gábor Dénes Egyetem mesterséges intelligencia tudásközpontjával is dolgoznak, a SZTAKI kutatóintézettel pedig járműszabályozás-technikai kutatásokat fejlesztenek – emelte ki. Lerchner István jelezte: a közúti tesztelést zárt pályás tesztelés előzte meg a ZalaZONE területén. Tájékoztatása szerint első körben Zalaegerszegen jelennek meg az autók, ahol kisebb és kevésbé forgalmas városi környezetben tesztelik őket, a következő állomás Debrecen lesz összetettebb környezetben, majd Budapest következik még komplexebb közlekedési viszonyok között.
Amikor megkezdik a közúti teszteket, minden esetben biztonsági járművezető felügyeli az önvezető autók működését, aki szükség esetén be tud avatkozni – hangsúlyozta a projektvezető. Hozzátette: a fejlesztési programban a későbbiekben robottaxi-szolgáltatás bevezetését, valamint a járművek igényvezérelt közösségi közlekedésbe állítását is tervezik.
Hamar Zoltán, az AVL-ZalaZONE Kft. ügyvezetője elmondta: Zalaegerszegen olyan önvezető járművek tesztelését is lehetővé tevő környezetet építettek ki, amelyben gyakorlatilag Európa összes autógyártójával dolgoznak, nagyszériás modelleken és sportautókon egyaránt. A tesztpálya működési modelljéről szólva közöte: a tulajdonos az állam, az üzemeltető társaság pedig Európa egyik legnagyobb mérnöki szolgáltató vállalatával, a grazi központú AVL-lel működik együtt a pálya hosszú távú üzemeltetésében.
A szolgáltatásaik között szerepel a 13 különböző elemű tesztpálya bérbeadása, irodákkal és járműlaborokkal, mérnökeik a járművek és környezetük közötti interakciókat is tesztelik, valamint vezetéstechnikai tréningeket tartanak – ismertette Hamar Zoltán. A sajtótájékoztató után a résztvevők Zalaegerszegen maguk is kipróbálták az önvezető járműveket. Tanács Zoltán a tesztkört követően az MTI kérdésére elmondta: nyugodt volt az út, nem érzett bizonytalanságot, az autó határozottan gyorsított és fékezett, megfelelő biztonsági távolságot tartott, valamint kiszámíthatóan közlekedett.
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaA hatóság szerint szabálytalanul kezelték a hulladékot a CATL üzemében
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaRégészeti feltárás hozott új eredményeket a pusztamaróti történelmi emlékhelyen
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaA balatoni turisták üzenete: több nagy fát a strandokra
-
Zöld Energia2 nap telt el a létrehozás ótaInverteres technológiával csökkentenék a lakóautók hűtési energiaigényét
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaKözel 17 százalékkal nőttek az üzemanyagárak egy év alatt az EU-ban
