Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Műanyagba fulladva – de a kiút ott van minden palackban

Ki ne ismerné a butácska szöveget, amelyet a műanyagba zárt életről énekelt az Aqua nevű dán-norvég formáció 1997-ben a mostanra már mémmé vált „Barbie Girl” című dalában.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Az önirónia elsősorban a modern világ felszínességéről szólt, de mára már nemcsak átvitt értelemben, hanem valójában is belefulladunk a műanyaghulladékokba: hazánk messze leszakadva az átlagtól a legutolsó az EU-ban a műanyagok újrahasznosításának területén – írja az alternativenergia.hu. Ez ellen sürgősen tennünk kell, ez a közös felelősségünk, azonban az nem feltétlenül magától értetődő, hogy a karbonpiacon üzletileg is tudunk tenni a műanyaghulladékok további gyors terjedése, illetve ezáltal a globális felmelegedés ellen. Hogy miként, azt az alábbi cikkben foglalom össze. Szégyenkezem, hová jutottunk a műanyagok terén. Eszembe jut, amikor próbáltuk komolyan betartani, hogy egy hónapig műanyagmentesen vásároljunk a boltokban, és arra is, hogy még sokkal régebben a kólát, tonikot, Fantát aszerint vettük le a boltban a polcról, hogy az mindenképp visszaváltható, galléros nyakú, más műanyag palackban legyen. Ma pedig nagyrészt megelégszünk pusztán azzal, hogy nagyjából szelektíven gyűjtjük a háztartási műanyaghulladékot, és türelmesen, kéthetente kivárva a sort, használjuk a visszaváltó automatát. A műanyagok életünkből történő kivonására indított misszió pedig szinte mintha soha meg sem történt volna, annyi maradt belőle, hogy az üdítős palackokról már nem esik le a kupak.

Lehet persze a nagy műanyagkibocsátókra mutogatva[1] azt mondani, hogy mindennek az a sok fránya multi az oka, de ez így csak részigazság, csak a probléma egyik dimenziója. A hárítás eltolja rólunk a felelősséget, pedig a másik oldalon mi magunk vagyunk.

Az EU-ban mindenki évente átlagosan több mint 36 kg[2] műanyagcsomagolási hulladékot termel. Nem kell ahhoz feketeöves környezetvédőnek sem lenni, hogy érthető legyen mi azzal a baj, hogy a valaha gyártott műanyagok több mint fele az elmúlt 25 évben[3] készült, és hogy a műanyag ma már a legmélyebb óceánokban, a legtávolabbi hegyekben és már az agyunkban is[4] (!), általánosságban véve az emberi testben mindenhol megtalálható.

Advertisement

Ezen a ponton érdemes hozzátenni: a műanyag csomagolóanyagok újrahasznosításában mi, magyarok az EU-s országlista utolsó helyén állunk, jó messze leszakadva az átlagtól, 2023-ban csak mintegy 23%-os újrahasznosítási aránnyal. Így talán már érthető a szégyenkezés oka.

Az Eurostat néhány hét múlva ismét közzéteszi majd e témában az EU27-ekre vonatkozó éves rangsort[5]. Előre borítékolható, hogy a listán továbbra is a legvégén leszünk, nem tudok felidézni olyan bejelentést, projektet, beruházást, jelentést az elmúlt évből, amelyből olyasmi jöhetne ki, hogy sikerült előbbre lépünk. Ahhoz országos méretben is látható méretű, szintű és eredményességű anyagában történő újrahasznosítási kampányokat kellett volna látni, eközben nálunk még mindig a visszaváltó automaták (REpontok) és az üzemeltetésük körüli csihi-puhi áll a problémák és megoldáskeresések fókuszában.

Advertisement

A Plastic Recyclers publikációit[6] olvasva általában sem lesz vidámabb az ember, de a magyarországi adatok különösen lehangolóak.  A tavalyi Eurostat adatokból kiolvasható, hogy 2023-ban – miközben az uniós átlag picit javult a műanyagok újrahasznosítási arányát illetően 40,7 százalékról 41,5 százalékra – Magyarország hátrafelé lépett. Nem kicsit, nagyot: majdnem 5 százalékpontot (!), pedig az uniós átlagnak eleve alig több mint a felét produkáljuk. Miközben az uniós átlagos elvárás 2025-re a legalább 55 százalék lenne, miközben Belgium már célba ért (59,5%), ahogyan Lettország (59,2%) is. De célba fog érni Szlovákia (54,1%), Csehország (52,4%), Németország (52,2%) és Szlovénia (51,5%) is. Az, hogy a kicsit előttünk álló Horvátország (28,2%), Dánia (27,8%), Ausztria (26,9%) és Franciaország (25,9%) viszont biztosan nem, az számomra csak annyit jelent, hogy együtt is és külön is van szégyenkezni valónk, meg persze sürgősen, dinamikusan változtatva tennivalónk is.

Ebben az önkéntes karbonpiac is a segítségünkre lehet, csak nem használjuk. De mégis, hogyan? A megoldás ott lapul minden eldobott palackban, ugyanis a különböző műanyagok előállítása (polimerizáció[7])  alapvetően kőolajszármazékokon alapul, és műanyagfajtától függően minden egyes kg primer („szűz”) műanyag legyártása 2-6 kg közötti szén-dioxid-kibocsátást[8] szabadít a világunkra. Ezen belül minden egyes műanyag PET-palack az öntömege háromszorosának megfelelő emisszióért felelős.

Advertisement

Ez probléma, azonban egyben lehetőség is. Ha anyagában újrahasznosítjuk[9] a műanyaghulladékot (legyen az csomagolási vagy gyártási hulladék), akkor ezzel elkerüljük a szénhidrogének polimerizációját és ennyivel kevesebb szén-dioxid kerül ki a légkörbe. Ezt a számot ugyan az újrahasznosítási folyamat logisztikájának és energiaigényének karbonlábnyomával csökkenteni kell, de a karbonmegtakarítás túlnyomó része így is megmarad.

Magyarán, a műanyagok újrahasznosítása egyben egy klímavédelmi projekt is, amelyből származó auditált kibocsátáscsökkentés – amennyiben a projekt önkéntes, addicionális és a jogszabályi minimum elvárásokon túlmutat – jelentős pénzbeli értékkel bíró, minőségi karbonkreditekké konvertálható. A keletkező karbonkreditek ellentételezési célra történő értékesítése – ceteris paribus – javítja az újrahasznosításba invesztáló vállalkozás projektjének megtérülését, azaz a cég többletberuházásra lesz képes. Ez a karbonpiaci többlethozam továbbá más, új szereplőket is az újrahasznosítási piacra csábíthat, akiknek eddig nem „jött ki a matek” üzletileg.

Advertisement

Ez olyan pozitív öngerjesztő folyamattá válhat, amely üzleti alapokra építve jelentősen hozzájárulhat a műanyagszennyezés és a globális felmelegedés együttes leküzdéséhez. Ezért hoztuk létre a kollégáimmal a mitigiánálazt, az anyagában történő újrahasznosítást támogató innovatív karbonkredit kibocsátási módszertant[10], amely alkalmazásával ezen új beruházások jövedelmezősége javítható. Végeredményként több ilyen beruházás jöhet létre, és így a következő években talán hazánk is felzárkózik az uniós átlaghoz a műanyagok újrahasznosítása területén, miáltal a műanyagszennyezés mértéke és a karbonkibocsátásunk volumene is egyaránt lecsökkent. Ez valódi „kettő az egyben” típusú nyereség, ráadásul Barbie-t is kiszabadítjuk végre a műanyagba zárt világából, hogy életében először talán fel is lélegezhessen.

 

Advertisement

 

A cikk szerzője Tóth Levente, MITIGIA CARBON Zrt. alapítója. 

Advertisement

 


[1] https://earth.org/coca-colas-plastic-use-to-reach-9-1-billion-pounds-by-2030-report/ 

Advertisement

[2] https://www.europarl.europa.eu/topics/hu/article/20180830STO11347/mit-tesz-az-eu-a-muanyaghulladek-csokkentese-erdekeben 

[3] https://greendex.hu/muanyaghulladek/ 

Advertisement

[4] https://greendex.hu/muanyag-az-agyban/ 

[5] https://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php?title=Packaging_waste_statistics 

Advertisement

[6] https://www.plasticsrecyclers.eu/publications/ 

[7] https://hu.wikipedia.org/wiki/Polimeriz%C3%A1ci%C3%B3 

Advertisement

[8] https://www.gov.uk/government/publications/greenhouse-gas-reporting-conversion-factors-2025 

[9] https://greendex.hu/anyagaban-torteno-ujrahasznositas/ 

Advertisement

[10] https://mitigia.com/waste-management 

Advertisement

Zöldinfó

Megszelídített vadállatnak minősítették a nílusi krokodilokat Izraelben

Átminősítették a nílusi krokodilt Izraelben, így már felhasználható börtönök őrzésére is.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média. Az izraeli természetvédelmi és nemzeti parkok hatósága szakmai véleménye ellenezte Itamar Bengvir nemzetbiztonsági miniszter “krokodilbörtönének” létrehozását, mert szerintük a krokodilok biztonsági célú alkalmazása jelentős kockázatot jelent a közbiztonságra, a környezetre, tartani lehet az állatok elszabadulásától, és gondoskodni kell az állatok jólétéről. Ezért a hatóság nem javasolta a terv megvalósítását.

Idit Szilman környezetvédelmi miniszter ennek ellenére figyelmen kívül hagyta a szakmai szervek és a környezetvédő szervezetek tiltakozását, és jóváhagyta Bengvír elképzelését.

A terv érdekében módosította a jogszabályt, a “vadállatok” meghatározását kiegészítette a “megszelídített vadállatok” kategóriájával, ezzel megnyitva az utat a krokodilok dél-izraeli Keciot börtönébe történő átszállítása előtt.
Az izraeli 13-as kereskedelmi televízió híradója tavaly decemberben számolt be először Bengvír szokatlan javaslatáról, amely szerint egy biztonsági börtönt krokodilokkal körülvéve kellene kialakítani. Az ötletet a miniszter a büntetés-végrehajtási szolgálat országos parancsnokával, Kobi Jákobi főfelügyelővel tartott helyzetértékelő megbeszélésen vetette fel.

Advertisement

A természetvédelmi és nemzeti parkok hatóságának szakmai véleménye szerint nincs olyan szakmai alap, amely indokolná Szilman tervének előmozdítását. A hatóság vezető jogtanácsosa, Saj Perec levelet küldött a környezetvédelmi minisztérium jogi tanácsadójának, Neta Drorinak, amelyben megerősítette a hatóság elutasító álláspontját a miniszter azon kezdeményezésével kapcsolatban, hogy a krokodilokat “megszelídített vadállatnak” nyilvánítsák annak érdekében, hogy büntetés-végrehajtási intézmények őrzésére is alkalmazni lehessen őket.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák