Zöldinfó
Muzsikál az erdő: az erdő az életet jelenti
Az erdő az életet jelenti, éppen ezért az újonnan alakuló kormányzati struktúrában is kiemelt helyen szerepel az erdők megőrzése és fenntartható hasznosítása – mondta az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára szombaton Kecskeméten.
Szentpéteri Sándor a Muzsikál az erdő rendezvénysorozat Nyíri erdei állomásán hangsúlyozta: folytatódik az országfásítási program. A munka eredményei már most is egyértelműen látszanak, hiszen az erdőleltár adatai szerint az országban már meghaladja a 25 százalékot az erdei fa- és cserjefajokkal borított területek aránya – tette hozzá. A helyettes államtitkár szerint “nagy felelősséggel tartozunk Földünk jövőjéért, amit úgy kell alakítanunk, hogy tudjuk: emberként a természet szerves része vagyunk”. Ez a gondolat nemcsak az olyan rendezvényekben jelenik meg, mint a Muzsikál az erdő, amikor az erdő a kultúra, a kikapcsolódás helyszíne és inspirálója. Az ember és a természet összhangja motiválja azt a szakmai munkát is, amit az erdészek, a természetvédő, a vadgazdálkodó szakemberek végeznek nap, mint nap – hangsúlyozta Szentpéteri Sándor. Sulyok Ferenc, a Kiskunsági Erdészeti és Faipari (KEFAG) Zrt. vezérigazgatója kiemelte: “az erdők nem maguktól keletkeztek, de mindenkiért vannak”. Mint mondta: az erdészeknek köszönhetően az erdők folyamatosan gyarapodnak, egyre tisztábbak és látogatottságuk is folyamatosan nő.
A kulturális rendezvényeknek köszönhetően pedig az erdő és az emberek egyre szorosabb kapcsolatba kerülnek. Engert Jakabné Kecskemét alpolgármestere emlékeztetett: a Muzsikál az erdő már 19 éve zajlik az ország öt térségében, a hírös város pedig már hét éve a program egyik állomása. A rendezvénysorozat fő célja az erdő és a zene, a művészet erejével a résztvevőket környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani – tette hozzá. Szabó Lajos, a Muzsikál az Erdő Alapítvány elnöke elmondta: a július 2-a és 10-e között az eseménysorozat részeként szervezett Mátrai Művészeti Napokon, majd szeptember 2-án, 3-án és 4-én – az országhatárt átlépve – Brassóban, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredán folytatódik, majd idén először Kárpátalján Muzsikál majd az erdő. Az éves programot a Körösök völgyében, Gyula és Nagyvárad térségében zárják – sorolta. Szabó Lajos szerint a Kárpát-medence természeti, kulturális és gazdasági értékei az emberi élet alapját jelentik. Ezek megőrzése és átadása a következő nemzedéknek közös felelőssége és feladata, amelyet csak a helyi közösségek, a magyar nemzet és a Kárpát-medencében élő nemzetek összetartásával lehet megtenni – fogalmazott. Az eseménysorozat keretében a Vackor Vár Erdei Iskola területén felavatták Józsa Judit Összetartás című domborművét.
A Muzsikál az erdő programsorozat vasárnap Lakitelek – Tőserdőn kézművesfoglalkozások mellett bábelőadással és gyermekkoncertekkel folytatódik a Holt-Tisza partján. A színpadon fellép Bolba Éva és a JAZZterlánc, a Batyuszínház és Szilágyi Áron dorombművész. Kihirdetik a Muzsikál az erdő 2022-es gyermekrajzpályázatának eredményeit, a legjobb alkotásokból kiállítás is látható. Erdei divatbemutatón mutatkoznak be a Réthy Fashion környezetbarát kreációi. Délután a Budafoki Dohnányi Zenekar ad koncertet Hollerung Gábor vezetésével. A színpadon fellép a Cimbaliband, valamint bemutatkoznak a Kecskeméti Kodály Iskola fiatal tehetséges növendékei is.
Zöldinfó
Rejtélyes szabotázs az Alpokban: kulcsfontosságú olajvezeték működése akadt meg
Szabotálták a Triesztből Ausztriába tartó kőolajvezetéket.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Szabotálták a Transalpine olajvezetéket, amely Trieszt kikötőjéből szállít olajat Közép-Európába – közölte a RAI1 olasz közmédia, amely elsőként felvételeket is közölt a hatóságok szerint szándékos károkozásról – ismertette az alternativenergia.hu. A képeken látható, hogy az olajvezetékkel párhuzamosan haladó távvezeték egyik elektromos oszlopa oldalára dőlt, ami megszakította a kőolajszállítást. A helyszín az északkeleti Friuli Venezia Giulia tartomány és Ausztria határán található, Tolmezzo és Paluzza között, egy nehezen megközelíthető ponton.
A RAI1 tudósítása szerint az oszlop két lábát hegesztőpisztollyal “meggyengítették”, így nem dőlt ki azonnal, hanem fokozatosan az oldalára hajlott. Mindez profi munkára utal, a cél egyértelműen az volt, hogy megakadjon az olajszállítás – tette hozzá az olasz közmédia hatósági forrásokra hivatkozva. Az oszlop március 25-én dőlt ki, ami három napra lelassította a vezeték működését. A hír külföldön már az utóbbi napokban elterjedt, de Olaszországban csak most került nyilvánosságra. Az olasz közmédia értesülése szerint eddig senki nem vállalta magára a szabotázst. Az ügyben a trieszti szervezett bűnözés ellenes nyomozóigazgatóság, a csendőrség és az olasz, valamint a német titkosszolgálat is vizsgálatot indított. A Transalpine olajvezeték Triesztből szállít kőolajat Ausztriába, Németországba és a Cseh Köztársaságba.
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaTöbb tízezer lakásban jöhet változás: indul a költségmegosztók telepítése
-
Zöld Közlekedés3 nap telt el a létrehozás ótaBerobbanhat az elektromos motorpiac – új márka lép be Magyarországra
-
Zöldinfó4 óra telt el a létrehozás ótaRejtélyes szabotázs az Alpokban: kulcsfontosságú olajvezeték működése akadt meg
-
Zöld Közlekedés4 nap telt el a létrehozás ótaElektromos forradalom az utakon: hidrogénnel működő buszokat hoznak
-
Zöld Közlekedés6 nap telt el a létrehozás ótaTámogatások hajtották a rekordot: tarolnak az elektromos autók Magyarországon
