Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Nagy változások jöhetnek: új minisztérium védené a természetet

Fordulópont lehet a környezetvédelmi szaktárca felállítása.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTSZ) szerint az új, önálló környezetvédelmi minisztérium régóta várt fordulópont lehet a környezetvédelemben – írja az alternativenergia.hu. Fontos, hogy az új minisztérium már működésének első hónapjaiban konkrét döntésekkel jelezze a természeti erőforrások és a jövő nemzedékek védelmének kiemelt szerepét – írja a szövetség az MTI-hez eljuttatott közleményében, üdvözölve az élő környezetért felelős minisztérium létrehozását az alakuló Tisza-kormányban. A szövetség emlékeztetett, hogy 16 éve következetesen szorgalmazza az önálló környezetvédelmi tárca létrehozását, amely egységesen kezeli a víz-, erdő-, klíma- és természetvédelmi ügyeket.

Úgy vélik, hogy az új minisztérium előtt egyszerre állnak hosszú távú intézményi feladatok és sürgős döntési lehetőségek is. Ennek részeként öt plusz egy intézkedési javaslatot fogalmaztak meg a kormány számára. Ezek között szerepel az országos palagáz-moratórium elrendelése, a Natura 2000-es területeket érintő könnyítések visszavonása, az erdőtörvény vitatott módosításainak felülvizsgálata, valamint az új génmódosítási technikák uniós szabályozásával kapcsolatos jogi fellépés előkészítése. Emellett a szervezet kezdeményezi a jövő nemzedékek védelmét szolgáló ombudsmani intézmény megerősítését, valamint az új klímatörvény 2026-os benyújtását, miután tavaly júniusban az Alkotmánybíróság megsemmisítette a jogszabály egyik bekezdését, és hiányosság pótlására hívta fel az Országgyűlést.

Advertisement

Zöld Energia

Újabb terhet kapna a napenergia-ipar: 2027-től jöhet az új adó

Kasztília és León 2027-től új, területalapú környezetterhelési adót vetne ki a nagyobb földi naperőművekre, amit a spanyol napenergia-ipar indokolatlannak és túlzott tehernek tart.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Spanyolország egyik autonóm közössége, Kasztília és León azt tervezi, hogy 2027-től környezetterhelési adót vet ki a földre telepített, nagyobb napelemes rendszerekre, írja az alternativenergia.hu hírportál. A javaslat egy olyan törvénytervezet része, amely a jelenleg szélerőművekre, vízerőművi tározókra és nagyfeszültségű villamos vezetékekre alkalmazott adó hatályát bővítené. A tervezett intézkedés a napenergia-ipar ellenállását váltotta ki: a spanyol napelemes szövetség, az UNEF szerint az új közteher indokolatlan, és tovább növelné a már most is jelentős adóterheket. A regionális kormányzat azzal indokolja a módosítást, hogy a nagyméretű naperőművek hatással lehetnek a tájképre, a növény- és állatvilágra, valamint a földhasználatra. A tervezet az Európai Unióban is alkalmazott „szennyező fizet” elvére hivatkozik. A kormányzat emellett arra is rámutatott, hogy Kasztília és León nettó megújulóenergia-exportőr, vagyis a térségben megtermelt villamos energia egy része más területek fogyasztását szolgálja, miközben a termelés környezeti hatásai helyben jelentkeznek. Az adó mértékét a napelemes létesítmények által elfoglalt földterület nagysága alapján határoznák meg. A fizetési kötelezettség a rendszer leállítása után is fennmaradna egészen addig, amíg a berendezéseket teljesen el nem bontják, és a területet vissza nem állítják eredeti állapotába.

A tervezet bizonyos mentességeket is tartalmaz. A tetőre telepített napelemes rendszerek, valamint az öt hektárnál kisebb területet elfoglaló földi telepítésű rendszerek mentesülnének az új adó alól. Az ennél nagyobb, saját fogyasztást szolgáló földi rendszerek csak meghatározott feltételekkel kaphatnának mentességet: a csúcsidőszaki, P1 tarifasávban lekötött teljesítménynek el kellene érnie a beépített termelőkapacitás legalább 50 százalékát. Ha ez nem teljesül, a hatóságok úgy ítélhetik meg, hogy a létesítmény elsődleges célja a hálózati értékesítés, így az adó hatálya alá kerülhet.

Az UNEF főigazgatója, José Donoso szerint az intézkedés valójában bevételszerzést szolgál, és nem rendelkezik megfelelő környezetvédelmi indoklással. A szövetség emlékeztetett arra, hogy a napelemes beruházásokra már most is többféle országos és helyi adó vonatkozik, köztük a gazdasági tevékenységek adója, a villamosenergia-termelés adója, az építési és beruházási adó, valamint az ingatlanadó. Az UNEF becslése szerint a naperőműveknek otthont adó települések évente megawattként mintegy 10 ezer euró adóbevételhez jutnak.

Advertisement

A szervezet azt is kifogásolja, hogy a bevételt nem feltétlenül az érintett települések környezeti és területhasználati problémáinak kezelésére fordítanák, hanem a regionális költségvetés általános bevételei közé kerülne. Emellett igazságtalannak tartják a területalapú számítást, mivel két azonos méretű naperőmű eltérő mennyiségű villamos energiát termelhet a napsugárzás, a berendezések hatékonysága és a műszaki kialakítás függvényében.

Ha a javaslatot elfogadják, Kasztília és León lenne Spanyolország harmadik autonóm közössége, amely különadót vezet be a fotovoltaikus létesítményekre Aragónia és La Rioja után. Az UNEF szerint a most tervezett adó a másik két régióban alkalmazott terheknél is magasabb lehet.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák