Design
Napelemes gombával tisztítanák Budapest levegőjét
Napelem gomba, bogárszedő robot és inkluzív társasjáték tervei lettek a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) tizenévesek számára kiírt, Ugrás a jövőbe! című pályázatának idei győztesei.
A MOME 2022-ben is meghirdette kreatív pályázatát a 7-10. osztályos korosztály számára, arra biztatva őket, hogy alakítsanak 2-5 fős csapatokat, képzeljék el, milyen lesz a jövő, és tervezzenek együtt tárgyat, tevékenységeket, szolgáltatásokat – idézi fel az egyetem által az MTI-hez hétfőn eljuttatott közlemény. Az előzsűri május végén választotta ki a 10 továbbjutó csapatot, amelyek júniusban MOME-mentorok – a doktori iskolába járó kutatók, tervezők, teoretikusok, valamint BA és MA tervezőszakos hallgatók – iránymutatásával fejlesztették tovább terveiket. A pályázat idei zsűritagjai Koós Pál, a MOME egyetemi tanára, általános rektorhelyettes; Bényei Judit, a MOME egyetemi docense, a design- és vizuálisművészet-tanárképzést irányító Elméleti Intézet szakvezetője; Lasma Ivaska, a MOME Innovációs Központ igazgatója, valamint Hollósi Jázmin, a MOME Média design szakos hallgatója voltak, az előzsűrizésben pedig részt vett Winkler Nóra művészeti újságíró is.
Az első helyezést a győri Fawaris csapat (Varga Éva Eszter, Losonczi Dorina és Szabó Nelli – Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium) érte el. Ők egy napelem gomba tervével pályáztak, amely a városi köztereken, buszmegállókban a megújuló energia termelése mellett esővízgyűjtő, párásító, árnyékoló és légtisztító funkciót is ellát. Tervüknek köszönhetően 2042-re a zajszennyezés és a szén-dioxid kibocsátás jócskán csökkenhet, a városlakók mentális egészsége javul, továbbá új munkahelyek jönnek létre. A második helyezett a Future Perfect csapat (Pap Ambrus, Pap Hanna és Polyák Mihály – II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium, Győr) lett, akik BÜG bogár névvel mesterséges intelligenciával működő robotokat terveztek.
A bogár formájú robotok feladata olyan kártékony vagy invazív rovarok összegyűjtése, mint például a krumplibogár, továbbá a kerti ökoszisztémák megfigyelése és koordinálása. Harmadik helyezést ért el a Wetess csapat (Sándor Enikő, Soós Gabriella, Szögedi Tamara, Szofi Williams és Zsíros Anna Réka – Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet, Eger) egy inkluzív és kooperatív társasjátékkal, amelynek alapfogalmai az elfogadás és a klímaválság. A játékosok egy várost védenek meg közösen a természeti katasztrófáktól. A játék az interaktív tábla és az intelligens kiegészítők révén segíti a fogyatékossággal élő, elsősorban látássérült emberek részvételét.
A zsűri különdíját a Raven csapat (Berecz Viven és Kreskai Rebeka – Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Kreatív Technikum) kapta. Tervük a közlekedésben is kritikussá váló energiaválságra kínál megoldást egy olyan, teljes egészében környezetbarát autó formájában, amely a beáramló menetszélből, propellerek segítségével nyeri az energiát.
Design
Egységben a bolygónkért: az Eurovision Song Contest a környezettudatos hidratálás mellé áll
A világ egyik legnagyobb zenei eseménye új szintre emeli a tömegrendezvények szerepét a fenntarthatóság és az egészségtudatosság tekintetében. A waterdrop partnerségével, a verseny dizájnjával kiadott, hőtartó és kényelmesen hordozható kulacsokkal az egyszer használatos műanyag palackok kiváltására ösztönöznek.
A kezdeményezés célja, hogy a fenntartható döntéseket a fesztiválélmény természetes részévé tegye. A program a helyszíni közönség mellett globális szinten is hat: az Eurovision Song Contest közvetítéseit mintegy 160 millió néző követi világszerte televízión és online felületeken keresztül. A bécsi rendezvény során három élő show és a főpróbák több mint 60,000 látogatót érintenek. Emellett a városban zajló kísérő koncertek és tematikus események akár 100-200,000 látogatót is vonzanak a teljes rendezvénysorozat ideje alatt. Ez a nagyságrend egyedülálló lehetőséget teremt arra, hogy a fenntartható hidratálás üzenete széles közönséghez jusson el. A waterdrop Eurovision Song Contest Vienna 2026 Kulacs kiváló hőtartó képességű, kényelmes füllel ellátott rozsdamentes acélkulacs kézenfekvő és stílusos alternatíva az egyszer használatos PET-palackok helyett. Ez a döntés jelentősen csökkenti a keletkező műanyag hulladék mennyiségét, miközben hozzájárul a tudatosabb, egészségesebb folyadékbevitelhez is.
Az Eurovision Song Contest jó gyakorlatként mutatja be, hogy a környezettudatosság nem lemondást jelent, hanem a modern, felelős életmód része, amely egyre inkább meghatározó trend a nemzetközi rendezvényeken is.
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaSzakértő: a Velencei-tó válsága túlmutat a vízhiányon
-
Zöld Közlekedés12 óra telt el a létrehozás ótaFordulóponthoz érkezhet az elektromos autózás
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás ótaA jelenlegi vízdíjak mellett veszélybe kerülhet a jövő ivóvízellátása
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaÚj lendületet kap a napenergia: több mint 1000 MW-tal bővült a hálózati kapacitás
-
Zöld Közlekedés4 nap telt el a létrehozás ótaA nagy SUV-k miatt fogyhatnak el a parkolóhelyek Európában
