Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Nemzetközi elismerések és élő hagyományok a Néprajzi Múzeum ünnepén

Március 5-én, a Néprajzi Múzeum alapításának 154. évfordulóján, ingyenes programsorozattal várják a látogatókat Budapesten.

Létrehozva:

|

Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)

A múzeum közleménye szerint a születésnapi programok bemutatják azt a több mint másfél évszázados gyűjtő-, kutató- és tudásátadó munkát, amely az intézményt ma Európa egyik legjelentősebb etnográfiai intézményévé teszi – írja az alternativenergia.hu. A gyűjteményi kiállításban Xántus János (1825-1984) természettudós, néprajzkutató japán és borneói gyűjtéseit bemutató tematikus tárlatvezetés idézi fel a múzeumalapítás időszakát és a 19. századi tudományos expedíciók jelentőségét. Emellett több kurátori vezetés is lesz, amelyek a múzeum aktuális kiállításaiba engednek betekintést. A kulisszák mögötti szakmai munka is fókuszba kerül: előadásokon ismerhetik meg a látogatók a múzeum új kiállításarchiválási módszertanát és az online gyűjteményi adatbázis tervezésének dilemmáit, a digitalizáló műhelyben pedig élőben követhető végig, miként válik egy sérülékeny üvegnegatívból nagy felbontású, kutatható digitális állomány. A programok között könyvbemutató, tudománytörténeti kamarakiállítás is várja a nagyközönséget a Néprajzi Múzeum Napján.

Kitértek arra is, a 2026-os év kiemelt tematikája – az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által meghirdetett – Pásztorok és legelők nemzetközi éve a Néprajzi Múzeum egész éves programsorozatában hangsúlyos szerepet kap, és a március 5-i programokhoz is szervesen kapcsolódik. A pásztorkodás, az ember-állat-táj kapcsolatrendszere, a legeltető állattartás ökológiai és kulturális jelentősége előadásokban, filmvetítéseken, zenei bemutatókon és kézműves programokon keresztül válik átélhetővé. A közlemény szerint a Néprajzi Múzeum Napja során zenei programok is várják a közönséget: pásztor- és parasztdalok csendülnek fel hagyományos előadásmódban, majd az Egressy Brass Band koncertje zárja az estét. Ezen kívül egész nap szavazhatnak a látogatók a Gyűjteményi kiállítás TOP 10 tárgyára is.

Emlékeztettek: az elmúlt évben a Néprajzi Múzeum négy rangos nemzetközi díjat nyert el, 2026-ban pedig jelölt az European Museum of the Year Award díjra, amelyről májusban, Bilbaóban dönt a nemzetközi zsűri. A múzeum ZOOM katalógusa 2025-ben pedig bronz elismerést kapott az International Design Awards (IDA, USA) Print / Books kategóriájában – tették hozzá.

Advertisement

Zöldinfó

Vadászok és természetvédők vitája: hogyan kezelhető a növekvő barnamedve-állomány?

Nem siettetik a medvék kilövését a szlovén vadászok.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Nem gyorsítják fel a barnamedvék kilövését a szlovén vadászok azután sem, hogy egy jogerős bírósági döntés nyomán ismét végrehajthatóvá vált a tavaly kiadott engedély – közölte az alternativenergia.hu. A közigazgatási bíróság elutasította az Alpe Adria Green környezetvédő szervezet keresetét, amelyben a 2025 májusában kiadott kilövési engedélyt támadta meg. A jogerős határozatot a környezetvédelmi és területrendezési minisztérium június végén kapta kézhez. Az engedély így ismét hatályos, és az év végéig érvényben marad. Az országos Szlovén Vadászszövetség elmondta: nem lát okot a kilövések felgyorsítására, azokat továbbra is körültekintően és a vadászati etika szabályai szerint hajtják végre. A szövetség szerint a vadászok meghatározó szerepet játszottak a szlovéniai barnamedve-állomány megőrzésében, és hozzájárultak ahhoz, hogy a faj természetvédelmi helyzete kedvező maradjon.

A minisztérium egyelőre nem tudja megítélni, milyen hatással volt az állományra az engedély végrehajtásának bírósági felfüggesztése. A vadászszövetség szerint ugyanakkor tovább nőtt a medvék száma, és ezzel gyakoribbá váltak az ember és a medve közötti találkozások is. Az állomány nagyságát nyolcévente átfogó felméréssel, a köztes időszakokban pedig matematikai modellek segítségével becsülik fel. A legutóbbi, tavalyi számítás mintegy 950 medvét jelzett Szlovéniában, amit a tárca kedvező természetvédelmi helyzetnek minősített. A bírósági felfüggesztés tavaly júliusi elrendeléséig 22 medvét lőttek ki az engedély alapján. További egyedek közúti balesetben, természetes okból vagy más módon pusztultak el.

A felfüggesztés idején is elrendelhető volt egy-egy veszélyes medve kilövése az emberek biztonsága érdekében. Az idén tizenegy ilyen beavatkozásra került sor. A minisztérium szerint ezek az egyedi intézkedések csak átmeneti megoldást jelentenek, nem helyettesítik az állomány tervszerű szabályozását, és önmagukban nem szavatolják az emberek biztonságát. A vadászszövetség továbbra is a kilövést tartja az egyik legfontosabb eszköznek a medveállomány kezelésére. A szervezet szerint az erről szóló döntéseket tényekre, rendszeres megfigyelésekre és genetikai vizsgálatokra kell alapozni. A minisztérium úgy véli, Szlovéniában ennek megfelelően járnak el. Az Alpe Adria Green ezzel szemben tudományosan megalapozatlannak és fenntarthatatlannak tartja a medvék kilövését.

Advertisement

Szlovénia júniusban csatlakozott ahhoz a román kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségének enyhítését sürgeti. A szlovén kormány szerint az országban az egyik legsűrűbb Európa medveállománya, és egyre több a medvével való találkozás, valamint a haszonállatokat érő támadás.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák