Zöldinfó
Nyílt pályázat a nemzeti parkok élére: 120 jelentkező indult
120 pályázat érkezett a nemzetipark-igazgatóságok vezetésére.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Százhúsz pályázat érkezett a nemzetipark-igazgatóságok vezetésére – közölte az élő környezetért felelős miniszter Facebook-oldalán. “Őszintén örülök ennek a kiemelkedő érdeklődésnek. Nagyon jó látni, hogy ennyi kiváló szakember érzi magáénak a feladatot és kész felelősséget vállalni a legféltettebb természeti kincseinkért, valamint a nemzeti parkjaink jövőjéért” – írta a bejegyzésben Gajdos László. A politikus augusztus 31-én jelentette be, hogy nyílt pályázatot hirdetett az összes nemzeti parki igazgatói posztra az Élő Környezetért Felelős Minisztérium. Közölte: a pályázat célja, hogy az igazgatók kiválasztása átlátható eljárásban, a jelentkezők szakmai tudásának, tapasztalatának és vezetői képességeinek figyelembevételével történjen – írja az alternativenergia.hu.
Gajdos László leszögezte: szakítanak azzal a korábbi gyakorlattal, amelynek során előfordult, hogy a kiválasztás ajánlás vagy ismeretség alapján történt, és emiatt több kiváló szakember nem jelentkezhetett a posztra. A pályázati kiírás szerint az új vezetők 2026. november 1-jén léphetnek hivatalba.
Zöldinfó
375 tonna illegális trópusi faanyagot foglaltak le Hollandiában
A holland hatóságok 375 tonna illegális eredetű trópusi faanyagot foglaltak le.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A holland hatóságok 375 tonna feltehetően illegális eredetű trópusi keményfát foglaltak le egy importőrtől – írta az NlTimes hírportál. A holland élelmiszer- és fogyasztóvédelmi hatóság (NVWA) tájékoztatása szerint a Gabonból származó azobé faanyag importőre nem tudta igazolni, hogy a fákat jogszerűen vágták ki – olvasható az alternativenergia.hu oldalon. Az illegális faanyagok kereskedelmének felderítésére szakosodott holland hatósági egység a rendőrséggel együtt két észak-hollandiai üzleti telephelyen és egy lakóingatlanban tartott házkutatást. A nyomozásba a belga vámhatóság is bekapcsolódott, miután Antwerpen kikötőjében feltartóztattak két, a két holland cégnek szánt szállítmányt.
A holland hatóságok júliusban és szeptemberben foglalták le a szállítmányokat. Az NVWA szerint a lefoglalt 375 tonna faanyag mintegy 16 teherautó rakományának felel meg. A hatóságok a házkutatások során dokumentumokat foglaltak le, emellett zár alá vették az importőr vállalati ingatlanjait és bankszámláit is. A környezetvédelmi bűncselekményekkel foglalkozó holland ügyészség közölte: az intézkedés célja annak biztosítása, hogy az illegális tevékenységből származó teljes hasznot elvonhassák a vállalattól az esetleges bírósági elmarasztaló ítéletet követően. A cég tulajdonosát májusban őrizetbe vették, majd kihallgatása után szabadon engedték.
Az NVWA szerint az illegális fakitermelés hozzájárul az erdőirtáshoz, elpusztítja a vadon élő állatok élőhelyeit, és súlyosbítja az éghajlatváltozást. Az importőr ellen jelenleg eljárás folyik az európai faanyagkereskedelmi-rendelet (EUTR) megsértése miatt; a jogszabály előírja, hogy minden, faanyagot az európai piacra behozó vállalatnak szigorú átvilágítást kell végeznie a jogszerű eredet garantálása érdekében.
Sajtóközleményében az NVWA kitért arra is, hogy 2026. decemberében az EUTR-t hivatalosan felváltja a jóval szigorúbb uniós erdőírtás elleni rendelet (EUDR). Az új szabályozás arra kötelezi majd a kereskedőket, hogy adják meg azon földterületek pontos földrajzi koordinátáit, ahonnan a faanyag származik, így igazolva, hogy a kitermelés nem járult hozzá az erdők állapotának romlásához. NVWA azt is hangsúlyozta, hogy az illegális fakitermelés hátrányosan érinti a Kongó-medence lakosságát, amely közvetlenül függ a trópusi esőerdőktől mindennapi élelmezése, lakhatása és elsődleges jövedelemforrása tekintetében.
-
Zöld Energia4 nap telt el a létrehozás ótaNégy órán át képes energiát szolgáltatni az új tároló
-
Zöld Energia7 nap telt el a létrehozás ótaKözösségi tulajdonú szélerőművek jöhetnek létre Magyarországon
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaNyílt pályázatot hirdettek a 10 hazai nemzeti park igazgatói posztjára
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaKétszer annyi szociális tűzifa jöhet, de mi lesz a védett erdőkkel?
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaOktóberben ismét megtisztulhatnak az ország elhanyagolt területei
