Zöldinfó

Ősi kapcsolat: már a jégkorszakban is etették és eltemették a kutyákat

Az ember és a kutya kapcsolata több mint 15 ezer éve kezdődött.

Létrehozva:

2 hónap telt el a létrehozás óta

2026-03-30

Szerző:

Vanessza

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A kutyák és az emberek közötti kapcsolat több mint 15 ezer évre nyúlhat vissza, a kutatások arra utalnak, hogy a vadászó-gyűjtögető emberek már az utolsó jégkorszak idején is etették a kutyákat, és rituális temetést rendeztek nekik – írja az alternativenergia.hu. A DNS-vizsgálatok által megalapozott úttörő kutatás szerint az eddig véltnél mintegy ötezer évvel korábban háziasította az ember a kutyákat, és a vadászó-gyűjtögető emberek már jóval a mezőgazdaság megjelenése előtt etették őket. Az új eredményeket két tudományos cikkben mutatták be, amelyek szerdán jelentek meg a Nature című folyóiratban. A két nemzetközi kutatócsoport részletes elemzéssel tárta fel, hogyan kezdődött az ember kutyához fűződő kapcsolata, és azt is bizonyították, hogy a modern európai kutyafajták sok őse származott olyan kutyafajtáktól, amelyek az egykori európai vadászó-gyűjtögető népek mellett éltek. A kutatók szerint ezek az ősi kutyák kis farkasokhoz hasonlíthattak, elképzelhető, hogy rövidebb volt a pofájuk és kevésbé erős az állkapcsuk.

Az első tanulmányban, amelyen Lachie Scarsbrook, a müncheni Ludwig Maximilian Egyetem kutatója és a londoni Természettudományi Múzeum tudósai dolgoztak, a brit Gough’s Cave-ből, a törökországi Pinarbasiból és két szerbiai lelőhelyről származó csontokból nyert DNS-t elemezték. A fejlett technológia segítségével először sikerült egyértelműen azonosítani a fajokat. Az eddigi legrégebbi, 15 800 éves maradványokat Pinarbasiban találták meg, emberi maradványok mellé temetve. Egy 14 300 éves kutya állkapocs pedig a somerseti Gough-barlangban végzet ásatásokon került elő, ahol abban az időszakban egy kannibalizmusáról ismert törzs élt. “Ez azt jelenti, hogy már 15 ezer évvel ezelőtt is léteztek nagyon különböző ősökkel rendelkező kutyák Eurázsiában, Somersettől Szibériáig. Ami felveti annak a lehetőségét, hogy a háziasítás az utolsó jégkorszak alatt történt, több mint 10 ezer évvel azelőtt, hogy bármilyen más háziasított növény vagy állat megjelent volna” – mondta el Scarsbrook.

Korábbi régészeti leletek arra utaltak, hogy a kutyákat körülbelül 12 ezer évvel ezelőtt háziasították a szürke farkasokból. Mindeddig a kutyákra vonatkozó legrégebbi közvetlen genetikai bizonyíték 10 900 éves volt. Az ennél régebbi csontokból nyert töredékes DNS-minták alapján nem lehetett biztosan megkülönböztetni a farkasokat a kutyáktól, ezért a kutyák háziasításának ideje és körülményei bizonytalanok voltak. Az új kutatásokból kiderült, hogy a kutyák már legalább 14 ezer évvel ezelőtt elterjedtek Európában és Nyugat-Ázsiában. A török lelőhelyen talált csontok izotópos elemzése kimutatta, hogy a kutyák sok halat ettek, ami megegyezett a helyi emberek étrendjével. A többi lelőhely maradványainak vizsgálatakor is hasonló eredményekre jutottak, ami arra utal, hogy az emberek szándékosan etették a kutyákat. A temetkezési szokások elemzéséből azt a következtetést vonták le, hogy az ember és kutya között érzelmi kötődés is kialakult. A pinarbasi lelőhelyen három kölyökkutya csontjait egy ember lábai fölé temetve találták meg. A kannibálrituálékat folytató törzs által lakott Gough-barlangban talált kutya állkapocs vizsgálatából pedig kiderült, hogy mindkét oldalán szándékosan lyukakat vájtak bele, ami a kutatók szerint arra utal, hogy nagy valószínűséggel haláluk után a házi kutyák is a rituálé részi lehettek.

“A kutyák végig mellettünk álltak, miközben az emberek életmódja jelentős változásokon esett át, és kialakultak a komplex társadalmak” – mondta Anders Bergström, az angliai Kelet-Anglia Egyetem genetikusa, a másik tanulmány vezető szerzője. “Érdekesnek tartom azt is, hogy a legtöbb más háziasított állattal ellentétben a kutyáknak nem mindig van egyértelműen meghatározott szerepük vagy céljuk az emberek számára. Elsődlegesen talán csak társaságot nyújtottak” – magyarázta. Bergström és kutatócsoportja az eddigi legnagyszabásúbb kutatásában genetikai módszerrel különböztette meg a farkasokat és a kutyákat 216 ősi – 46 000 és 2000 év közötti korú – európai maradvány vizsgálatával. A kutatóknak sikerült 46 kutyát és 95 farkast azonosítaniuk. Az azonosított kutyák közül a legrégebbi 14 200 évvel ezelőttről származik, és maradványait a svájci Kesslerloch-barlangban találták. A tanulmányban azonosított legősibb európai kutyák és az Ázsiában vagy a világ többi részén élő kutyák közös ősökhöz köthetők, ami a kutatók szerint arra utal, hogy ezek a különböző kutyapopulációk nem különálló háziasítási folyamatokból származtak.

Kapcsolódó tartalom:barátság ember kapcsolat kutya

Zöldinfó

A vöröshangyák logisztikai hálózatai az emberi társadalom működésére is rávilágítanak

Amikor egy fontos erőforrás kiesik: mit taníthatnak nekünk a vöröshangyák hálózatai?

Létrehozva:

2 óra telt el a létrehozás óta

2026-05-21

Szerző:

Vanessza

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A hangyák világa első pillantásra távolinak tűnhet a mindennapjainktól. Mégis, ha közelebbről megnézzük, sokszor meglepően hasonló problémákkal szembesülnek, mint mi – írja az alternativenergia.hu. Ők is összetett társadalomban élnek, ahol egy kolónia működése sokszor szorosan szervezett logisztikai hálózatot épít fel. Ezek a hálózatok fontos erőforrások köré szerveződnek, amiknek egyszerre kell hatékonyan működniük és ellenállniuk a zavarásoknak. A havasi vöröshangyák (Formica lugubris) különösen izgalmasak ebből a szempontból, mert igazi szállítási hálózatokat működtetnek az erdőkben. Kutatásunkban azt vizsgáltuk, hogyan reagálnak ezek a hangyahálózatok a zavarásokra. Mi történik akkor, ha egy kulcsfontosságú erőforrás tűnik el a rendszerből, és mi történik akkor, ha csak egy kevésbé fontos táplálékforrás esik ki? Az eredmények nemcsak a hangyák életéről árulnak el sokat, hanem arról is, hogyan működnek általában az önszerveződő hálózatok a természetben és akár az emberi társadalomban is.

A vöröshangyák nemcsak lakói, hanem alakítói is az erdőnek

A vöröshangyák sok szempontból az erdei ökoszisztémák mérnökei. Feltűnő, kupolaszerű bolyaik tűlevelekből, gallyakból és más növényi részekből épülnek, környezetükban pedig kiterjedt ösvényrendszert hoznak létre. Egy-egy nagyobb bolyban akár többmillió hangya is élhet, akik napi tevékenységükkel folyamatosan alakítják a környezetüket.

Sűrű forgalmat bonyolító ösvényeiket folyamatosan karbantartják és takarítják, szó szerint nyomot vágva az aljnövényzetben. A táplálékgyűjtés, a fészeképítés és a boly fenntartása során rengeteg szerves anyagot mozgatnak, alakítják a talaj és a növényzet szerkezetét, és szoros kapcsolatot alakítanak ki más élőlényekkel. Nem véletlen, hogy a vöröshangyákat kulcsfajokként tartjuk számon.

Hatalmas bolyaik nem csak nekik adnak otthont, számos más élőlény is kötődik ezekhez a bolyokhoz. Egyes apró rovarok, atkák vagy bogarak képesek szinte észrevétlenek maradni a hangyák számára, így kihasználva a boly védelmét és stabil mikroklímáját. Ennek egyik legismertebb képviselője a vendéghangya (Formicoxenus nitidulus), amely kifejezetten vöröshangyák fészkeiben él, és teljes életciklusát ezekhez a bolyokhoz köti. Így egy vöröshangya-boly nem csak egyszerű fészek, hanem egy külön élőhely az erdőben.

Több királynő, több boly, mégis egy kolónia

A hangyakolóniáról sokan úgy gondolkodunk, mint egyetlen királynő és egyetlen boly egységéről. A vöröshangyák esetében azonban a kép ennél összetettebb lehet. A havasi vöröshangyáknál előfordulhat, hogy egy kolónia több királynőt és több fészket is magában foglal.Az új kolóniák kialakulásának egyik klasszikus módja az, hogy egy fiatal királynő egy másik hangyafaj fészkét foglalja el. Ilyenkor a saját utódai fokozatosan átveszik a boly működését, míg végül a fészek vöröshangya-bollyá válik. Ez azonban nem az egyetlen út.

A vöröshangyák sok esetben úgy is terjeszkednek, hogy az eredeti fészekből egy királynő dolgozók kíséretében kivonul, és a közelben új bolyt alapít. Ezt a folyamatot nevezhetjük sarjkolónia-alapításnak. Az új fészek ilyenkor nem mindig válik teljesen idegenné az eredeti boly számára. Ilyenkor a két boly lakói továbbra is társként ismerik fel egymást, és fennmaradhat köztük az együttműködés.

Ha ez többször ismétlődik, akkor fokozatosan kialakulhat egy sokfészkű kolónia. Kívülről nézve ez több különálló bolynak tűnhet, valójában azonban egyetlen társadalmi egységről van szó. A hangyák szabadon közlekedhetnek e fészkek között, erőforrásokat cserélhetnek, és a kolónia egésze együtt használja ki a környezet erőforrásait.

Kolóniák mint logisztikai hálózatok

Az észak-yorkshire-i vizsgálati területen a havasi vöröshangyák már nagyrészt már csak ilyen, több bolyból álló rendszerekben élnek. Ezek a kolóniák kiterjedt hálózatokat alkotnak, amelyekben nemcsak a bolyok fontosak, hanem azok a fák is, amelyek a hangyák fő táplálékforrását biztosítják. A havasi vöröshangyák étrendjében kiemelt szerepet játszik a mézharmat. Ezt a cukros anyagot levéltetvek választják ki, miközben a fák nedveit fogyasztják. A hangyák a tetveket védelmezik, cserébe begyűjtik a mézharmatot, amely számukra létfontosságú energiaforrás.

Így a hálózataik csomópontjai valójában kétféle elemből állnak: bolyokból és táplálékot adó fákból, amiket ösvények kapcsolnak össze. Ezek sokszor kifejezetten feltűnőek, és számunkra is jól követhető a forgalom rajtuk. A fákhoz vezető utakon a dolgozók a begyűjtött táplálékot szállítják a bolyok felé. A bolyok közötti utak azonban legalább ennyire fontosak. Ezeket nem csak közlekedésre használják, hanem táplálékot vagy akár bábokat is szállítanak rajtuk a bolyok között összetett logisztikai rendszert logisztikai rendszert alkotva. Ez a bolyközi forgalom lehetővé teszi az egyes bolyok specializációját. Egy olyan boly, amely közel van a jó táplálékforráshoz, táplálékelosztó szerepet tölthet be, míg más bolyok inkább az utódok nevelésében lehetnek fontosak. Ez a szerveződés hatékonnyá teszi a rendszert, de közben felveti a kérdést is: mennyire sérülékeny egy ilyen hálózat?

Mi történik, ha kiesik egy kulcsfontosságú fa?

Kutatásunk központi kérdése az volt, hogyan reagálnak a havasi vöröshangyák hálózatai a zavarásokra, például egy táplálékforrás, azaz egy fa elvesztésére. Nem minden forrás egyformán fontos. Vannak olyan fák, amelyeket a hangyák különösen intenzíven használnak, míg mások kisebb szerepet játszanak a teljes rendszer működésében.

A kérdés ezért nem pusztán az, hogy történik-e zavarás, hanem az is, hogy a hálózat melyik pontját éri. Mivel ez egy összekapcsolt hálózat, egyetlen forrás kiesésének hatása nem marad helyi: az egész rendszer működésére kihathat. Egy kevéssé használt elem elvesztése még viszonylag korlátozott következményekkel járhat, míg egy olyan csomópont kiesése, amelyhez erős forgalom kapcsolódik, az egész hálózatot átrendezheti. Ezt a problémát terepi megfigyelések, korábbi terepi kísérletek és hosszú távú adatok alapján felépített dinamikus szimulációs modellel vizsgáltuk.

A munka alapját tíz év empirikus adatgyűjtése adta. Ezek segítségével olyan modellt építettünk, amelyben a hálózat nem statikus rajzként jelenik meg, hanem folyamatosan változó rendszerként. A bolyok növekedhetnek vagy eltűnhetnek, új kapcsolatok jöhetnek létre, régiek megszűnhetnek, és a hangyák a körülményekhez igazodva újraszervezhetik útvonalaikat.

A szimulációkban különböző erősségű zavarásokat vizsgáltunk. Megnéztük, mi történik akkor, ha egy gyengén használt fát veszít el a rendszer, mi történik egy véletlenszerű kieséskor, és mi történik akkor, ha éppen a legerősebben használt táplálékforrás tűnik el. Azt is teszteltük, hogy számít-e, ha ez a kiesés csak átmeneti, vagy tartósan fennmarad.

Egy erős zavarás át is rendezheti a hálózatot

Az eredményeink azt mutatták, hogy a zavarás hatása erősen függ attól, melyik elemet érinti. Ha egy kevésbé fontos vagy véletlenszerűen kiválasztott táplálékforrás esett ki, a hálózat viszonylag jól tudott alkalmazkodni. Bizonyos esetekben még az is előfordult, hogy a rendszer rövid távon hatékonyabbá vált, mert a kevéssé fontos kapcsolatok eltűnése egyszerűbbé tette a hálózatot.

Nagyon más volt a helyzet akkor, amikor a legfontosabb táplálékforrást jelentő fa tűnt el, ilyenkor a hálózat hatékonysága tartósan csökkent. A rendszer ugyan nem omlott össze teljesen, de átrendeződött, és az új állapotok kevésbé bizonyultak jónak, mint a korábbiak. Ráadásul nemcsak az átalakult működés romlott, hanem a hálózat további ellenállóképessége is. Vagyis ezek a kolóniák az esetleges későbbi zavarásokkal szemben még védtelenebbeké váltak.

Különösen érdekes, hogy még akkor sem tért vissza teljesen a korábbi állapot, amikor a kiesett erőforrás később újra elérhetővé vált. Ez arra utal, hogy az önszerveződő rendszerekben a helyreállás nem egyszerűen a veszteség pótlását jelenti. Ha egy hálózat elveszti azt a kritikus erőforrást ami köré szerveződött, hiába pótolja azt, a hálózat szerkezete az új állapotban szükségszerűen kedvezőtlenebb lesz, amit csak hosszas átrendeződéssel javíthat csak meg.

A havasi vöröshangyák sokfészkű életmódja számos előnnyel járhat, például hatékonyabb táplálékszerzést vagy rugalmasabb térhasználatot tehet lehetővé. Ugyanakkor az is kiderült, hogy ha a rendszer működése néhány kulcsfontosságú erőforrás köré szerveződik, akkor ezek elvesztése aránytalanul nagy következményekkel járhat.

Mit tanulhatunk a hangyáktól a saját hálózatainkra vonatkozóan?

A havasi vöröshangya hálózatai azért különösen érdekesek, mert a természetben és az emberi világban is sok olyan rendszer létezik, amely hasonló alapelvek szerint működik. A biológiában ilyenek például a sejteken belüli szállítási rendszerek, ahol molekulák és sejtszervecskék mozognak meghatározott útvonalakon. Nagyobb léptékben ugyanez a probléma jelenik meg az emberi rendszerekben is. Az úthálózatok, a tömegközlekedés, az elektromos hálózatok vagy a nemzetközi ellátási láncok mind azt a kérdést próbálják megoldani, hogyan lehet sok forrás és sok célpont között megbízhatóan mozgatni embereket, árut vagy energiát. Ezek a hálózatok sokszor önszerveződő módon fejlődnek, és egyre összetettebbé válnak. Ez hatékony működést tehet lehetővé, de közben növelheti azt is, mennyire függ a rendszer néhány kiemelt csomóponttól.

Az utóbbi évek eseményei különösen jól megmutatták, mennyire fontos ez. A járvány, a háborúk, a szélsőséges időjárási események rávilágítottak arra, hogy egyetlen kulcsfontosságú pont kiesése sokkal nagyobb fennakadást okozhat, mint azt elsőre gondolnánk. A hangyák kutatása ezért nem csupán természeti érdekesség. Segít jobban megérteni, milyen tulajdonságok tesznek egy hálózatot valóban ellenállóvá.

A hangyák tehát olyan természetes modellrendszereket kínálnak nekünk, amelyek segítenek új szemszögből ránézni az összekapcsolt rendszerek világára. Kutatásunk egyik legfontosabb üzenete éppen ez: az önszerveződés lenyűgözően hatékony lehet, de a valódi ellenálló képességhez nem elég a jó működés békés időkben. Azt is értenünk kell, mi történik akkor, amikor a rendszer legfontosabb elemei kerülnek veszélybe.

Tovább olvasom