Zöldinfó
Paraszti bölcsesség, modern válaszok: fenntarthatósági tárlat nyílt Szentendrén
A fenntarthatóságról nyílt kiállítás a szentendrei Skanzenben.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Együtt a fenntarthatóságért! címmel nyílt kiállítás a szentendrei Skanzen Magtár épületében szerdán – írja az alternativenergia.hu. A tárlat a maradékmentes háztartás, a mértékletes vízhasználat, a helyben elérhető alapanyagok használata, valamint a tárgyak javításának és újrahasznosításának gyakorlatát mutatja be. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum közleménye szerint az intézmény második éve szervezi programjait és kiállításait a fenntarthatóság jegyében. A Zöld Skanzen tematika üzenetét legátfogóbban bemutató új tárlat – amelyet Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Alapítvány alapító kuratóriumi elnöke szerdán nyitott meg – alapgondolata a 2015-ben elfogadott ENSZ-programból indul ki – tették hozzá. A kezdeményezés célja, hogy élhetőbb jövő felé vezesse a világot, ahol a társadalmi egyenlőség és integráció, az igazságos gazdasági fejlődés és a természeti környezet megóvása egymást erősítve valósul meg. Ennek érdekében 17, úgynevezett fenntartható fejlődési célt határoztak meg – írták.
A közlemény idézi Áder Jánost, aki köszöntőjében rámutatott, hogy a fenntarthatóság nem csupán modern fogalom, hanem mélyen gyökerezik a hagyományos életformákban. “A régi paraszti kultúra mindennapjai olyan természetes megoldásokat kínáltak – a takarékos anyaghasználattól az újrahasznosításon át a közösségi munkáig -, amelyek ma új jelentést nyernek. Ahogyan akkoriban mondták: jó lesz ez még valamire, ma úgy fogalmazunk, körforgásos gazdálkodás; amit egykor praktikának hívtak, azt ma innovációnak nevezzük” – fogalmazott Áder János.
Kiemelte, a kiállítás egyik fontos üzenete, hogy a jövő fenntarthatósága részben abban rejlik, hogy az emberek újra felfedezzék és tudatosan alkalmazzák ezeket a bevált, józan megoldásokat. “Az ötlet innen szinte magától adódott: az évek során a múzeum olyan tudást halmozott fel, amely nemcsak bemutatja, hogyan éltek elődeink, hanem arra is alkalmas, hogy egyes elemeit a jelenben is alkalmazzuk” – idézi a közlemény Nagyné Batári Zsuzsanna vezető kurátort, a skanzen tudományos főigazgató helyettesét, aki úgy fogalmazott: az egyszerű paraszti megoldások ma is inspirációt nyújthatnak, ha azokat a mai igényekhez és körülményekhez igazítják, elősegítve ezzel a fenntarthatóság minél teljesebb megvalósulását. A tájékoztatás szerint a kiállítás 17 kurátora a 17 fenntartható fejlődési célhoz egy-egy olyan megoldási javaslatot kapcsolt, amely a paraszti kultúrában a mindennapi élet természetes része volt. A látogatók így gyakorlati tippeket kaphatnak, amelyeket akár alkalmazhatnak is saját életükben is.
Zöldinfó
Egy újabb figyelmeztető jel: teljesen eltűnt a Triglav-gleccser
Eltűnt a Triglav-gleccser utolsó maradványa Szlovéniában.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Eltűnt a Triglav-gleccser fő jégtömegének utolsó maradványa Szlovéniában, miután az idei rendkívül meleg nyár felgyorsította az évtizedek óta tartó olvadást – írta az alternativenergia.hu. A Triglav-gleccserből az elmúlt években már kevesebb mint egy hektárnyi jég maradt, a nyár végére pedig a fő jégtömeg utolsó darabja is mindössze néhány méteresre zsugorodott. A legfrissebb felvételek szerint ez a maradvány is teljesen elolvadt. Az Anton Melik Földrajzi Intézet kutatói már szeptemberben arra figyelmeztettek, hogy a gleccser utolsó része várhatóan még az idei olvadási időszak végéig eltűnik. Az intézet 1946 óta rendszeresen méri a jég kiterjedését, amely akkor még mintegy 14 hektár volt.
Történeti becslések szerint a 19. század közepén a Triglav-gleccser mintegy 40 hektárt borított be. Kiterjedése különösen gyorsan csökkent a 20. század második felében: 1983 és 2003 között területének mintegy 93 százalékát elveszítette. Matija Zorn, az Anton Melik Földrajzi Intézet igazgatója szerint a gleccser eltűnése tudományos veszteséget is jelent, mivel a jég hosszú időn át fontos adatforrásként és a klímaváltozás egyik jelzőjeként szolgált. Mint mondta, a kutatók évről évre számítottak a jég fogyására, annak üteme azonban még őket is meglepte.
Zorn felidézte, hogy amikor 2002-ben geokémiai vizsgálatokhoz mintát vettek a gleccserből, a jégréteg azon a ponton még mintegy öt méter vastag volt. Egy évvel később ugyanott már csupasz sziklát találtak. A gleccser eltűnése ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a Triglav környékéről minden jég eltűnt volna. A hegy magasabb, árnyékosabb részein még maradt néhány kisebb, különálló jégfolt, és a gleccser visszahúzódásával szabaddá vált barlangokban is található állandó jég. Ezek azonban már nem részei annak az összefüggő jégtömegnek, amelyet Triglav-gleccserként tartottak számon.
Szlovénia másik, kisebb gleccsere az ország északi részén, a Kamnik-Savinja-Alpokban, a Skuta alatt található. Ez a jégtömeg is erősen visszahúzódott, árnyékosabb fekvése miatt azonban a kutatók szerint még néhány évig fennmaradhat. A Triglav Szlovénia legmagasabb, 2864 méteres hegye és az ország egyik legfontosabb nemzeti jelképe. A háromcsúcsú hegy stilizált képe a szlovén címerben és zászlóban is szerepel.
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás óta
Hidrogénnel töltenék meg a jövő energiahálózatait: fontos teszt indul Romániában
-
Zöldinfó22 óra telt el a létrehozás ótaA Duna alacsony vízállása miatt veszélybe kerülhet Budapest ivóvízbázisa
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaKatasztrófa sújtotta övezetté nyilvánítják az áradásokkal érintett spanyol településeket
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás ótaÚj lendületet kaphat az építőipar: milliárdos beruházásokat indíthatnak el az új lakástámogatások
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaVisszaszorul a benzin és a dízel, előretörnek az elektromos autók Európában
