Zöld Közlekedés
Párizs futurisztikus vízitaxikat állít üzembe
Anne Hidalgo, Párizs sokat támadott főpolgármestere nem hagyja magát, ha a környezetszennyezés elleni küzdelemről van szó.
Valószínűleg ezért is kaphatott nála zöld utat az elektromos vízitaxi, melyet idén nyáron már láthat, aki Párizsba látogat – írja a Messy Nessy Chic. A SeaBubble névre keresztelt szárnyas minihajók tervezői Alain Thébault és Anders Bringdal, akik 2009-ben szárnyashajó sebességi világrekordot döntöttek saját tervezésű hajójukkal. A furcsa bogaraknak tűnő szerkezetekről azt lehet tudni, hogy teljes mértékben környezetbarát konstrukciók nulla kibocsátással. Biológiailag lebomló anyagból épülnek. Hangjuk nincs, hullámokat nem vetnek működés közben. Néhány centiméterrel a víz felett lebegnek majd, és legfeljebb harminc kilométer/óra sebességgel közlekedhetnek – ez utóbbi korlátozás a városvezetéstől származik. A kis hajók a vezetőn kívül négy ember szállítására alkalmasak. Amikor a szabályozások már engedik az önvezető modelleket, akkor öt személy ülhet majd bennük. Egyébként egy, a Uberéhez hasonló alkalmazással vehetjük igénybe őket. Beszállni speciálisan kialakított dokkokban lehet majd, amelyek egyben töltőállomásként is működnek. A tesztüzem június 14-én kezdődik, és ha minden jól megy, a következő nyáron már mi is ezzel hasíthatunk a Szajnán, írta a travelo.hu.
Zöld Közlekedés
A vidéki megújuló energia hajthatja Budapest buszait – elindult az első Bio-CNG teszt
Tesztüzemre indul Budapesten az első biometánnal működő autóbusz.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal működő autóbusz, amelyet hétfőn mutattak be a fővárosban, a Mol székház előtt tartott sajtótájékoztatón – írja az alternativenergia.hu. A Mol Csoport kiemelt stratégiai célja, hogy okos és praktikus megoldásokkal támogassa a zöld átmenetet és a fenntartható városi közösségi közlekedést – hangsúlyozta a helyszínen tartott beszédében Halász Ambrus, a Mol Csoport vállalati kommunikációs vezetője. Hozzátette: a csoport üzemanyag-portfóliója folyamatosan bővül olyan elemekkel, amelyek egyszerre támogatják az ellátásbiztonságot, a versenyképességet és a zöld átmenetet. “Fontos mérföldkő az életünkben, hogy október 14-én átadtuk Szarvason az első biometán-operációnkat, így a jövőben képesek leszünk arra is, hogy bio-CNG-vel lássuk el a piacokat” – emelte ki, és üdvözölte, hogy a BKK és a BKV lehetővé tette a biometánnal működő busz tesztüzemét Budapesten.
Ez a pilot projekt azt szeretné bizonyítani, hogy a Magyarországon megtermelt fenntartható energiával el lehet látni budapesti tömegközlekedési célokat is, és a Mol a jövőben egyre nagyobb arányban lesz képes ilyen energiát biztosítani a tömegközlekedés és egyéb felhasználási profilok számára – mondta Horváth Ádám, a Mol Csoport Downstream Új és Fenntartható Üzletágak igazgatója. A nemzetközi trendek azt mutatják, hogy a jövő üzemanyag-portfóliója sokkal változatosabb lesz, ezért többfajta megoldásra lesz szükség. Bár sokáig a fosszilis üzemanyagok lesznek még a meghatározó energiaforrások, egyre több olyan megoldásra is szükség lesz, amely valós és fenntarthatóbb alternatívát biztosít az energiaszükségletekre – fejtette ki.
“Azért dolgozunk, hogy egyre zöldebbé tegyük a portfóliónkat, és a finomítóban egyre több alternatív alapanyagot dolgozunk be a kőolaj mellé” – mondta, hozzátéve, hogy a vállalat zöld hidrogénprojektekbe invesztál nem csak Magyarországon, de Horvátországban, és a tervek szerint a jövőben Pozsonyban is. Kiemelte: új irány és stratégiai cél, hogy felépítsenek egy komoly biometán jelenlétet a Mol Csoport keretein belül. Ennek fő motivációi azok az európai uniós szabályozások, amelyek között például a tiszta járművekről szóló irányelv is szerepel. Ez meghatározza, hogy a 2026 és 2030 között beszerzésre kerülő és a tömegközlekedésbe állított buszoknak több mint felének meg kell felelnie a tiszta jármű direktívának.
Ennek a célnak az elektromos meghajtás és a hidrogén mellett a sűrített földgáz is megfelel. A cégcsoport évente hétmillió köbméter biometánt táplál a regionális és országos gázhálózatba – mondta Horváth Ádám, aki azt is kiemelte, hogy a már meglévő infrastruktúrát használva, a gázhálózaton keresztül akár Budapestre is el lehet szállítani a vidéken előállított energiát.
Céljuk továbbá, hogy a biometán bizonyítsa, hogy számos környezeti és gazdasági előnnyel rendelkezik a közösségi közlekedésben is, és valós alternatívának számít a világban. A biometán a teljes életciklus költségeit figyelembe véve versenyképes lehet a dízel meghajtással, emellett alacsonyabb a nitrogénoxid- és a részecske-kibocsátása. Ezen kívül sokkal halkabb üzemmenetet biztosít a dízelmeghajtáshoz képest, miközben hasonló hatótávot biztosít, és tankolási időben is versenyképes.
A Bio-CNG busz november 4-ig fog közlekedni a 132E vonalán – közölte Bodor Ádám, a BKK vezérigazgatója. Elmondta, hogy Budapesten még mindig a közlekedés a felelős a szén-dioxid-kibocsátás harminc százalékáért, ezen belül a közösségi közlekedés három százalékot tesz ki. A budapestiek többsége ugyan metróval, villamossal, vagy trolival utazik, azonban a 2300 közösségi közlekedési járműből nagyjából 1100 busz, ezeknek a többsége dízel, így ezek elektromos változatra cserélése az egyik legnagyobb kihívás.
Hozzátette, hogy bár az elektromos eszközökre átállás fontos, van más technológia is, amely megoldást jelenthet a fenntartható közlekedés szempontjából. Véleménye szerint nagyjából 300 busz esetében hosszú távon is meg kell tartani a belső égésű motorokat, hogy ellátásbiztonság legyen Budapesten, de kiemelt jelentőségű, hogy kipróbáljanak új technológiákat, vagy már meglévő technológiák legújabb változatait. A BKV-nak 37 darab sűrített földgázzal (CNG-vel) működő busza van, ezeket azonban lassan cserélni kell majd a koruk miatt – fűzte hozzá. A tesztüzemben közlekedő busz a menetrendbe állítva, ingyenesen lesz használható.
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaA Duna alacsony vízállása miatt veszélybe kerülhet Budapest ivóvízbázisa
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Hidrogénnel töltenék meg a jövő energiahálózatait: fontos teszt indul Romániában
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaEgy újabb figyelmeztető jel: teljesen eltűnt a Triglav-gleccser
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás ótaMi történik, ha kiesik a hazai olajfinomítás közel fele? A Mol most visszaállította a teljes kapacitást
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaÚj lendületet kaphat az építőipar: milliárdos beruházásokat indíthatnak el az új lakástámogatások

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés