Zöldinfó
Planet Budapest: a víz és a fenntarthatóság áll a középpontban
A 21. század nagy kérdése, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű vizet tudjunk biztosítani a lakosságnak, az iparnak és a mezőgazdaságnak.
Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)
A volt államfő, Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a már megnyílt Planet Budapest rendezvényen elhangzottakkal összefüggésben emlékeztetett rá, hogy a megoldásra három éve letettek egy javalatot, egy magyar modellt az ENSZ asztalára – írja az alternativenergia.hu. Ghánában már három szennyvíztisztítót építettek magyar cégek, amelyek tapasztalata alapján kiszámítható: egy szennyvíztisztító és egy víztisztító egy főre eső költsége 85 euró, egymilliárd lakosra 85 milliárd euró, így az inflációval is számolva 100 milliárd euró lenne szükséges Afrika teljes szennyvíztisztítási és az ivóvíztisztítási problémájának megoldásához. Áder János megjegyezte: ez az összeg “kísértetiesen hasonlít” ahhoz az összeghez, amelyet az Európai Unió “éppen a háború folytatásához” akar adni Ukrajnának, a 90 milliárdos hiteléhez. A korábbi köztársasági elnök szerint ez a 90 milliárd a pusztítást, a háború elhúzódását, egy esztelen, véres konfliktus elhúzódását eredményezi, míg a másik összeg az afrikaiak otthonmaradását segítené elő, az életet szolgálná. Áder János a Planet Budapestről szólva kifejtette: a fenntarthatósági expó ötnapos szakmai része ma ér véget, de az élményalapú kiállítás és programok március 29-ig várják a családokat, a nagyközönséget.
Az expón száz magyar kiállító cég a fenntarthatóság különböző kérdéseire ad választ. Olyanokra, mint a korszerűbb öntözés kevesebb vízzel, kevesebb vegyszerrel, a drónos kártevőirtás, a műanyag- és elektronikai hulladékok, használt ruhák újrahasznosításának problémája, az élelmiszerpazarlás megelőzése. Az egy hónapon át tartó rendezvény holnaptól is látogatható részei közül felhívta a figyelmet a Planet Ride, Explorers és Heroes interaktív tereire. A Heroes fiataloknak szóló kalandpark, a Ride történetmesélés, 50 perces séta során az ipari forradalomtól mostanáig, az Explorersen pedig 12 témaszigeten beszélnek a víz problémájáról, a divatról, vagy a hulladék újrahasznosításáról – ismertette. Áder János a látogatást tervezőknek – a Planet Ride és a Planet Heroes esetében – javasolta az előzetes regisztrációt, ami nélkül sorállásra kell számítani a nagy érdeklődés miatt.
A Planet Budapest témái közül kiemelte a Bay Zoltán Kutatóintézet munkatársai által kidolgozott új magyar akkumulátor technológiát. Ennek a terméknek nagyobb az energiasűrűsége, kétszer annyi távolságot lehet vele megtenni, és gyorsabban lehet feltölteni. Biztonságosabb és környezetbarátabb, mint a korábbi akkumulátorok, alig használ vizet és vegyszert, és olyan anyagokat használ fel, amelyek könnyebben hozzáférhetőek, mint a most épített akkumulátoroké, mindemellett olcsóbb és adaptálható a meglévő gyártási technológiákhoz.
Ez külön-külön is nagy eredmény, de hogy együtt tudja mindezt egy magyar fejlesztés, az tényleg világszám – emlékeztetett Áder János. A fő kérdés most az, hogy ez magyar kézben maradjon, “szervezzünk meg egy magyar gyártókapacitást” – mondta, reményét fejezve ki, hogy megtalálják azokat a magyar befektetőket, akik ebben fantáziát látnak.
Zöldinfó
Üzemanyagpiaci beavatkozás: egy hónapig szabályozza az árakat a cseh kormány
A cseh kormány korlátozta az üzemanyagok maximális árát.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Szerdától Csehországban legfeljebb 49,59 korona (793,44 forint) lehet a gázolaj és 43,15 korona (690,40 forint) a benzin literének ára – közölte az alternativenergia.hu. A cseh kormány egy hete döntött arról, hogy szerdától hatóságilag korlátozza az üzemanyagok nyereségtartalmát, és csökkenti a gázolaj fogyasztási adóját. A pénzügyi tárca egy hónapig naponta meg fogja határozni az üzemanyagárak maximumát. A szerdára meghirdetett maximális ár nagyjából egy koronával magasabb a jelenlegi átlagárnál. A cseh kormány döntése értelmében a kereskedők maximális lehetséges nyeresége a benzin és a gázolaj esetében 2,50 korona (40 forint) literenként. A fogyasztási adó a gázolaj esetében literenként 1,35 koronával (21,60 forint) csökken, a benzin esetében nem változik. Ezekkel az intézkedésekkel a kormány igyekszik korlátozni az üzemanyagpiacon megjelent extrém árakat. Az intézkedés egy hónapra szól, azután a kormány újra foglalkozik a kérdéssel.
Csehországban az üzemanyagárak három és fél éve-négy éve nem látott magas szintre emelkedtek a közel-keleti helyzet miatt – közölte az állami CCS ügynökség, amely az árak alakulását figyeli. Az Irán elleni amerikai-izraeli légicsapások február végi kezdetén érvényes árakhoz viszonyítva a benzin átlagosan mintegy nyolc koronával, a gázolaj pedig mintegy 15 koronával drágult Csehországban. A CCS adatai szerint kedden a gázolaj literenkénti átlagára 48,51 korona, a 95-ös benziné 41,61 korona volt. A kormány intézkedésének betartását a pénzügyi tárca külön erre a célra létrehozott bizottsága ellenőrzi. Amennyiben valaki a hatósági árat túllépi, büntetést kell fizetnie, amely elérheti az ötmillió koronát is (80 millió forint). A független üzemanyagforgalmazók szövetsége kedden közleményben kifogásolta a szerdára megállapított maximális árakat, a gázolaj esetében például az ő számításaik szerint két koronával magasabb árat kellett volna megállapítani.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaFenntartható élményközponttal bővült Székelyföld egyik legkülönlegesebb természeti kincse
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaÚjabb jelentős gáztalálatot ért el a Mol Pakisztánban
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaHeti árkövetés: ismét nőnek az üzemanyagárak
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaElektromos és plug-in hibridekkel indul Geely
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaElektromos buszokra váltanak a magyar iskolák
