Zöld Közlekedés
Rekordtempóban bővül a hazai elektromos járműflotta
Minden eddiginél több zöld teherautó állt forgalomba februárban.
Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)
Újabb csúcsdöntést hozott az elmúlt hónap a hazai környezetbarát flotta bővülésében, 324 teherautó kapott zöld rendszámot, egy egységgel döntve meg az eddigi csúcsot 2025 októberéből – tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) friss Facebook-bejegyzésében. A tárca kiemelte: az élénküléshez nagyban hozzájárult az április közepéig még elérhető vállalati e-autó támogatás – írja az alternativenergia.hu. A bejegyzés szerint a február a tisztán elektromos állomány gyarapodásában a valaha volt ötödik, a személyautókat tekintve pedig a negyedik legerősebb hónap volt. A közúti nyilvántartás adatai szerint 2845 kizárólag elektromos hajtású járművet, köztük 2516 személygépkocsit szereltek fel zöld rendszámmal. A teherautós csúcsdöntés sem előzmény nélküli: tavaly 2501 darabbal, szintén rekordmértékben nőtt a flotta.
A felfutást jórészt a megemelt keretösszeggel és meghosszabbított határidővel jelenleg is futó pályázat alapozta meg. A vállalkozások járművenként akár 4 millió forintot kaphatnak tiszta és csendes gépkocsik beszerzéséhez. A cégek mostanáig több mint 2800 teherautó megvásárlásához kértek állami hozzájárulást – ismertette a minisztérium. A közúti közlekedés zöldítése a légszennyezés és zajterhelés csökkentésével teszi élhetőbbé a településeket. A gazdasági társaságoknak hosszabb távon is megéri váltaniuk, hiszen az elektromos autókat a benzineseknél olcsóbban üzemeltethetik – hívta fel a figyelmet az EM.
Zöld Közlekedés
Áttörés az elektromos fronton: így erősített a Renault Group
Alacsonyabb értékesítés mellett növelte bevételét az első negyedévben a Renault.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Növelte árbevételét 2026 első negyedévében a Renault-csoport, miközben az értékesítési darabszám csökkent, elsősorban a Dacia márkát érintő egyszeri zavarok miatt – írja az alternativenergia.hu. A francia autógyártó konszolidált árbevétele éves összevetésben 7,3 százalékkal, 12,53 milliárd euróra emelkedett, árfolyamhatások nélkül 8,8 százalékos volt a növekedés. Az autóipari üzletág bevétele 6,5 százalékkal 10,81 milliárd euróra nőtt, míg a finanszírozási tevékenységet végző Mobilize Financial Services bevétele 13 százalékkal 1,72 milliárd euróra bővült. A csoport globális értékesítése ugyanakkor 3,3 százalékkal, 546 ezer járműre csökkent. A visszaesés fő oka a Dacia 16,3 százalékos zuhanása volt, amelyet a Gibraltári-szoros térségében jelentkező kedvezőtlen időjárás miatti logisztikai fennakadások és termelési kiesések okoztak. A márkánál márciusban már megindult a helyreállás, Európában 1,9 százalékos növekedéssel.
Ezzel szemben a Renault márka eladásai 2,2 százalékkal, az Alpine-é 54,7 százalékkal emelkedtek. A csoport teljesítményét az elektromos modellek iránti kereslet is támogatta: ezek aránya 52,3 százalékra nőtt az értékesítésen belül, az elektromos járművek eladásai pedig több mint 20 százalékkal bővültek. A bevételnövekedést részben a kedvező termékmix, a partneri programok – köztük a Nissan és a Geely együttműködések – és a pénzügyi szolgáltatások erősödése magyarázta.
-
Zöldinfó10 óra telt el a létrehozás ótaDrámai fordulat: már a cukrot és a krumplit sem tudjuk megtermelni
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás ótaHárom hónap után fordulat: helyreállt az olajszállítás a Barátság vezetéken
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta515 ezer ügyfél már lépett, még nem késő nyilatkozni a rezsicsökkentésről
-
Zöld Közlekedés6 nap telt el a létrehozás ótaKoncertek, autók és lampionos felvonulás: programkavalkád Esztergomban
-
Zöldinfó10 óra telt el a létrehozás ótaNagy változások jöhetnek: új minisztérium védené a természetet
