Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

Románia kivezeti az árkorlátozást – csak a rászorulók kapnak energiautalványt

Romániában július elsejétől kezdődően megszűnik a villamos energia árának hatósági korlátozása, a kisjövedelmű fogyasztók ezentúl energiautalványok formájában kapnak segítséget – jelentette be Tánczos Barna, a bukaresti kormány miniszterelnök-helyettese pénteken.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közleményében idézett politikus azt mondta: a villamos energia esetében az eddigi általános árkorlátozás helyett, amely jelentős terhet rótt az államra, mostantól célzottan azokat a háztartási fogyasztókat támogatják havi 50 lej (3935 forint) értékű energiautalványok formájában, akiknek nehézséget jelent a havi számlák kifizetése, írja az alternativenergia.hu. A közlemény szerint Romániában a lakosság több mint 25 százaléka sorolható az energetikailag sebezhetők kategóriájába, és a háztartások 17,8 százaléka számára komoly nehézségekbe ütközik a villanyszámlák vagy más közüzemi díjak kifizetése. A pénteken elfogadott sürgősségi kormányrendelet értelmében azok a háztartások jogosultak energiautalványra, ahol az egy főre jutó havi jövedelem legfeljebb 1784 lej (mintegy 140 ezer forint), illetve azok az egyedül élő lakosok, akiknek a havi jövedelme nem haladja meg az 1940 lejt (mintegy 152 ezer forint). Az elektronikus utalványt online lehet majd igényelni egy 60 napon belül bevezetendő internetes alkalmazás révén, akiknek pedig ennek használata nehézséget okoz, azoknak a helyi önkormányzatoknál és a postahivataloknál nyújtanak segítséget. A támogatás a július 1-je után kibocsátott villanyszámlákra vonatkozik – részletezte az RMDSZ közleménye.

Románia 2022 őszén vezetett be hatósági ársapkát a villamos energia és földgáz fogyasztói árára. A villanyáram esetében a szolgáltatók kilowattóránként 0,68 és 1,3 lej (53,51-102,3 forint) tarifával számlázhattak a lakossági ügyfeleknek a fogyasztás függvényében. A gazdasági sajtó szerint tavaly nagyságrendileg kétmilliárd lejt (157 milliárd forint) költöttek a román költségvetésből energiaár-kompenzációra.

A mintegy 2,1 millió romániai háztartást érintő, július elsejétől bevezetendő támogatási rendszer előzetes számítások szerint mintegy 950 millió lejes terhet ró majd a román költségvetésre a rendelet hatályának 9 hónapos időtartama alatt.

Advertisement

A földgáz esetében a hatályos jogszabály szerint 2026. március 31-ig marad érvényben Romániában a kilowattóránként 31 banis (24,4 forint) hatásági ársapka.

Advertisement

Zöld Energia

A jövő az energiatárolásé – több ezer háztartás és elektromos jármű juthat stabil áramhoz

Az energiatárolásé lesz a következő évtized – hangsúlyozta az energiaügyi miniszter.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A következő évtized Európában és Magyarországon is az energiatárolásról szól majd – hangoztatta Lantos Csaba energiaügyi miniszter a Győr-Moson-Sopron vármegyei Sopronkövesden, az MVM Csoporthoz tartozó MVM Zöld Generáció Zrt. projektindító rendezvényén – írja az alternativenergia.hu. A társaság több mint 3 milliárd forintos beruházással 22 MWh kapacitású villamosenergia-tároló telepítését tervezi Sopronkövesd-Nagylózs melletti szélerőműparkja közelében. A fejlesztést – amennyiben a támogatást valóban le tudják hívni – az Európai Unió 1,3 milliárd forinttal támogatja, a beruházáshoz szükséges uniós részt egyelőre a kormányzat előlegezi meg. Lantos Csaba elmondta: Magyarország tavaly egy független felmérés szerint világelső volt a napelemekkel történő megújuló energiatermelésben, a felhasznált villamos energia 25 százalékát napelemekkel állítottuk elő. Jelenleg 8 ezer megawattnyi a magyar napelemes termelési kapacitás, ami folyamatosan bővül. Közölte: tavaly májusban már 2600 MW-nyi elektromos áramot exportált Magyarország, ami azonban nem volt igazán jó üzlet, mert az energiapiacon általában a szép napsütéses napokon negatív áramárak alakultak ki, ilyenkor pedig a termelőnek kell fizetnie az átvételért. Erre a megoldást a miniszter szavai szerint az energiatárolók létesítése jelenti, ami lehetővé teszi, hogy a megtermelt és eltárolt energiát olyankor használjuk fel vagy adjuk el, amikor nagy rá az igény.

Hozzátette: az akkumulátorok egyelőre nem oldják meg a nagy szezonális ingadozás problémáját, télen a napenergiából megtermelhető áram mennyisége a töredékére csökken, de jöhetnek újabb technológiák, amelyek képesek lesznek eltárolni az energiát. Addig is Magyarország öt nagy gáztárolója oldja meg a helyzetet, amelyekbe a magyar éves fogyasztás háromnegyedét lehet eltárolni – hangsúlyozta a miniszter. Ezt részben fűtésre, részben pedig nagy gázturbinákban elégetve elektromos áram termelésére fordíthatjuk, ami növeli a paksi atomerőmű által biztosított áramellátás biztonságát – magyarázta. Lantos Csaba előadásában szólt arról is, egy olyan ágazatban, mint az energetika, továbbra is hosszú időtávokban kell gondolkodni. “Magyarország érdekeiből kell kiindulnunk, és ezeket alapul véve kell gondoskodnunk a magyar családok és a vállalkozások energiabiztonságáról, a megfizethető energiaárakról” – hangoztatta. Hozzátette: jól látszik, hogy azok az országok – mint Magyarország is -, amelyek már korábban is a saját érdekeik szerinti politikát követtek, jobban tudtak alkalmazkodni az új helyzetekhez. “Ennek is köszönhető, hogy a hazai fogyasztók ellátása változatlanul biztonságban van, meg tudtuk védeni és meg fogjuk védeni a rezsicsökkentést is” – mondta.

“A cél az, hogy az élre törjünk az országok között a zöldenergia-termelésben és -tárolásban, valamint a zöld gazdaságra való áttérésben, az eddig elért eredmények kiugróan jók” – fűzte hozzá a miniszter. Kitért arra, hogy Magyarország elsősorban a napelemek révén, de a szélerőművekkel együtt már 8300 megawattnyi időjárásfüggő megújuló energiatermelési képességgel rendelkezik. Amennyiben megvalósul a még kint lévő 3500 megawattnyi napenergia termelésére képes kiserőmű is, 2030-ra elérhetjük a 12 ezer megawattnyi kapacitást, ehhez a mennyiséghez már szükség van a tárolókra is – mondta. Ismertetése szerint a hazai napelemes kapacitás az elmúlt öt évben emelkedett meg jelentősen, 2022-ben volt az első év, amikor ezer megawattot meghaladó volt a bővülés, volt év amelyben a növekedés 1600 megawattot meghaladó volt, és várhatóan idén is meglesz az ezer megawatt növekedés. Több mint háromszázezer háztartásban van napelem, ami elmondása szerint “óriási eredmény”, ez pedig hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország áramimportja és ezzel együtt energia kitettsége érezhetően csökkent. Szólt arról is, hogy a Napenergia Plusz Program keretében 21 ezer háztartás szerződött arra, hogy napelemet tesz fel a házának tetejére, ebből több mint 11 ezer háztartásban már megvalósult a beruházás, nagy részükben a napelemes rendszerhez tároló akkumulátor is kapcsolódik.

Advertisement

Hozzátette: fontosnak tartja, hogy a régi technológiával épült családi házakat minél nagyobb arányban szigeteljék, ennek támogatására most indulnak programok. A projekt ismertetésén elhangzott: a Sopronkövesden a jövő áprilisig felépíteni kívánt 22 MW/h-ás hálózati tárolóban egy feltöltéssel eltárolt energia elegendő lenne egymillió okostelefon feltöltéséhez, vagy 400 elektromos autó feltöltéséhez. Fedezhetné 3300 háztartás napi villamos energia felhasználását, de akár elegendő 25 ezer led fényforrás üzemeltetéséhez 100 órán át, illetve pár éjszakán keresztül működtethetné akár egy közepes város közvilágítását is.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák