Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

Romániában több elektromos autó állt forgalomba az idén, mint az előző két évben együttvéve

Romániában az idén több elektromos autót helyeztek forgalomba, mint 2020-ban és 2021-ben együttvéve, és ez az első év, amikor e járművek száma meghaladja a tízezret – közölte kedden a Hotnews.ro hírportál egy elektromos autótöltőket telepítő cég elemzését ismertetve.

Létrehozva:

|

Az év első 11 hónapjában 10 140 elektromos autót helyeztek forgalomba az országban, míg tavaly valamivel több mint 6800-at, 2020-ban pedig 3130-at. Ezzel Románia villanyautó-parkja meghaladta a 23 ezret, ami a forgalomban részt vevő járművek alig négy néhány ezrelékét teszi csak ki, de a kereslet látványos megugrása egy korszakváltást jelezhet az elemzés szerint. Románában egyelőre a kis- és kompakt modellek a legnépszerűbbek: a forgalomba helyezett villanyautók több mint 35 százaléka a hazai autómárka – egyébként Kínában gyártott – első elektromos modellje, a Dacia Spring, a második 9,2 százalékos részesedéssel a Renault ZOE, a harmadik helyre pedig a Volkswagen E-UP modellje jött fel 5,5 százalékkal, leszorítva a dobogóról a jóval drágább Tesla Model 3-at. Romániában jelenleg 3400 nyilvános elektromos autótöltő áll rendelkezésre az ország 1378 településén.

Zöld Közlekedés

Kínai autók a flottapiacon: nem a vételár, hanem a teljes költség dönt

Minden tizedik új autó kínai Magyarországon, de a cégek még óvatosak.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A kínai autómárkák 2026 első nyolc hónapjában már a magyar újautó-piac 10,7 százalékát adták, a vállalati flottákban azonban egyelőre alacsony a részesedésük – írja az alternativenergia.hu. Varga Szabolcs, a Seafleet flottakezelő szakértője szerint a cégek számára nem a kedvező vételár, hanem a teljes üzemeltetési költség és a maradványérték a döntő. Egy tízezer járművet vizsgáló flottás mintában száznál kevesebb kínai autó szerepel. Az európai becslések szerint a kínai elektromos modellek három év után eredeti értékük 40-44 százalékát őrizhetik meg. A gyors modellváltások és az értékvesztés bizonytalansága a lízingdíjak meghatározását is nehezíti.

Tovább olvasom

Ezeket olvassák