Zöld Energia
Szénhidrogén-lelőhelyek feltárását készíti elő az INA Horvátországban
A horvát kormány kutatási és kitermelési engedélyt adott az INA horvát olajipari vállalatnak két új szárazföldi szénhidrogén-kutatási területre.
Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)
Az alternativenergia.hu tájékoztatása szerint az engedélyeket nemzetközi pályázaton nyerte el a társaság, a kormány pedig jóváhagyta az engedélyek kiadását, a szerződéskötést az INA-val. A két területen az első kutatási szakasz három évig tart, amely alatt geológiai és geofizikai vizsgálatokat végeznek az új olaj- és gázlelőhelyek feltárásának igazolására. A program részeként 3D szeizmikus méréseket hajtanak végre, feltáró kutakat fúrnak. A Sava-10/1 kutatási blokk 1848 négyzetkilométeres területen fekszik a Bród-Szávamente, Eszék-Baranya és főként a Vukovar-Szerémség megye területén. A Drava-02/02 blokk 1732 négyzetkilométert foglal magában, és kiterjed a Kapronca-Körös, Belovár-Bilogora és Verőce-Drávamente megye egyes részeire. Josip Bubnic, az INA kutatási és termelési üzletágának operatív igazgatója közölte: a két új engedéllyel, a Drava-03 és a Sava-07 blokkokkal együtt a vállalat rendelkezik a legnagyobb kutatási és kitermelési területtel Horvátországban. Hozzátette: a két blokkban tervezett beruházások értéke több tízmillió euró, ami hozzájárulhat Horvátország energiabiztonságának erősítéséhez.
Zöld Energia
Megújulók és atomenergia együtt formálják Kína energiajövőjét
Az új energiarendszer tervezésének és kiépítésének felgyorsítására szólított fel Hszi Csin-ping kínai elnök a kínai energiaellátás biztonságának erősítése érdekében.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A kínai elnök hangsúlyozta, hogy az ország energiapolitikájának egyszerre kell biztosítania az ellátás stabilitását és a gazdasági fejlődést, miközben elő kell mozdítani a tiszta és alacsony szén-dioxid-kibocsátású átállást – írja az alternativenergia.hu. A beszámolók szerint Hszi kiemelte a vízenergia fejlesztésének és az ökológiai védelemnek a fontosságát, valamint a nukleáris energia biztonságos és rendezett bővítésére szólított fel. A CCTV kínai állami televízió szerint a kínai vezetés mélyrehatóan elemezte a globális energiapiaci trendeket, és ennek alapján mozdítja elő az új energiabiztonsági stratégia megvalósítását. Hszi beszédében kitért arra is, hogy a szénalapú energiatermelés továbbra is az energiarendszer alapját képezi, ugyanakkor hangsúlyozta a megújuló energiaforrások – különösen a szél- és napenergia – fejlesztésének jelentőségét.
Kína a világ legnagyobb szénfelhasználója, ugyanakkor az elmúlt években jelentős beruházásokat hajtott végre a megújuló energiák területén. Az állami média szerint egy zöldebb, diverzifikáltabb energiarendszer erősítheti az ország energiaellátásának biztonságát és gazdasági növekedését. A Tibeti-fennsík keleti peremén a közelmúltban megkezdődött egy nagyszabású vízerőmű építése, valamint egy magashegyi naphőerőmű kivitelezése is, amelyet a China General Nuclear Power Group indított el.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaFenntartható élményközponttal bővült Székelyföld egyik legkülönlegesebb természeti kincse
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaÚjabb jelentős gáztalálatot ért el a Mol Pakisztánban
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaHeti árkövetés: ismét nőnek az üzemanyagárak
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaElektromos és plug-in hibridekkel indul Geely
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaElektromos buszokra váltanak a magyar iskolák
