Zöldinfó
Természetközeli rekreációs területet alakítanak ki a Csobaj-tó mellett
Új rekreációs zöldterület jön létre a főváros XVI. kerületében a Csobaj-tónál és környezetében, ahol a jövőben komoly fejlesztés indulhat..
Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)
“Az Energiaügyi Minisztérium felkarolta a projektet, és kezdő lökésként 30 millió forintos támogatást biztosít a tervezés előkészítéséhez, a védő erdősáv kialakításához” – mondta Raisz Anikó, olvasható az alternativenergia.hu. Mint kifejtette, nagyon fontos, hogy a városon belül is minél több zöldfelület legyen, amelyet rekreációs, környezeti nevelési céllal lehet használni, ahol a gyerekek és a felnőttek egyaránt szabadidős tevékenységet folytathatnak. Hozzátette: a Csobaj-tó környékén élhető, tiszta, szép és természetes környezetet akarnak teremteni. “Az egykori bányaterület újra gyönyörű ékköve lehet a fővárosnak” – jegyezte meg Raisz Anikó. Kovács Péter XVI. kerületi polgármester felidézte, hogy a helyszínen régen kavics- és sóderbánya működött, a terület pedig az elmúlt néhány évtizedben magánkézben volt. Hozzátette: korábban voltak tervek a cinkotai Csobaj-bánya és környezete beépítéséről, de az önkormányzat hosszas tárgyalásokat követően tavaly megállapodott az eddigi tulajdonossal, és megvásárolta a területet.
“Célunk, hogy a Városligethez hasonlítható nagy zöld terület létesüljön a XVI. kerületi kertvárosban” – szögezte le a polgármester. Szatmáry Kristóf fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a projektet a XVI. kerület a Főváros helyett végzi el. Elmondta, hogy a környéken lakók kérték, hogy a terület maradjon meg zöldterületnek, és a szabadidőt, a rekreációt szolgálja. “Itt a kerületben nem engedünk új területeket beépíteni, főleg olyanokat nem, amelyek alkalmasak rekreációs és szabadidős tevékenységre. Ezért tűztük ki célul, hogy megvásároljuk a csaknem 20 hektáros területet. A tulajdoni lapra az önkormányzat be lett jegyezve, mostantól az itt lakók kéréseit, igényeit figyelembe véve alakítjuk a területet” – fejtette ki Szatmáry Kristóf.
A politikus elmondása szerint több terv van arra, mit lehetne tenni a 20 hektáros területen, a folyamat várhatóan hosszú és költséges lesz. Szatmáry Kristóf megjegyezte, hogy eddig a Turul-liget, illetve a Levente-park vetődött fel a terület új elnevezéseként. A sajtótájékoztatót követően a helyszínen egy szakember közreműködésével mintát vettek a Csoba-tó vizéből, amiből kiderült, hogy annak PH-, foszfor- és oxigénértéke egyaránt kiváló, és élhető környezetet mutat. Szakértők szerint a tó környezete mára számos védett állatfaj élő-, pihenő- és szaporodóhelyévé vált, így a Cinkotai-bányatónak kiemelt ökológiai jelentősége van a helyi biodiverzitás megőrzése szempontjából. A tóban féltucat halfaj mellett több védett kétéltűfaj is él, például nagy tavibékák, erdei békák és barna varangyok. A tavat, a tóparti nádast, a közeli bozótosokat és az erdős részeket számos madárfaj keresi fel hosszabb-rövidebb időre, a tó körüli dombok között rendszeres vendégek a rókák és az őzek.
Zöld Energia
Újabb terhet kapna a napenergia-ipar: 2027-től jöhet az új adó
Kasztília és León 2027-től új, területalapú környezetterhelési adót vetne ki a nagyobb földi naperőművekre, amit a spanyol napenergia-ipar indokolatlannak és túlzott tehernek tart.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Spanyolország egyik autonóm közössége, Kasztília és León azt tervezi, hogy 2027-től környezetterhelési adót vet ki a földre telepített, nagyobb napelemes rendszerekre, írja az alternativenergia.hu hírportál. A javaslat egy olyan törvénytervezet része, amely a jelenleg szélerőművekre, vízerőművi tározókra és nagyfeszültségű villamos vezetékekre alkalmazott adó hatályát bővítené. A tervezett intézkedés a napenergia-ipar ellenállását váltotta ki: a spanyol napelemes szövetség, az UNEF szerint az új közteher indokolatlan, és tovább növelné a már most is jelentős adóterheket. A regionális kormányzat azzal indokolja a módosítást, hogy a nagyméretű naperőművek hatással lehetnek a tájképre, a növény- és állatvilágra, valamint a földhasználatra. A tervezet az Európai Unióban is alkalmazott „szennyező fizet” elvére hivatkozik. A kormányzat emellett arra is rámutatott, hogy Kasztília és León nettó megújulóenergia-exportőr, vagyis a térségben megtermelt villamos energia egy része más területek fogyasztását szolgálja, miközben a termelés környezeti hatásai helyben jelentkeznek. Az adó mértékét a napelemes létesítmények által elfoglalt földterület nagysága alapján határoznák meg. A fizetési kötelezettség a rendszer leállítása után is fennmaradna egészen addig, amíg a berendezéseket teljesen el nem bontják, és a területet vissza nem állítják eredeti állapotába.
A tervezet bizonyos mentességeket is tartalmaz. A tetőre telepített napelemes rendszerek, valamint az öt hektárnál kisebb területet elfoglaló földi telepítésű rendszerek mentesülnének az új adó alól. Az ennél nagyobb, saját fogyasztást szolgáló földi rendszerek csak meghatározott feltételekkel kaphatnának mentességet: a csúcsidőszaki, P1 tarifasávban lekötött teljesítménynek el kellene érnie a beépített termelőkapacitás legalább 50 százalékát. Ha ez nem teljesül, a hatóságok úgy ítélhetik meg, hogy a létesítmény elsődleges célja a hálózati értékesítés, így az adó hatálya alá kerülhet.
Az UNEF főigazgatója, José Donoso szerint az intézkedés valójában bevételszerzést szolgál, és nem rendelkezik megfelelő környezetvédelmi indoklással. A szövetség emlékeztetett arra, hogy a napelemes beruházásokra már most is többféle országos és helyi adó vonatkozik, köztük a gazdasági tevékenységek adója, a villamosenergia-termelés adója, az építési és beruházási adó, valamint az ingatlanadó. Az UNEF becslése szerint a naperőműveknek otthont adó települések évente megawattként mintegy 10 ezer euró adóbevételhez jutnak.
A szervezet azt is kifogásolja, hogy a bevételt nem feltétlenül az érintett települések környezeti és területhasználati problémáinak kezelésére fordítanák, hanem a regionális költségvetés általános bevételei közé kerülne. Emellett igazságtalannak tartják a területalapú számítást, mivel két azonos méretű naperőmű eltérő mennyiségű villamos energiát termelhet a napsugárzás, a berendezések hatékonysága és a műszaki kialakítás függvényében.
Ha a javaslatot elfogadják, Kasztília és León lenne Spanyolország harmadik autonóm közössége, amely különadót vezet be a fotovoltaikus létesítményekre Aragónia és La Rioja után. Az UNEF szerint a most tervezett adó a másik két régióban alkalmazott terheknél is magasabb lehet.
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás óta
Hidrogénnel töltenék meg a jövő energiahálózatait: fontos teszt indul Romániában
-
Zöldinfó19 óra telt el a létrehozás ótaA Duna alacsony vízállása miatt veszélybe kerülhet Budapest ivóvízbázisa
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaKatasztrófa sújtotta övezetté nyilvánítják az áradásokkal érintett spanyol településeket
-
Zöldinfó23 óra telt el a létrehozás ótaÚj lendületet kaphat az építőipar: milliárdos beruházásokat indíthatnak el az új lakástámogatások
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaVisszaszorul a benzin és a dízel, előretörnek az elektromos autók Európában
