Zöldinfó
Új lendületet kap a természetes élőhelyek védelme Barcs térségében
A fejlesztések célja, hogy a védett területeken hosszú távon biztosítható legyen az őshonos fajok fennmaradása és az ökológiai egyensúly.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Mintegy 800 millió forintból indul természetvédelmi területkezelési infrastruktúra-fejlesztés a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság működési területén – jelentette be Rácz András, természetvédelemért felelős államtitkár Barcson a Dráva Kapu Bemutatóközpontban, a projekt nyitórendezvényén az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása szerint – írja az alternativenergia.hu. Az államtitkár kiemelte, hogy a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság négy projektje összesen 2,8 milliárd forint támogatásban részesül, ezek közül most egy 800 millió forintos fejlesztés indul a KEHOP Plusz program keretében. A beruházás célja a természetvédelmi állattartás feltételeinek javítása, az eszköz- és géppark korszerűsítése, valamint a vizes élőhelyek megőrzése.
Ismertetése szerint a fejlesztés hat helyszínt érint, és több száz hektár védett, illetve Natura 2000 gyepterület fenntartását segíti. A projekt része a darányi homoki gyepek rekonstrukciója, a Riha-tónál lévő vízi műtárgy cseréje, valamint gépek és eszközök beszerzése is. A hagyományos tájhasználati formák, mint a legeltetés és a kaszálás, újra kulcsszerepet kapnak a fenntartható természetvédelemben. Rácz András hangsúlyozta, hogy a természetvédelmi fejlesztések az állami természetvédelem gerincét alkotják. Ezek a beruházások nemcsak a természeti értékek fennmaradását segítik elő, hanem erősítik a vidék gazdaságát és közösségeit is.
Hozzátette, hogy a 2021-2027 közötti időszakban országosan 42 milliárd forint áll rendelkezésre természetvédelmi célú fejlesztésekre, amelyből csak 2025-ben 60 kiemelt projekt valósul meg, amelyek több mint 70 ezer hektár védett területet érintenek. A mostani projekt előkészítése 2027 januárjára zárul le, a megvalósítás befejezése pedig 2029 őszére várható. A fejlesztés jelentős mértékben járul hozzá a térség természetvédelmi célú területkezelésének hatékonyságához, és biztosítja, hogy az őshonos fajok fennmaradásához szükséges környezeti feltételek hosszú távon is fennálljanak – tájékoztatott a szaktárca.
Zöldinfó
Szennyezés az akkumulátorgyárnál: függetlenül vizsgálják az iváncsai kutak vizét
Oldószer került a talajba az iváncsai akkumulátorgyár területén.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Szennyezés, oldószer került a talajba az iváncsai akkumulátorgyár területén; a falu polgármestere azonnal elrendelte helyi kutak vizének bevizsgálását – írja az alternativenergia.hu. Mindez a vezetékes ivóvizet nem érinti, az Ercsi felől érkezik csővezetéken. A Fejér vármegyei település a közösségi oldalán azt írta: az Sk On akkumulátorgyár arról tájékoztatta Iváncsa község önkormányzatát, hogy az üzem belső területén található monitoring kútban NMP (n-metil-2-pirrolidon) szennyezést mutatott ki a gyár önellenőrző mérése. Jelezték, az NMP olyan oldószer, amely a szervezetbe kerülve fejti ki káros, például magzatkárosító hatását.
Az MTI érdeklődésére Sáfár Gabriella jegyző elmondta: a gyár közölte az önkormányzattal, hogy augusztus 28-án fedezték fel a szennyezést és azonnal értesítették a hatóságokat, amelyek a vizsgálatokat megkezdték. Hozzátette: ennél több információt a vizsgálatokról nem tudnak, a gyár még annyit jelzett feléjük, hogy a szennyező forrást megszüntették, minden olyan folyamatot leállítottak, amely további szennyezést okozhatna.
A jegyző beszámolt arról, hogy Molnár Tibor polgármester haladéktalanul elrendelte a falu valamennyi utcájában egy-egy fúrt vagy ásott kút vizének bevizsgálását. A mintavételt és a vizsgálatot független, akkreditált cégként a Bálint Analitika Kft. fogja elvégezni, annak teljes költségét az önkormányzat fizeti. “A gyorsaság és a helybeli lakosok egészsége fontosabb, mint a pénz” – jegyezte meg a jegyző, aki azt is elmondta, hogy a vízminták vizsgálatát, függetlenül a jövő heti mérések eredményétől, meg fogják ismételni egy hónapon belül.
A közösségi oldalon található bejegyzés szerint az akkumulátorgyár folyamatos tájékoztatást ígért az önkormányzatnak a kialakult helyzettel kapcsolatban, a településvezető ugyanakkor a környezetvédelmi hatóságtól is kért információkat a vizsgálat eredményéről. Mint írták, a vezetékes ivóvíz Ercsi felől érkezik csővezetéken, azzal nem lehet probléma. Az SK On Hungary MTI-hez eljuttatott közleményében megerősítette a szennyezést, hangsúlyozva: a vállalati eljárásaiknak megfelelően azonnal meghozták a szükséges óvintézkedéseket, egyebek között a vonatkozó berendezések üzemeltetésének felfüggesztését. Mint írták, teljes mértékben együttműködnek a hatóságok vizsgálatában és az esetleges további intézkedésekben.
“Őszintén sajnáljuk, ha ez az ügy aggodalmat okozott a helyi lakosok és a közösség, valamint az illetékes hatóságok és munkatársaink körében” – közölték. Hangsúlyozták, hogy továbbra is a biztonságot és a környezet védelmét tekintik legfontosabbnak működésük során.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaRégészeti feltárás hozott új eredményeket a pusztamaróti történelmi emlékhelyen
-
Zöldinfó8 óra telt el a létrehozás ótaForradalmi változás jöhet az időjárás-előrejelzésben az új műholddal
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaA balatoni turisták üzenete: több nagy fát a strandokra
-
Zöld Energia6 nap telt el a létrehozás ótaInverteres technológiával csökkentenék a lakóautók hűtési energiaigényét
-
Zöldinfó7 óra telt el a létrehozás óta40 fok fölé emelkedett a hőmérséklet, rekordaszály sújtotta Szlovéniát
