Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

Új Scania biogáz motorok: Zöldebbé válás 5 százalék üzemanyag-megtakarítással

A 420 lóerős és a 460 lóerős teljesítménnyel, valamint az 1800 kilométeres hatótávval még a legmaximalistább távolsági fuvarozók is profitálhatnak a Scania fenntartható biogáz-kínálatából.

Létrehozva:

|

A Scania első ízben a tavalyi IAA haszonjármű-kiállításon tett utalást az új biogáz hajtásra és miután az új motorok bemutatkoztak, nem maradt el a meglepetés sem, miszerint kétharmaduk a Super-hajtáslánccal is párosítható. A jól összeállított és harmonizáló trió – az új biogázmotorok, valamint a dízeltestvér G25-ös sebességváltói és tengelyei – olyan jól működnek együtt, hogy a hosszú távú utakon lehetővé teszik az igazolt 5 százalékos üzemanyag-megtakarítást.

„Amikor összepárosítottuk ezeket a komponenseket, hamar világossá vált, hogy sikerrel jártunk” – jegyezte meg Ola Henriksson, a Scania Trucks megújuló üzemanyagokért felelős senior termékmenedzsere. „Csakúgy, mint a Super motor, úgy a biogáz erőforrások is profitálnak a G25-ös váltó megnövelt áttételi tartományából. A Scania Opticruise váltóval és az új tengelyekkel a biogáz motorok a működési idő nagy részében a lehető legoptimálisabb tartományban üzemeltethetők. Ez 5 százalékos üzemanyag-megtakarítást jelent ennél a hajtásrendszernél.

A helyben előállított biometán üzemanyagok, valamint a gázüzemű teherautók iránti igény (bio-LNG, vagy bio-CNG) folyamatosan növekszik. Több vállalat és fuvarmegrendelő elkötelezett a szállításaik karboncsökkentése terén. A biometán alapú megoldások már egyre jobban hozzáférhetővé válnak a gyorsan fejlődő töltőhálózatnak köszönhetően. Keréktől-kerékig alapuló számítások szerint legalább 90 százalékos szén-dioxid kibocsátás csökkentés érhető el ezzel a technológiával.

“A biometán üzemanyagok minden bizonnyal megoldást jelentenek azoknak az ügyfeleknek, akik késlekedés nélkül szeretnének elindulni a szén-dioxid csökkentés útján” – jegyezte meg Henriksson. “Biogáz motorjaink az iparágak és alkalmazások rendkívül széles körét le tudják fedni. Egy 40 tonnás össztömegű nyerges vontató – félpótkocsi kombinációval akár 1800 kilométeres hatótávolság is elérhető, ha az általunk kínált legnagyobb bio-LNG tartályokkal rendelik meg. Amennyiben ehhez hozzáadjuk a 460 lóerőt és a 2300 Nm-t az OC13-as motorunkhoz kínált egyenlethez, abban az esetben tökéletes eszközt kapunk az európai fuvarozási feladatokra.”

A biogáz töltőállomás hálózat Európa-szerte fejlődik, köszönhetően a megnövekedett keresletnek, valamint az üzemanyagipar jelentősebb szereplőinek. A karbon lábnyom csökkentése már nem olyan lépés, amit csak a „zöld” cégek tesznek meg, hogy elnyerjék a nagyközönség elismerését, mindez minden komoly szállítmányozó számára létszükséglet és éppen ezért minden rendelkezésre álló eszközt be kell vetni a cél elérése érdekében.

Advertisement

Az új biogázmotorok a Scania által több éve kínált, méltán híres 13 literes gázmotoron alapulnak. Motorteljesítményük növelésével és jövendőbeli jogi követelményekre való felkészítésükkel a Scania demonstrálja azon szándékát, hogy még nagyobb piaci részesedésre tegyen szert a szén-dioxid mentesítéssel kapcsolatos küldetésben.

“Meg vagyok győződve arról, hogy a CO2-kibocsátás csökkentése, a vezethetőség és a most kínált hatótávolság miatt egyre több vásárló fogja felismerni, milyen nagyszerű megoldás ez” – mondja Henriksson. „Annyi nyilvánvaló előnye van, és gyakorlatilag nincs hátránya. A vezető pedig jelentősen alacsonyabb zajszintet élvezhet.”

Forrás: Scania Hungária Kft.

Advertisement

Zöld Közlekedés

Nőtt az elektromos BMW-k iránti kereslet

Bővült a BMW márka értékesítése az első háromnegyedévben Magyarországon.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A német BMW autómárka értékesítése 3,4 százalékkal bővült az új autók magyarországi piacán 2026 első kilenc hónapjában, az eladott 5465 járművel eddigi legerősebb háromnegyedévét zárta a BMW Group Magyarország – írja az alternativenergia.hu. A tavalyi év azonos időszakában 5283 darabos – akkor szintén rekord – értékesítési volumenről számolt be az importőr cég. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) hétfői közlése szerint Magyarországon 108 422 új személyautót helyeztek forgalomba az első háromnegyedévben, ez 13 százalékos éves növekedés az előző év azonos időszakához képest. A tisztán elektromos (BEV) személyautók forgalma 30,2 százalékkal 10 445 darabra nőtt, piaci részesedésük 8,4-ről 9,6 százalékra emelkedett az első kilenc hónapban.

Az MTI-hez eljuttatott közleményében a a BMW Group Magyarország kiemeli, hogy az idei év legnagyobb sikere a BMW X3 és a Debrecenben gyártott, tisztán elektromos BMW iX3 modellpáros volt, amelyekből kilenc hónap alatt 1 079 darab talált vevőre. Tovább erősödött a márkánál a tisztán elektromos meghajtású modellek iránti kereslet is: a 977 darab értékesített BEV modell 17,9 százalékot tesz ki a teljes BMW értékesítésében, szemben az első félévben mért 15,7 százalékkal. A legnépszerűbb tisztán elektromos modell a BMW iX3, amelyből január és szeptember között 418 darabot adtak át a belföldi ügyfeleknek.

A közlemény idézi Németh Zoltánt, a BMW Group Magyarország értékesítési igazgatóját, aki emlékeztetett: az új generációs architektúrájú Neue Klasse modellcsalád első modelljének sikere felülmúl minden várakozást, a BMW iX3-ra egy évvel ezelőtti világpremierje óta már mintegy 100 000 rendelés érkezett, amelynek kielégítésére a debreceni gyár az idén szeptember óta már három műszakban termel. Németh Zoltán szerint a márka hazai értékesítését az év hátralévő részében is lendületben tarthatja, hogy számos újdonság érkezik, így a megújult BMW 7-es, a vadonatúj BMW i3-as és X5-ös, valamint a BMW M2 xDrive.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák