Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Változások és késések az ELMŰ ügyfélszolgálatán az informatikai rendszerek egységesítése miatt

Az E.ON Hungária Csoport sikeresen befejezte az informatikai átállást, így szerdától érkeznek az MVM Next elszámoló számlái az érintett ügyfeleknek.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Jelezték: az MVM Next egyes ügyfelei az elszámoló számlák érkezésében három hetes csúszást tapasztaltak – írja az alternativenergia.hu. Ez elsősorban az E.ON Hungária Csoporthoz tartozó ELMŰ Hálózati Kft. területén, vagyis a Budapesten és Pest vármegye nagyobb részén élőket, illetve kisebb részben az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. ügyfeleit érinti. A közlemény szerint az érintett fogyasztóknak az MVM e-mailben és postai levélben küldött korábban tájékoztatást az egybecsúszó számlák fizetési rendjéről, halasztott fizetési lehetőségről. Az informatikai rendszerek egységesítése miatt egyes áramhálózati ügyek intézésében még érezhetnek változásokat az E.ON ügyfelei, valamint megváltoztak az ELMŰ Hálózati Kft. ügyfélszolgálati elérhetőségei és mobilalkalmazása is. Erről részletes tájékoztatás az E.ON weboldalán érhető el a https://eon.hu/elmu-valtozasok honlapon – tájékoztattak. Az E.ON közlése szerint az informatikai rendszerek egységesítésével egyszerűsödik az ügyintézés.

Zöldinfó

Veszélyes anyagot találtak több soproni utcában

Tizenkilenc önkormányzati út esetében mutatott ki a laborvizsgálat eltérő mennyiségű azbeszt tartalmú kőzetet Sopronban.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

34 útszakaszt vizsgáltak meg a MAir-Scope Kft. szakemberei – írja az alternativenergia.hu. Azbeszt tartalmú kőzetet azonosítottak a Tőzike utcában, a Csőszhaz dűlőben, a Virágvölgyi és Remetelak utca kereszteződésében, az Erdburger dűlőben, a Boróka utca és Hubertusz utca kereszteződésében, a Nikolics Károly utcában, a Borbolya köz és Rozmaring utca kereszteződésében, a Kistómalom utcában, a Tómalom és a kerékpárút közötti padkában, a Sterbenz Karoly utcában, az Ady Endre út 87. előtt, a Dalárda utcában, a Dorosmai és Szőlőskert utca kereszteződésében, az Erdburger dűlő és Maurer dűlő kereszteződésében, az Ágoston Ernő utcában, a Papucsvirag utcában, a Menta utcában, a Régi Iskola soron, valamint a Vasút soron. Az önkormányzat az érintett utcákban sebességkorlátozást vezet be és behajtani tilos, kivéve lakók táblákat helyez ki. Gyors, átmeneti megoldásként az útburkolatok kálcium-klorid kezelést kapnak, ami pormentesíti a felületet. A polgármester szerint végleges megoldásként felületzárják az utakat, de ehhez a hatóságok állásfoglalása is szükséges.

A mintavételek eredményeit elküldik a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatalnak további vizsgálatok és intézkedések céljából. Farkas Ciprián május 11-én jelezte, hogy az önkormányzat munkacsoportot állított fel annak érdekében, hogy “minden eshetőségre felkészülve, hatékony cselekvési terv álljon rendelkezésükre az osztrák azbeszt-üggyel kapcsolatban”. Létrehoztak egy központi e-mail címet is a lakossági bejelentésekhez, az oda érkező leveleket egyrészt továbbítjuk a kormányhivatalnak, másrészt saját hatáskörben is megválaszolják. A Greenpeace május 8-án közölte, hogy Sopronban két helyszínen is méréseket végeztek, amik azbesztszennyezettséget mutattak ki.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák