Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Visszakapcsolják éjszakára az autópályák világítását Szlovéniában

A szlovén autópálya kezelő vállalat (DARS) úgy döntött, visszakapcsolja éjszakára az autópályák világítását Szlovéniában, mert túl nagy az energiatakarékosság kockázata – közölte szerdán a szlovén köszszolgálati televízió.

Létrehozva:

|

A DARS az energiaválság enyhítése céljából kapcsolta le az éjszakai világítást három hónappal ezelőtt azokon az autópálya-szakaszokon, ahol ezt a törvény lehetővé tette. A lámpák 60 százalékát kapcsolták le az autópályák és gyorsforgalmi utak le- és felhajtóin, valamint nyílt szakaszain. Az alagutakban, a csomópontokon, a fizikailag elválasztott sávos utak kereszteződéseiben és a pihenőhelyeken pedig a minimális követelményekhez igazították.

A cél az volt, hogy évi 2000 megawattóra villamosenergiát takarítsanak meg, vagyis a szokásos fogyasztás tíz százalékát. A DARS közlése szerint a vállalatnak 700 000 eurót sikerült megspórolnia az elmúlt időszakban. A szlovén autó és motorkerékpár szövetség (AMZS) azonban arra figyelmeztetett, hogy az ilyen energiamegtakarítás túl nagy kockázattal jár. Tavaly magasabb volt az autópályákon a halálos áldozatok száma, mint az elmúlt években, ezért ott nem szabad kísérletezni a világítással- idézte az AMZS-t a 24ur.com című szlovén internetes portál.

Bojan Kumer infrastrukturális miniszter a portálnak úgy nyilatkozott: tavaly október óta valóban változott a helyzet. “Akkoriban a két legnagyobb erőművet lekapcsolták a hálózatról, bizonytalan tél elé néztünk, és talán mások voltak a körülmények, mint ma” – mondta. A DARS-nak most eltökélt szándéka, hogy más módon takarítson meg energiát, ideértve a LED-es világításra való átállást is – közölte a vállalat.

Advertisement

Zöldinfó

Újrahasznosítás és adományozás: 1000 tonna CO₂-kibocsátást takarítottak meg

Mérföldkőhöz ért a “Ne dobd ki” kezdeményezés, átadták az 5000. adomány televíziót.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Rendkívüli mérföldkőhöz érkezett a feleslegessé vált elektronikai eszközök újrahasznosításáért dolgozó Ne Dobd Ki Alapítvány – olvasható az alternativenergia.hu oldalon. Nemrégiben újabb 14 televíziókészülék került átadásra intézmények számára, amellyel a szervezet által megmentett és adományozott készülékek száma elérte az 5000-et. A kezdeményezés 2012-ben indult azzal a céllal, hogy a lakosság és a cégek feleslegessé vált televízióit felújítsa, majd kórházaknak, mentőállomásoknak juttassa el. Csak a jó minőségű, felújításra alkalmas készülékeket mentik meg, amelyek átvizsgálás után még évekig üzemelhetnek. A tévékhez új távirányítókat adnak a mindennapi működtetéshez, emellett az alapítvány 15 alkalommal teljes antennahálózat-kiépítést is végzett a helyszíneken. A szervezet tevékenysége jelentős környezetvédelmi hatással bír.

Az 5000 televízió megmentésével az alapítvány hozzávetőlegesen 1000 tonna szén-dioxid-kibocsátástól kímélte meg a bolygót. Ez a mennyiség mintegy 20 teljes kamiont töltene meg, és egy átlagos személyautóval nagyjából 160-szor lehetne megkerülni vele a Földet az Egyenlítő mentén. A Ne Dobd Ki Alapítvány ezúton is hálásan köszöni minden eddigi felajánló, támogató és segítő önzetlen munkáját, hiszen ez a mérföldkő az ő hozzájárulásuk nélkül nem jöhetett volna létre. A misszió folytatásához továbbra is várják a lakosság és a cégek segítségét: a működési és alkatrészköltségek banki átutalással, valamint a visszaváltható palackok (REpont) felajánlásával is támogathatók, amelyek közvetve a támogatott intézmények mindennapjait és az e-hulladékok újrahasznosítását szolgálják.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák