Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Vízszolgáltatókat támadtak hackerek az Egyesült Államokban

Hackertámadás érhette a michigani állami vízellátó rendszert.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Hackertámadás érhette az Egyesült Államok Michigan államának vízellátó rendszerét, az eseteket szövetségi nyomozók vizsgálják – írja az alternativenergia.hu. Michigan tisztségviselői azt is közölték, hogy minden szolgáltatás biztonságosan működik. Dale George, Michigan környezetvédelmi, víz- és energiaügyi minisztériumának szóvivője elmondta, hogy az állam kilenc vízszolgáltatójától érkezett olyan bejelentés, ami külső beavatkozás kísérletére utal. A hét első felében Minnesota hatóságai jelezték, hogy kíbertámadások érték az állam mintegy 30 vízszolgáltatóját, amelyek az ellátást fenyegették, de meghiúsultak.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szombaton közleményt adott ki, ami szerint a hatóság tisztában van a fenyegetéssekkel, és mindent elkövet a kritikus infrastruktúra védelmében, valamint azt hangoztatta, hogy a kíberfenyegetések minden fajtája ellen megfelelő eszközökkel rendelkezik. A szövetségi hatóságok kedden adtak ki először riasztást a vízellátó rendszerek működésének akadályozására irányuló kísérletek miatt. Az esetekről beszámoló The New York Times napilap azt írta, hogy a hackertámadások hátterében Irán állhat, a gyanút hivatalosan egyelőre nem erősítették meg. Donald Trump elnök pénteken kabinetjének ülésén újságírói kérdésre azt állította, hogy a működési zavarért nem Irán a felelős, hanem Minnesota állam elhibázott irányítása.

Advertisement

Zöldinfó

Megdőlt a brit nyári melegrekord

Minden idők legforróbb nyarát élte át idén Nagy-Britannia.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A brit meteorológiai intézet (Met Office) előzetes adatai szerint júniusban, júliusban és augusztusban 16,5 fok volt az átlagos napi középhőmérséklet – írja az alternativenergia.hu. Ez azt jelenti, hogy 1884 – a modern tudományos módszerekkel végzett mérések kezdete – óta az idei nyár volt a legmelegebb Nagy-Britanniában. Az előző melegrekordot a tavalyi nyár tartotta 16,1 fokos átlagos napi középhőérséklettel. Amy Doherty, a Met Office országos éghajlati információs központjának igazgatója az adatismertetéshez fűzött nyilatkozatában különösen kirívónak nevezte, hogy milyen jelentős mértékben haladta meg az idei nyári középhőmérséklet a tavalyit.

Hangsúlyozta, hogy az eddigi öt legmelegebb nyár mindegyikét 2003 óta élte át az ország. Az idei nyár legmagasabb hőmérsékletét a világhírű nyugat-londoni királyi botanikus kert, a Kew Gardens megfigyelőállomásán jegyezték fel: itt augusztus 13-án 38,1 fokos országos maximumot mértek.

Az összesítés szerint az idei nyáron a Met Office 54 mérőállomása észlelt napi hőmérsékleti rekordokat. Mark McCarthy, a brit meteorológia klímatudományi igazgatója a tájékoztatáshoz fűzött elemzésében kijelentette: a szolgálat számítógépes szimulációi szerint az üvegházhatást okozó szennyezőanyagok kibocsátása 130-szorosára emelte az ideihez hasonlóan forró nyarak előfordulásának valószínűségét.

Advertisement

A szakértő szerint ez azt jelenti, hogy az emberi tevékenység okozta légszennyezés nélkül több mint ezer évente fordulna elő az ideihez hasonlóan meleg nyár Nagy-Britanniában, a fosszilis üzemanyagok használata miatt kialakult jelenlegi klimatikus viszonyok közepette viszont ugyanez már kilenc évente valószínűsíthető. McCarthy elmondta, hogy az idei nyár átlaghőmérséklete 0,40 fokkal magasabb volt a tavalyinál, és ez egy éven belül igen jelentős szezonális emelkedés.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák