Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

Zajvédelem és zöldfolyosó: országosan egyedülálló fejlesztés épül Budapesten

Jelentősen csökken a vasúti járművek által keltett zaj az épülő Déli Körvasút II. ütemének átadását követően.

Létrehozva:

|

Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)

Ferencváros és Kelenföld között, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) beruházásában zajló projekt részeként a megbízott kivitelező 2025. őszén a végleges terveknek megfelelő próba zajárnyékoló falakat létesített a Szerémi út térségében, novemberben pedig akkreditált mérésen tesztelte a vasúti zaj valós csillapítását, a mérések szerint az összesített hanggátlás értéke 44 decibel volt, vagyis ennyivel csökkenthető a zajhatás, ami az elvárásokat is túlteljesítette – közölte az ÉKM az MTI-vel. Az alternativenergia.hu kiemelte, a Déli Körvasút beruházás 150 éves adósságot törleszt a vonalszakaszon az eddig nagyrészt hiányzó zajcsillapítás teljeskörű kiépítésével. A legkorszerűbb integrált zajcsillapító szerkezet kiépítése mellett ugyanis a mostani II. ütemben Ferencváros és Kelenföld között új zaj- és rezgéscsillapító vasúti felépítmény létesül, így még csendesebbé válik a vasúti közlekedés a Déli Körvasút mentén, ezáltal sokkal nyugodtabb lesz a környezet a környéken élők számára.

Ismertették, az integrált szerkezet – amelyre a vasúti felsővezetéket is rögzíti a kivitelező -, fő- és melléktartókból áll, ezek közé hanggátló biztonsági üvegtáblák épülnek. Az alkalmazott nagyméretű, ragasztott biztonsági üvegtáblák nem csak esztétikai szerepet töltenek be, hanem valós hanggátlási és zajcsökkentési funkcióval is rendelkeznek. Az üvegfal az alsó szakaszon integrált hangelnyelő réteggel, feljebb pedig akusztikailag méretezett üvegezéssel csökkenti a vasúti forgalomból származó zajterhelést. A létesítmény így nem csupán “látványfal”, hanem zajvédelmi rendszerként is szolgál. Az új létesítmény a jelenleg érzékelhető szint töredékére csökkenti a zajt. Az integrált szerkezet, amely Nádorkert megállóhelytől egészen a Bartók Béla úti új hídig a vasút mindkét oldalán megépül, országosan egyedülálló műszaki létesítmény. Hozzátették, kiemelt szempont ugyanakkor a környezeti felelősségvállalás is: az üvegfelületek speciális csíkozása és mintázata madár- és denevérvédelmi funkciót lát el, így láthatóvá válik az állatvilág számára. Ezzel jelentősen csökken az ütközések kockázata, miközben az utasok számára alig észrevehető, és nem rontja az egységes, letisztult megjelenést sem.

A Déli Körvasút építésének II. üteme nem csak közlekedési, hanem környezetvédelmi beruházás is. Az ingázók és a fővárosba tartók a telített fejpályaudvarok érintése nélkül tudnak majd vonatról más városi közösségi közlekedési járműre átszállni, mivel a jelenlegihez képest közel dupla annyi személyszállító vonat közlekedhet a Déli Körvasúton, így naponta 60 ezer autóval, vagyis 300 kilométer hosszú kocsisorral csökkenthető a zsúfoltság a fővárosi utakon. Ilyen formán a főváros levegőjének szennyezettsége évente 7 tonnányi lebegő szennyezőanyaggal, 81 tonna szénhidrogénnel, 104 tonna nitrogénoxiddal és közel 900 tonna szénmonoxiddal csökkenhet. Mindemellett sok ezer tonnával csökken az üvegházhatáshoz hozzájáruló szén-dioxid-kibocsátás is – írták a közleményben. A vasúti töltés melletti környezetrendezési projekt részeként a tervek szerint 3300 méter hosszú Újbudai Zöldfolyosó létesül, amely az utóbbi évek legjelentősebb fővárosi zöld beruházása lehet.

Advertisement

Az új gyalogos közlekedési tengely megújuló és megszépülő csomópontokkal teremt kapcsolatot Nádorkert vasútállomással, a hamarosan tovább épülő új Budai Fonódó villamos, továbbá a jelenlegi villamosok, buszok megállóival. Közel három kilométeres önálló, biztonságos és komfortos kerékpáros sztráda, egyben egészséges és vonzó zöldút épül ki a Hamzsabégi út és a Duna között. A vasúti beruházás környezetében megtörténik a fejlesztés által érintett terület északi és déli oldalán a zöldfelületek általános revitalizálása, térbeli és funkcionális bővítése, a Hamzsabégi út zsákutcás végétől a Dunáig terjedő lineáris park létrehozásával. A sétányon játszóterek, ivókutak, természetszerű élőhelyek, esőkertek jönnek létre, amelyek mind a város vonzerejét erősítik – tájékoztatott az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Advertisement

Zöld Közlekedés

Áttörés az elektromos fronton: így erősített a Renault Group

Alacsonyabb értékesítés mellett növelte bevételét az első negyedévben a Renault.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Növelte árbevételét 2026 első negyedévében a Renault-csoport, miközben az értékesítési darabszám csökkent, elsősorban a Dacia márkát érintő egyszeri zavarok miatt – írja az alternativenergia.hu. A francia autógyártó konszolidált árbevétele éves összevetésben 7,3 százalékkal, 12,53 milliárd euróra emelkedett, árfolyamhatások nélkül 8,8 százalékos volt a növekedés. Az autóipari üzletág bevétele 6,5 százalékkal 10,81 milliárd euróra nőtt, míg a finanszírozási tevékenységet végző Mobilize Financial Services bevétele 13 százalékkal 1,72 milliárd euróra bővült. A csoport globális értékesítése ugyanakkor 3,3 százalékkal, 546 ezer járműre csökkent. A visszaesés fő oka a Dacia 16,3 százalékos zuhanása volt, amelyet a Gibraltári-szoros térségében jelentkező kedvezőtlen időjárás miatti logisztikai fennakadások és termelési kiesések okoztak. A márkánál márciusban már megindult a helyreállás, Európában 1,9 százalékos növekedéssel.

Ezzel szemben a Renault márka eladásai 2,2 százalékkal, az Alpine-é 54,7 százalékkal emelkedtek. A csoport teljesítményét az elektromos modellek iránti kereslet is támogatta: ezek aránya 52,3 százalékra nőtt az értékesítésen belül, az elektromos járművek eladásai pedig több mint 20 százalékkal bővültek. A bevételnövekedést részben a kedvező termékmix, a partneri programok – köztük a Nissan és a Geely együttműködések – és a pénzügyi szolgáltatások erősödése magyarázta.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák