Zöld Energia
Zöld energia által ellátott két adatközpontot épít Európában az Apple
Az Apple 1,7 milliárd eurós beruházással adatközpontokat épít Írországban és Dániában az iTunes Store, App Store, iMessage, Maps és Siri szolgáltatásai európai ügyfeleinek kiszolgálására.
Az Apple közleménye szerint mindkét adatközpont energiaellátása száz százalékban megújuló energiaforrásokra támaszkodik majd. A két adatközpont megépítése az Apple eddigi legnagyobb európai beruházása – mutatott rá Tim Cook, az Apple vezérigazgatója a közleményben, hangsúlyozva, hogy a több száz új munkahely teremtése mellett az Apple a létesítmények kivitelezésében a rendelkezésére álló leginkább környezetbarát építési technológiát fogja alkalmazni.
Az Apple jelenleg közvetlenül 18 ezer 300 alkalmazottat foglalkoztat Európa 19 országában és csak az elmúlt 12 hónapban kétezer új alkalmazottat vett fel. Közvetve az Apple 672 ezer európai munkahely fenntartásához járul hozzá, közülük 530 ezren az iOS alkalmazások fejlesztésével állnak kapcsolatban. Az App Store 2008-as megnyitása óta már 6,6 milliárd euró bevételre tettek szert európai fejlesztők alkalmazásaik értékesítésével és az alkalmazásokon belül bonyolított értékesítésekkel. Az egyenként 166 ezer négyzetméter hasznos alapterületű adatközpontok 2017-ben kezdik meg a működést.
Zöld Energia
Ingyenes beállítás menthetné meg a leálló napelemes rendszereket
A szakártő szerint a háztartási napelemek feszültség miatti leállásai a legtöbb inverterben már meglévő, szinte ingyenes meddőteljesítmény-szabályozással jelentősen csökkenthetők lennének, ezért az elosztóknak ösztönözniük kellene az aktiválását, amíg a drága hálózatfejlesztés el nem készül.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Költséges hálózatfejlesztés nélkül is jelentősen csökkenthetők lennének a háztartási napelemek leállásai Divényi Dániel, a Deep Dive Solutions ügyvezetője szerint– írja az alternativenergia.hu. A megoldás egy már ma is elérhető, a legtöbb inverterben megtalálható funkció, amelyet Magyarországon mégsem használnak. Az augusztusi hőkupola idején látványosan kiderült, mennyit számít a hazai napenergia. A paksi atomerőmű hét turbináját az alacsony vízállás miatt ideiglenesen le kellett állítani, a napközbeni csúcsidőszakban mégis alig volt szükség importra. A Mavir adatai szerint az ipari naperőművek közel 4000 megawattal járultak hozzá az ellátáshoz, a mintegy 3000 megawattnyi háztartási napelem pedig a rendszerterhelés csökkenéseként jelent meg. Július végén az országban összesen 8760 megawatt napelemes kapacitás működött. A kihasználtság azonban egyenetlen. Sok háztartási napelem délelőtt leáll, és csak késő délután indul újra. Az ok, hogy a környék rendszerei egyszerre táplálnak be, ezért megemelkedik a feszültség, 253 volt fölött pedig az inverter a hálózatüzemeltető előírása szerint automatikusan lekapcsol. A termelés így akár a felére is visszaeshet, egy 8–10 kilowattos, szaldóelszámolású rendszernél a villanyszámla pár ezer forintról akár havi ötvenezerre nőhet. A hálózatüzemeltető havi ötezer forintos kötbére ehhez képest csekély kárpótlás. A hibát a felhasználók gyakran a telepítőn kérik számon, aki viszont nem felel a hálózati anomáliákért.
Divényi szerint a gondok a 2010-es évek telepítési hullámára vezethetők vissza, amelyre a hálózat nem volt felkészülve, a fejlesztések pedig a rezsicsökkentés időszakában elmaradtak. A helyzet helyfüggő is: a transzformátortól távol, az utca végén élők járnak a legrosszabbul. Divényi négy megoldást említ: a transzformátorok megcsapolásának állítását, a drágább fokozatváltós transzformátort, az energiatárolást és a feszültségfüggő meddőteljesítmény-szabályozást. Az utóbbi költsége minimális, csak ott lép működésbe, ahol a feszültség valóban magas, és a termelést legfeljebb elenyésző mértékben csökkenti. Bizonyítottan mérsékli a feszültségemelkedést, és kitolja azt a pontot, ahol már nem csatlakoztathatók újabb rendszerek. Németországban kötelező, Ausztriában ajánlott, nálunk viszont nem terjedt el.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaMegtelepedhet Magyarországon a veszélyesebb kullancsfaj?
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaCsatlakozott a magyar villamosenergia-piac az európai MARI platformhoz
-
Zöld Közlekedés3 nap telt el a létrehozás ótaTöbb tucat jármű bukott el a környezetvédelmi ellenőrzésen
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaGigaberuházás a villamosenergia-hálózatban: több mint 230 ezer okosmérő érkezik
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaFélmillió köbméter fával kevesebbet égethetnének el az erőművek

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés