Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Zöld hitelek, atomenergia, uniós támogatás – hogyan valósulhat meg a fenntartható gazdaság?

Az állam, a bankok és a fogyasztók összefogására van szükség a zöld pénzügyi fordulat eléréséhez.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a műsorban Gyura Gábor közgazdásszal, pénzügyi tanácsadóval beszélgetett a fenntartható pénzügyekről, a zöld finanszírozás kihívásairól, a klímasemlegesség eléréséhez szükséges gazdasági, pénzügyi lépésekről – írja az alternativenergia.hu. Áder János elmondta, a megfelelő technológiai tudás már a birtokunkban van ahhoz, hogy a fenntarthatósági fordulat megtörténjen. Felhívta a figyelmet azonban arra az ellentmondásra, hogy miközben az a cél, hogy “lejövünk a fosszilis energiahordozókról”, a kormányok mind a mai napig igen jelentős mértékben támogatják a fosszilis energia felhasználását. “2023-ban 620 milliárd dollárt fordítottak a fosszilis energiahordozók kitermelésére, felhasználására és fogyasztására. Ezzel szemben a tiszta energiára mindössze 70 milliárd dollárt, vagyis nagyjából a tizedét” – ismertette.

Gyura Gábor hangsúlyozta: nehéz és hosszas az átállási folyamat, amelyben a társadalmi igazságosság kérdését sem szabad figyelmen kívül hagyni, de az egyes országok különböző lépésekkel már próbálják elősegíteni a váltást. Norvégiában például drágítják a hagyományos autók vásárlását és tartását – hozta fel példaként. A szakértő azt is elmondta, hogy a zöld átállás, és a világgazdaság fenntarthatóvá tétele óriási finanszírozási igénnyel jár, ezért az átállást segíteni kell állami szinten is. Gyura Gábor közölte: a fenntartható gazdasági fordulathoz, a klímasemleges állapot eléréséhez kétszázezer milliárd dollárra lenne szükség 2050-ig. Ez évente az Egyesült Államok GDP-jének negyedét jelenti, ennyit kellene globálisan rászánni az átállásra – magyarázta. Hozzátette: az lenne a cél, hogy 2050-re mindenki egy energiatakarékos, víztakarékos, zöld otthonban éljen, és “tiszta” közlekedési eszközt használjon. Ehhez a piaci hitelek mellett szükség lesz állami ösztönzőkre is – mutatott rá, megjegyezve: ma már minden banknál vannak kedvezményes zöld hitelek, amelyek révén megvalósíthatóak ezek a beruházások. Összességében lenne elég pénz a rendszerben – jelentette ki, hozzátéve: ebből a szempontból ma sokkal jobb a helyzet Magyarországon, mint öt évvel ezelőtt.

A szakértő rámutatott arra is, hogy a fenntarthatósággal kapcsolatos szabályozási keretek már kialakultak Magyarországon és az Európai Unióban is, vagyis “elég jó standard definíciók” vannak arra, hogy mikor zöld egy otthon, mikor zöld az energiatermelés. Hiányzik viszont, hogy az átálláshoz szükséges támogatások ne csak időszakosan, hanem állandóan elérhetőek legyenek – húzta alá. Áder János azt mondta: a következő évek nagy kihívása lesz, hogy sikerül-e egy jól működő rendszert létrehozni, ehhez pedig szemléletváltásra van szükség valamennyi szereplő részéről. Szavai szerint ennek finanszírozásában az állam, a magántőke, a befektetési alapok és a magánszemélyek egyaránt szerepet kapnak. A volt köztársasági elnök felvetette egy uniós szintű támogatási rendszer kialakításának lehetőségét is. Mint mondta, az EU-hoz újonnan csatlakozó országoknak létrehozott felzárkózási alap mintájára a zöld átálláshoz is kialakíthatnának hasonló támogatási rendszert.

Advertisement

Áder János hangsúlyozta, hogy a 2050-re kitűzött klímasemlegességi cél jelentős fosszilis energiafelhasználás-csökkenést tételez fel, amihez átalakítások kellenek ez energiatermelésben, a fogyasztásban, és felhasználásban is. Atomenergia felhasználása nélkül ez elérhetetlen – mutatott rá. Megjegyezte továbbá: ha csak annyit teszünk, hogy a szénerőműveket gázerőművekre cseréljük le, máris a felére csökken a kibocsátás. Áder János fontosnak nevezte azt is, hogy a zöld energiakapacitás fejlesztésével tartson lépést a hálózatfejlesztés is, mert ha a tárolókapacitások bővítése nem a megfelelő ütemben halad, “abból bajok származhatnak.” Gyura Gábor a zöld átállás és a fejlesztések kapcsán hangsúlyozta, hogy Magyarország Kelet-Közép-Európában az élmezőnyben, összeurópai szinten pedig a középmezőnyben helyezkedik el. Örvendetesnek nevezte, hogy a zöld hitelek aránya itthon gyorsan növekszik. A beszélgetésben a felek rámutattak arra is, hogy a GDP mint mutatószám egyre több közgazdász szerint nem alkalmas a teljes gazdasági környezet leírására, mivel ez a számítási mód nem veszi figyelembe a gazdasági tevékenység környezeti vagy társadalmi hatását. Ennek kapcsán Áder János jelezte: már készült javaslat arra, mi lehet az új mutató, amellyel kiegészíthetnék, idővel akár helyettesíthetnék is a GDP-t.

Advertisement

Zöldinfó

Atomenergiával tennék függetlenebbé az amerikai katonai bázisokat

Nukleáris “mikroreaktorok” épülnek az Egyesült Államok öt katonai támaszpontján független energiaforrásként.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Nukleáris “mikroreaktorok” kezdhetnek működni az Egyesült Államok öt katonai támaszpontján két éven belül, függetlenítve a haderő létesítményeit a kereskedelmi elektromos hálózatoktól – jelentette be az Egyesült Államok hadserege. Az alternativenergia.hu közleménye szerint egy tavaly indított program keretében az öt bázison 2,2 milliárd dolláros (mintegy 685 milliárd forint) forrásból 20 mikroreaktort alakít ki öt kiválasztott vállalat, amely tulajdonosként a működtetést is végzi majd. A fejlesztést elnyert támaszpontokat egy 9 létesítményt tartalmazó szűkített listáról választották ki – olvasható a beszámolóban. A beruházás eredményeként az észak-karolinai Fort Bragg, a Kentucky állambeli Fort Cambell, a georgiai Fort Benning, a texasi Fort Hood és a new yorki Fort Drum bázisokat láthatja el néhány éven belül nukleáris termelésű áram.

A New York államban található Fort Drum bázis érdekében több lépést tett Chuck Schumer az állam demokrata szenátora, aki múlt héten a hadseregért felelős miniszternek írott levélben érvelt a helyi támaszpont mellett. A megbízást elnyert energetikai vállalkozások között van az Antares Nuclear, a BWXT, a General Atomics, a Radiant Industries, valamint a Westinghouse.

Nukleáris mikroreaktorok egyelőre nem látnak el lakossági fogyasztókat az Egyesült Államokban. A tervek szerint az 5 katonai létesítményben összesen 20 kisméretű atomreaktor épül, amelyek optimális esetben 2028. szeptember 30-ig megkezdik az áramtermelést, minimális elvárás pedig, hogy a határidőig legalább egy támaszponton működésbe lépjen az önálló áramtermelő egység.

Advertisement

Dan Driscoll, a Trump-adminisztráció hadsereg működéséért felelős minisztere a bejelentés kapcsán úgy fogalmazott, hogy a beruházások elindítják a hadsereget azon az úton, hogy biztonságos, megbízható, helyben előállított energiával lássák el a katonai létesítményeket. “Kiépítjük az energetikai ellenállóképességet, ami szükséges a bevetési erő érvényre juttatásához a világban, anélkül, hogy a potenciálisan sérülékeny külső hálózatokra szorulnánk” – fogalmazott.

A fejlesztések részei a hadsereg 2025. őszén bejelentett Janus Programjának, ami az újgenerációs atomenergia-termelés módjainak fejlesztését ösztönzi a katonaság számára. Az Egyesült Államokban általánosságban is komoly erőfeszítések zajlanak annak érdekében, hogy növeljék az ország áramtermelő kapacitásait új atomreaktorok felépítésével, amelyek polgári felhasználásban kielégíthetik a mesterséges intelligencia működtetéséhez elengedhetetlen adatközpontok jelentős energiaigényét.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák