Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

Zöldülnek a villamospályák Bécsben

Varjúhájfélékkel kísérleteznek.

Létrehozva:

|

„Minden villamospálya-felújításnál és új pályák építésénél megvizsgáljuk, hogy alkalmas-e a helyszín füvesített villamospálya létrehozására. Bécsben már nyolc kilométernyi füvesített pályaszakasz van, de folyamatosan növelni szeretnénk az arányukat” – mondta Günter Steinbauer a bécsi közlekedési vállalat, a Wiener Linien ügyvezetője annak kapcsán, hogy a cég több klímabarát megoldást is tesztel a pályafelújítások során. A Landstraßer Gürtelen olyan megoldásokkal kísérleteznek, amelyekkel az építkezések során jobban megfelelhetnek a fenntarthatósági szempontoknak és minimalizálhatják a szén-dioxid-kibocsátást. Így például az építési területen elektromos meghajtású munkagépekkel dolgoznak és ahol műszakilag lehetséges, újrahasznosított betont használnak. A felhasznált áram pedig száz százalékban megújuló energiaforrásokból származik. A cél, hogy a jövőben még egy lépéssel továbblépjenek és az építkezéshez szükséges energiát a helyszínen állítsák elő. 

A másik kísérleti szakasz a Simmeringer Hauptstraßén van, ahol a villamospálya bezöldítésénél fű helyett varjúhájfélékkel próbálkoznak, méghozzá kétféle módszerrel. Az egyik esetben levéldugványokat szórnak ki, a másik kísérleti területen pedig a gyeptéglához hasonló, előnevelt elemekkel rakják ki a két sín közti részt. A varjúhájfélék előnye a füvesített villamospályákkal szemben, hogy jobban ellenállnak a különböző környezeti behatásoknak és nem igényelnek locsolást. A közúti forgalmat és a taposást természetesen ezek a növények sem bírják, így csak olyan területeken alkalmazzák a megoldást, ahol nincsenek intenzív használatnak kitéve. Azt azonban ki szeretnék próbálni, hogy az alkalmankénti használatot – például mentők, tűzoltók – kibírják-e, ha gyeprács közé ültetik őket. A különböző megoldásokat 2023 végéig vizsgálják és értékelik. Amennyiben a varjúhájfélék beváltják a hozzájuk fűzött reményeket, 2024-től ezeket használnák. Az osztrák fővárosban jelenleg 172 kilométernyi villamospálya van, a bécsi villamosok tavaly 23,3 millió kilométert tettek meg. Idén összesen 30 helyszínen kilenc kilométernyi sínpálya újul meg Bécsben 37 millió euróból. A pályafelújításokon ötszáz ember dolgozik. 

 

Advertisement

Kép: Wiener Linien / Manfred Helmer

Advertisement

Zöld Közlekedés

Zárul az árkülönbség az elektromos és hibrid autók között

0 millió forint alatt a használtautók 90 százaléka.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Márciusban a meghirdetett személyautók 90 százalékát 10 millió forint alatt árulták, 35,3 százalékát pedig 2,5 millió forint alatti áron – közölte az alternativenergia.hu. A 2,5-5 millió forintos kategória aránya 2,3 ponttal 28,9 százalékra nőtt, míg az 5-10 millió forintos sáv 3,1 ponttal, 23,5 százalékra bővült. A 10 millió forint feletti kínálat aránya gyakorlatilag stagnált 12,3 százalékon. A kínálati átlagár 5,61 millió forintra emelkedett az egy évvel korábbi 5,49 millió forintról. A meghirdetett személygépkocsik közel fele, mintegy 52 430 darab benzinmeghajtású volt, míg a 45 890 dízelautó 41,7 százalékot képviselt a kínálatban. Az alternatív hajtású járművek részesedése továbbra is alacsonyabb, az elektromosok a kínálat 5,7 százalékát, a hibridek pedig 4,7 százalékát teszik ki. Éves összevetésben az elektromos autók száma 24,8 százalékkal, a hibrideké 24,9 százalékkal nőtt. Ezzel párhuzamosan a benzinmeghajtású autók száma 1,2 százalékkal, a dízelmodelleké pedig 1,1 százalékkal emelkedett.

A meghirdetett benzines autók átlagosan 153 ezer kilométert, a dízelek mintegy 220 ezer kilométert futottak. A benzines autók átlagéletkora 13,4 év, a dízeleké 12,2 év volt. A dízeles személygépjárművek átlagéletkora 0,8 százalékkal, a benzineseké 4,3 százalékkal csökkent a közlemény szerint. A hibrid és az elektromos gépjárművek kínálati átlagára között az olló zárul: a hibridautók márciusi átlagára 11 320 000, az elektromosoké 10 970 000 forint volt. A hibrid autóknál ez 9,5 százalékos, az elektromosoknál 9,2 százalékos árcsökkenést jelent egy év alatt. A dízelüzemű személygépkocsik átlagosan 5,2 százalékkal voltak drágábbak a benzines modelleknél.

A statisztika szerint egy jármű minden eltelt évvel hajtástípustól függően 6,2-8,3 százalékot veszít az értékéből, és minden ezer megtett kilométer további 0,2 százalékos árcsökkenést okoz. A hengerűrtartalom 100 köbcentiméterrel való növekedése 3,4 százalékkal növeli az autó értékét, a teljesítmény 10 kilowattos növekedése pedig 3,6 százalékkal. Az újszerű járművek 21,7 százalékkal, a kitűnő állapotúak 19,9 százalékkal drágábbak, míg a sérült vagy hibás autók ára átlagosan 60,0 százalékkal alacsonyabb. A legnépszerűbb modellek közül az Audi A6 bizonyult a legdrágábbnak 6,8 millió forintos átlagárral, míg a Suzuki Swift 1,77 millió forintos átlaggal továbbra is a legolcsóbb modell a 10-es listán. A legnagyobb mértékű drágulás ugyanakkor éppen a Swift esetében volt megfigyelhető: átlagára egy év alatt 25,5 százalékkal emelkedett.
A 10 legnépszerűbb márka átlagárait vizsgálva a három nagy német prémiumgyártó – a Mercedes-Benz, a BMW és az Audi – jól elkülönülve vezetik a sort a 8,3-10,2 millió forint kategóriában. Őket követi a Toyota, a Kia, a Škoda és a Volkswagen egy csoportban, amelyek árkategóriája 4,7-5,3 millió forint. A Ford ettől kissé lemaradva 4 millió forint körül szerepel a kínálatban, végül a legnépszerűbb márkák közül az alsó sávot a Renault és az Opel képviseli 2,7-3,1 millió forintos átlagárakkal – közölte Használtautó.hu a KSH-val együttműködésében készített statisztika alapján.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák