Kapcsolatfelvétel

Otthon

1-2 év alatt megtérülő napelemes rendszerek? Igen!

Létrehozva:

|

A Lakás Kiállításon az energiafogyasztást mérséklő technológiákkal, beruházásokkal is megismerkedhettek az érdeklődők.

Porfolio által szervezett Lakás Kiállítás 2022 fő témája a fenntarthatóság és az energiafogyasztás volt – számol be a lap. A Megújuló Energia Workshopon a meghívott szakértők bemutatták saját projektjeiket, illetve megvitatták a lakosság számára is elérhető megoldásokat. Az események többek között az is kiderült, hogy milyen módszerekkel lehet csökkenteni a rezsit. A magyarországi háztartások energiafogyasztásának 71 százalékát a fűtés adja, a tél közeledte, valamint a gázárak durva növekedése miatt ezért emelkedhetnek a kiadások. Gulyás István, a Magyar Családi Ház Tulajdonosok Egyesületének elnöke kiemelte, a rezsi elleni harcot szinte minden esetben a szigeteléssel kell kezdeni. Bár a különböző épületgépészeti és technológiai újítások sokat segíthetnek, hatásuk eltörpül a jó hőszigetelés mellett. A gáztól való függetlenedés is sokaknak csábító, az áramra való átállás miatt pedig még kedvezőbb lehet a megújuló energiaforrások használata. Itthon ez főként napelemek telepítését jelenti.

Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke szerint a mostani energiaárak mellett akár 1-2 év alatt is megtérülhet a napelemekbe való beruházás.

Advertisement

Rónai Balázs, az OOTT Okos Otthon társalapítója arról beszélt, hogy a benti hőmérséklet 1 Celsius-fokos csökkentésével a rezsiszámla 1-3 százalékát spórolhatjuk meg. Okos eszközök révén könnyen szabályozhatjuk, hogy mikor, hol és mennyire fűtünk, így a komfortérzet sem csökken, ráadásul komolyabb átépítésre sincs szükség. Noha a hűtés itthon még kevésbé meghatározó irány, a trendek azt mutatják, hogy a légkondicionálók hazánkban is előre fognak törni. A hűtésre ugyanakkor vannak egyéb módszerek is, így az okosárnyékolók alkalmazása. Czövek Endre, a Legrand értékesítési vezetője a fogyasztás monitorozásának fontosságát járta körbe. Mint kiemelte, az okos konnektorok nemcsak a fogyasztás mérésében, hanem a szabályozásban is segítséget nyújthatnak, egy-egy fogyasztót például teljesen le lehet kapcsolni a hálózatról, ha nem használjuk.

Advertisement

Design

Egységben a bolygónkért: az Eurovision Song Contest a környezettudatos hidratálás mellé áll

A világ egyik legnagyobb zenei eseménye új szintre emeli a tömegrendezvények szerepét a fenntarthatóság és az egészségtudatosság tekintetében. A waterdrop partnerségével, a verseny dizájnjával kiadott, hőtartó és kényelmesen hordozható kulacsokkal az egyszer használatos műanyag palackok kiváltására ösztönöznek.

Létrehozva:

|

Szerző:

A kezdeményezés célja, hogy a fenntartható döntéseket a fesztiválélmény természetes részévé tegye. A program a helyszíni közönség mellett globális szinten is hat: az Eurovision Song Contest közvetítéseit mintegy 160 millió néző követi világszerte televízión és online felületeken keresztül. A bécsi rendezvény során három élő show és a főpróbák több mint 60,000 látogatót érintenek. Emellett a városban zajló kísérő koncertek és tematikus események akár 100-200,000 látogatót is vonzanak a teljes rendezvénysorozat ideje alatt. Ez a nagyságrend egyedülálló lehetőséget teremt arra, hogy a fenntartható hidratálás üzenete széles közönséghez jusson el. A waterdrop Eurovision Song Contest Vienna 2026 Kulacs kiváló hőtartó képességű, kényelmes füllel ellátott rozsdamentes acélkulacs kézenfekvő és stílusos alternatíva az egyszer használatos PET-palackok helyett. Ez a döntés jelentősen csökkenti a keletkező műanyag hulladék mennyiségét, miközben hozzájárul a tudatosabb, egészségesebb folyadékbevitelhez is. 

Az Eurovision Song Contest jó gyakorlatként mutatja be, hogy a környezettudatosság nem lemondást jelent, hanem a modern, felelős életmód része, amely egyre inkább meghatározó trend a nemzetközi rendezvényeken is.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák