Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Mi történik, ha kiesik a hazai olajfinomítás közel fele? A Mol most visszaállította a teljes kapacitást

Teljes kapacitással újraindult a Dunai Finomító AV3 üzeme.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Teljes kapacitással újraindította a tavaly októberi tűzesetben súlyosan megrongálódott Dunai Finomító AV3 üzemét a Mol – közölte az alternativenergia.hu. A közel egy évig tartó, megközelítőleg 18 milliárd forintos (56 millió dolláros) költségvetésből megvalósított helyreállítást követően az üzem ismét teljes kapacitással működik. A helyreállítás nem járt kapacitásbővítéssel, az AV3 nyersolaj-desztilláló üzem az eredeti technológiai teljesítményével tért vissza a termelésbe – írták. Az MTI-hez eljuttatott közleményben a társaság felidézi: a tavaly októberi tűzesetben személyi sérülés nem történt, ugyanakkor az AV3 üzemben jelentős műszaki károk keletkeztek.

A helyreállítás során elbontották, majd újjáépítették a károsodott vasbeton szerkezetet, 27 új nagyteljesítményű szivattyút telepítettek, 8 kilométernyi csővezetéket cseréltek ki, 100 kilométernyi villamoskábelt húztak be, és több mint 1100 szerelvényt építettek be. Emellett helyreállították a kapcsolódó technológiai, villamos és irányítástechnikai rendszereket is. Az újjáépítés során korszerű berendezéseket és műszaki megoldásokat alkalmaztak, az üzemet az American Petroleum Institute (API) vonatkozó szabványainak megfelelő, korszerű tűzvédelmi követelmények figyelembevételével alakították ki.

Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója a közleményben kiemelte, hogy a tervezett határidőre, rendkívül megfeszített munkával sikerült befejezniük a helyreállítást. Különösen fontosnak nevezte ezt a jelenlegi, globális ellátási zavarokkal terhelt energiapiaci környezetben. Az üzemegység újraindítása tovább növeli a Mol ellátási képességét és erősíti Magyarország valamint az egész régió üzemanyagellátásának biztonságát – tette hozzá.

Advertisement

Rendkívüli teljesítménynek nevezte azt is, hogy az elmúlt egy év során, a Dunai Finomító jelentős kapacitáskiesése mellett is biztosítani tudták az ország folyamatos üzemanyagellátását, és nem kellett üzemanyaghiánnyal szembe nézni. A munka nem ért véget: a biztonságos működés és a hasonló balesetek megelőzése továbbra is elsődleges – fogalmazott a közleményben Hernádi Zsolt. A százhalombattai Dunai Finomító Magyarország egyetlen kőolaj-feldolgozó finomítója, amely 800 hektáron, összesen 55 üzemmel működik. A kőolaj-feldolgozás első lépését a desztillálóüzemek végzik, amelyekben a nyersolajat különböző frakciókra választják szét. A finomítóban három ilyen üzem, az AV1, az AV2 és az AV3 működik.

Az 1972-ben üzembe helyezett AV3 a Dunai Finomító legnagyobb kőolaj-desztilláló üzeme, amely évi mintegy 3,8 millió tonnás feldolgozási kapacitásával a finomító teljes desztillációs kapacitásának közel 47 százalékát biztosítja. Az üzem ezért kulcsszerepet játszik a finomító működésében és a hazai üzemanyagellátásban.

Advertisement

Zöldinfó

A Balaton is megszenvedte a klímaváltozást: 60 százalékkal kevesebb csapadék hullott

Befejeződik a tavi viharjelzési szezon.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A HungaroMet Zrt., a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) és a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság közös, sajtóközleményében azt írta, április 1-jétől október 31-ig a balatoni, a Velencei-tavi és a Tisza-tavi viharjelzések meteorológiai kiszolgálására vihar-előrejelző szolgálatot működtet a HungaroMet, a viharjelzést szolgáló rendszert a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM OKF) működteti, a viharjelzéseket és az időjárás-előrejelzéseket a HungaroMet Siófoki Viharjelző Obszervatóriuma adta ki. A HungaroMet összefoglalója szerint az idei viharjelzési szezon első hat hónapjában a Balaton keleti medencéjében a szélsebesség átlagosan 3 százalékkal haladta meg a sokévi átlagot, míg a nyugati medencében 6,5 százalékkal elmaradt attól – olvasható az alternativenergia.hu oldalon. Az egész szezon az ilyenkor elvártnál jóval – 60 százalékkal – szárazabb és összességében 1,7-1,9 Celsius-fokkal melegebb volt.

A balatoni medencékben a havi átlagos szélsebességek alapján április volt a legszelesebb hónap, amelyet május, majd július követett. Nyolc erős vihar – óránkénti 90 kilométeres sebességet meghaladó széllökéssel – érte el a tavat: májusban három, júliusban kettő, augusztusban, szeptemberben és októberben egy-egy. A legnagyobb vihar május 27-én tört a tóra egy heves zivatarvonal formájában, a szélsebesség Siófok térségében érte el a maximumát, óránkénti 104 kilométeres sebességgel és a tó felett porzó vízfüggöny is megfigyelhető volt. A középső medencében, Balatonszemes térségében a szélsebesség szintén elérte az óránkénti 100 kilométeres sebességet.

A Balaton térségében a nyár a mérések kezdete óta a második legmelegebb volt, csupán a 2024-es volt melegebb. a nyári hónapok átlaghőmérséklete Siófokon 24,8, Keszthelyen 23,6 Celsius-fok volt. A 35 fokot elérő vagy azt meghaladó hőmérsékletű napok száma a Balatonnál – a különböző mérési pontokon – 10-15, a Velencei-tónál és a Tisza-tónál 16-16 volt, ezekből a legtöbb a legforróbb hónapra, augusztusra esett. A több hőhullámból az augusztus eleji volt a legforróbb, 4-én és 5-én 39-40 fokot regisztráltak a mérőállomásokon, a Balatonedericsen mért 40,1 Celsius-fok volt a térségben a maximum.

Advertisement

Csapadék tekintetében mindhárom nagy tónál az idei volt az eddigi legszárazabb nyár 1901 óta. A Balatonnál az 1991-2020 közötti időszak csapadékátlagának jellemzően mindössze az egyharmada (a keleti medencében csak 30 százaléka), a Velencei-tónál pedig kevesebb, mint az egynegyede hullott le. A három hónap alatt így összesen 50-70 milliméter csapadék érkezett a Balatonhoz. A keszthelyi medence térsége kapott ennél több esőt, ott 80 millimétert meghaladó, Gyenesdiáson 92 millimétert elérő csapadék hullott.

A csapadék kedvezőtlen időbeli eloszlása tovább súlyosbította a szárazságot: a kevés eső egy része – 15- 20 milliméter – még a nyár elején, egyetlen napon, június 10-én esett. A Balatonnál az első- és másodfokú viharjelzések összesített fenntartási ideje a szezon teljes időtartamának 36-37 százalékát tette ki, a Velencei-tónál ez az érték 25,7 százalék volt. A Balatonnál 2005 óta az idei azon öt szezon közé tartozik, amikor a másodfokú viharjelzések fenntartási ideje a legrövidebb volt: a másodfokú viharjelzések aránya a teljes időszakhoz viszonyítva a Balatonnál 9,9-11,4 százalék, a Velencei-tónál pedig 5,1 százalék volt. A keleti medence volt a legszelesebb terület.

Advertisement

Az elsőfokú és másodfokú viharjelzések fenntartására legrövidebb ideig a Tisza-tónál volt szükség, elsőfok esetében kevesebb, mint 1000 órára, a másodfokú viharjelzés fenntartása pedig a teljes időszak alig 2,5 százalékát tette ki. Jelezték: a tavak időjárásról a HungaroMet honlapján, a folyamatosan frissülő www.met.hu/idojaras/tavaink oldalról kaphattak részletes információt az érdeklődők, és sokan használták a viharjelzést és az időjárási helyzetet folyamatosan követő, ingyenesen letölthető HungaroMet Meteora mobilalkalmazást.

Az OKF arról számolt be, hogy karbantartás után 2026 nyarán ismét üzembe állt a Fertő-tavi viharjelző rendszer magyarországi, Fertőrákoson található végpontja. A viharjelző végpontok folyamatos rendelkezésre állásának biztosítása érdekében 2026-ban több helyen kicserélték az akkumulátort, biztosítva a folyamatos energiaellátást és a működést egy esetleges áramkimaradás esetén is. A munkálatok a Balaton középső és nyugati medencéjében lévő, vala-mint a Velencei-tavi viharjelző állomásokat érintették.

Advertisement

A balatoni viharjelzés az idei szezonban is a tó három medencéjében egymástól függetlenül működött, mindhárom rendszer az adott terület időjárási körülményeihez igazodva jelzett. A viharjelzők mellett a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság évek óta üzemelteti az ingyenesen elérhető TAVIHAR mobilalkalmazást, amelyen jól követhetők az ország legnagyobb tavain érvényes aktuális viharjelzések, emellett a folyamatosan frissülő viharjelzések a katasztrófavédelem weboldalán is elérhetők.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint a kapitányság vízirendészeti rendőrőrsein 30 szolgálati kisgéphajóval közel 60-an látnak el szolgálatot a vízen, a folyamatos vízirendészeti jelenlét a nyár teljes időszakában biztosított volt. Elsősorban a fürdőeszközöket használó, a szörfösök, vitorlázók, elektromos hajtású vízijárművel közlekedő személyek körében volt szükség rendőri intézkedésre, mentésre. A rendőrkapitányság munkatársai a viharjelzési szezonban 148 esetben, összesen 250 fürdőzőt vagy vízi közlekedőt mentettek ki a vízből. Április 1-je és október 31-e között öten fulladtak a Balatonba, halálos kimenetelű vízi közlekedési baleset nem történt.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák