Zöld Közlekedés
95 ezer forintos támogatás jár kerékpártúra szervezéséhez
Több mint 100 csoport bringázott már országszerte.
November 10-ig meghosszabbították a Tekerj a Zöldbe! programsorozatot, amelynek keretein belül idén eddig több mint 100 családbarát kerékpártúrát szerveztek már meg országszerte. A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség gondozásában megvalósuló projekt vezetői továbbra is várják azok jelentkezését, akik vállalják, hogy közösségi biciklitúrát szerveznek. A szövetség túránként 95 ezer forintot biztosít a szervezők számára. A cél az, hogy minél több emberhez eljuttassák a kerékpározás élményét. 2022 februárjában indult hódító útjára hazánkban a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) égisze alatt a Tekerj a Zöldbe! túrasorozat, melynek nem titkolt célkitűzése, hogy népszerűsítse a kerékpározást mindenki számára teljesíthető, könnyű, vezetett, 30-40 fős kerékpártúrákkal. A távok teljesítéséhez nem kell sportolói múlt, kortól, és erőnléttől függetlenül bárki könnyedén végig tud tekerni a 30-60 kilométeres túrákon. Az eredetileg szeptemberig tartó projekt olyan népszerűségre tett szert alig néhány hónap alatt, hogy közkívánatra november 10-ig meghosszabbították azt. Ennek értelmében továbbra is várják olyan számlaképes vállalkozási formák jelentkezését, akik jogosultak a szolgáltatás nyújtására és vállalják, hogy szerveznek egy vagy több kerékpártúrát. Újdonság, hogy szeptember 1-től már magánszemélyek is pályázhatnak a túránként 95 ezer forintos támogatásra. Telek Hanna, a MAKETUSZ Tekerj a Zöldbe! projektjének vezetője elmondta, minden várakozást felülmúlt, hogy alig fél év alatt több mint 100 kerékpártúrát bonyolítottak le országszerte, aminek nagyon komoly közösségépítő ereje is van. „Kalocsán például egy, a közösségi élet aktív tagjaként ismert tanár a férjével közösen kezdett el túrákat szervezni. A városlakókat szólítják meg a programmal, ami rendkívül népszerűvé nőtte ki magát, és augusztus elején már az ötödik eseményt bonyolították le. Külön szakmai bravúr, hogy kerekesszékes résztvevője is volt annak a túrának, így a csapatot két részre szedték, hogy mindenki a saját tempójában tudjon haladni” – mondta.
Mint fogalmazott, sok iskola és sportegyesület is bekapcsolódott már a sorozatba. Most szeretnék rávenni a tanárokat arra, hogy a diákjaikat a szünidő után, a tanév alatt is vigyék el bringázni akár egy-egy napra is, hiszen a túrákat éppen azért álmodták meg, hogy a résztvevők felfedezzék környezetük rejtett kincseit, a helyi attrakciókat, valamint hogy elsajátítsák a közlekedésbiztonság alapjait, ami a gyermekek esetében hatványozottan is fontos és edukatív jellegű. Telek Hanna felhívta rá a figyelmet, hogy a jelentkezési felület egyszerű, a regisztráció során egy túravezetői profilt kell létrehozni a szerződéskötéshez szükséges adatokkal, majd a túravezetői profilon keresztül lehet feltölteni a túra tervezeteket, az események után pedig a túrabeszámolókat. Kikötés még, hogy minden Tekerj a Zöldbe! kerékpártúrához kapcsolódóan legyen egy Facebook-esemény is. „Az útvonal kijelölésénél szempont, hogy meg lehessen tenni utánfutóval és gyereküléssel is, valamint az is, hogy lehetőleg a kevésbé ismert útvonalakat is bemutassa, kerülje a kerékpárral amúgy is zsúfolt utakat. Emiatt a tókerülést például nem fogadjuk be. A túravezetőnek emellett tapasztalattal és helyismerettel kell rendelkeznie, és a túrába be kell vonni valamilyen kulturális programelemet, ami lehet egy műemlék, tájház, természeti vagy épített érték” – magyarázta. A MAKETUSZ Tekerj a Zöldbe! projektjének vezetője arról is szót ejtett, az eddigi túrák több mint fele teljesen ingyenes volt, de a részvételi díj maximum ezer forint lehet, amiből a legtöbbször egyébként valamilyen belépődíjat vagy kompozást fedeznek. További részletek és jelentkezés a tekerjazoldbe.hu oldalán.
Zöld Közlekedés
Erősödnek a kínai autómárkák az európai piacon
Tovább bővült az uniós autópiac, erősödnek a kínai gyártók.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Tovább bővült az Európai Unió újautó-piaca a nyári hónapokban: az új személygépkocsik forgalomba helyezése júliusban 3 százalékkal, augusztusban pedig 4,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – közölte az alternativenergia.hu. Január és augusztus között 7,55 millió új autót helyeztek forgalomba az EU-ban, 5,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A növekedésben jelentős szerepet játszottak a villamosított hajtású modellek. Az első nyolc hónapban 1,64 millió tisztán elektromos autót regisztráltak, ami az újautó-piac 21,7 százalékát tette ki, szemben az egy évvel korábbi 15,8 százalékkal. A hibrid autók 36,6 százalékos részesedéssel a legnépszerűbb hajtásláncnak számítottak, míg a plug-in hibridek részesedése 10 százalékra emelkedett. Ezzel párhuzamosan a benzines és dízelautók együttes piaci részesedése 37,5 százalékról 29 százalékra csökkent.
Különösen gyorsan növekedett a kínai autógyártók jelenléte az uniós piacon. Az ACEA adatai szerint a BYD részesedése a január-augusztusi időszakban 0,9 százalékról 2,4 százalékra emelkedett, miközben értékesítése több mint két és félszeresére, 177 752 darabra nőtt. Az SAIC Motor piaci részesedése 1,9-ről 2,2 százalékra, a Chery Automobile-é 0,5-ről 1,5 százalékra emelkedett. A Leapmotor részesedése 0,8 százalék volt. A Geely-csoport részesedése 2,7 százalékon maradt. A felsorolt kínai csoportok együttesen 9,6 százalékos részesedést értek el az uniós újautó-piacon, szemben az egy évvel korábbi 6,2 százalékkal. Az ACEA adatai szerint a BYD értékesítése 163 százalékkal, a Cheryé 251 százalékkal, a Leapmotoré pedig 427 százalékkal nőtt egy év alatt.
A nagy európai gyártók közül a Volkswagen-csoport január és augusztus között 1,3 százalékkal több, 1,999 millió autót értékesített az EU-ban, piaci részesedése azonban 27,5 százalékról 26,5 százalékra mérséklődött. A BMW-csoport értékesítése 4,8 százalékkal, a Mercedes-Benzé 3,5 százalékkal nőtt, míg a Renault-csoporté 4,0 százalékkal, a Hyundai-csoporté 2,2 százalékkal csökkent. A Volkswagen-csoporton belül a Porsche értékesítése 13,2 százalékkal esett vissza az első nyolc hónapban. Magyarországon augusztusban 9355 új személygépkocsit helyeztek forgalomba, 8,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Január és augusztus között 95 929 új autó kapott rendszámot, ami 12,1 százalékos növekedés. A tisztán elektromos autók értékesítése 9224-re, 29,6 százalékkal nőtt, a plug-in hibrideké pedig 8414-re, 111,6 százalékkal emelkedett. A teljes hibridekből 48 695 darabot helyeztek forgalomba, 12,0 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A benzines autók száma 19 761 volt, 3,2 százalékkal kevesebb, a dízeleké pedig 9211, ami 9,3 százalékos visszaesést jelentett.
-
Zöld Energia4 nap telt el a létrehozás ótaNégy órán át képes energiát szolgáltatni az új tároló
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaKözösségi tulajdonú szélerőművek jöhetnek létre Magyarországon
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaNyílt pályázatot hirdettek a 10 hazai nemzeti park igazgatói posztjára
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaOktóberben ismét megtisztulhatnak az ország elhanyagolt területei
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaKétszer annyi szociális tűzifa jöhet, de mi lesz a védett erdőkkel?
