Zöld Közlekedés
Az Egyesült Királyságban két százalékkal csökkent az eladott új autók száma tavaly
Az Egyesült Királyságban az egy évvel korábbinál két százalékkal kevesebb, 1 millió 614 ezer 063 új autót adtak el tavaly – állt a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) honlapjára csütörtökön felkerült jelentésben.
Az SMMT eredetileg 1 millió 960 ezerre becsülte a 2022-ben eladott új autók számát. Az Egyesült Királyság 2022-ben Európa második legnagyobb autópiaca lett az előző évi harmadik helyezés után. Tavaly a legkeresettebb új autó a Nissan Qashqai volt 42 ezer 704 eladott járművel, amelyet a Vauxhall Corsa (35 ezer 910) és a Tesla Model Y (35 ezer 551) követett. Tavaly a csak akkumulátorról üzemelő elektromos autókból (battery electric vehicles, BEV) 267 ezer 203 kelt el, ami 40,1 százalék növekedés 2021-hez képest. A hibrid hajtású autókból (HEV) az eladás 27,6 százalékkal 187 ezer 948-ra emelkedett, ugyanakkor a külső áramforrásról tölthető plug-in hibrid (PHEV) autók eladási száma 11,5 százalékkal 101 ezer 414-re esett.
Az új autók esetében tavaly a dízelüzemelésűek piaci aránya 5,1 százalékra esett a 2021. évi 8,2 százalékról, a benzines autóké pedig 46,3 százalékról 42,3 százalékra zsugorodott, miközben például a csak akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) piaci részesedése 11,6 százalékról 16,6 százalékra emelkedett, a hibrid-elektromosoké (HEV) 8,9 százalékról 11,6 százalékra nőtt, ugyanakkor a PHEV hajtásúaké 7 százalékról 6,3 százalékra csökkent. Tavaly a legkelendőbb elektromos autó a Tesla Model Y volt, 35 ezer 551 ilyen jármű kelt el. A második legkeresettebb a Tesla Model 3 (19 ezer 071), a harmadik pedig a Kia e-Niro volt (11 ezer 197).
Zöld Közlekedés
Egyre több elektrifikált Toyota fogy Magyarországon
A Toyota a piac bővülését jóval meghaladóan erősödött a magyarországi újautó-piacon az idén.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A japán márka magyarországi eladásai az előző év hasonló időszakával összevetve 16,2 százalékkal bővültek az idei első négy hónapban, ami 6603 személy- és kishaszonjármű eladását jelenti. Eközben a teljes piac 7,8 százalékos növekedést mutatott fel, amely mögött 55 575 jármű regisztrációja áll – emelte ki az alternativenergia.hu. Különösen az első negyedév volt erős, amikor az 5190 jármű forgalomba helyezése 23 százalékos növekedést takart, és amellyel a márka piaci részesedése 12 százalék fölé jutott. A személygépjármű szegmens önmagában közel 20 százalékos bővülést hozott a Toyotának január-áprilisban 2025 hasonló időszakához mérten – hívták fel a figyelmet, kiemelve, hogy a dinamikus növekedés mellett sikerült megőrizni a 40 százalékos magánszemély-vásárlói arányt, amely az egyik legmagasabb a piacon. Emlékeztettek, hogy a teljes piacon a kishaszonjármű szegmensben összességében 7,5 százalékos csökkenés volt az első négy hónapban, azonban a Toyota azon gyártók közé tartozott, amely ha kisebb mértékben is (1,5 százalékkal), de növelni tudta eladásait.
Az importőr az erőteljes növekedést az optimista piaci környezet mellett a Toyota példátlan modellinváziójával magyarázza, amelynek keretében az év során nyolc új vagy frissített verziójú szabadidőautó érkezik a magyar piacra, bővítve az elektromos, hibrid és plug-in hibrid meghajtású modellek kínálatát, elsősorban a rendkívül népszerű SUV szegmensben. Példaként említették az új generációs RAV4, CH-R+, bz4x, Urban Cruiser és Yaris Cross modellt.
A TCE szerint a Toyota forgalomgeneráló hatása kimutatható a konkrét szegmenseken is a teljes piacot tekintve, ahol a SUV kategória minden eddiginél jobban előre tört az idén. Magyarországon a C-SUV szegmens 36,1 százalékkal, a D-SUV 46,8 százalékkal gyarapodott 2026 első négy hónapjában a tavalyi évhez képest, és számottevő, 9,9 százalékos volt a B-SUV növekedése is. Az importőr rámutat: a Toyota piaci szereplése nagyban támogatta azt is, hogy a magyarországi újautó-piacon lendületet kapott az elektrifikáció: a teljesen elektromos meghajtású modellek értékesítési aránya megközelítette a 10 százalékot, a hibrid (full, mild vagy plug-in) modellek aránya pedig meghaladta a 60 százalékot.
Magyarországon az idén az áprilisig eladott új autóknak már kevesebb mint a harmada volt belsőégésű motorral szerelt. A Toyota Central Europe Kft. a Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország alkotta régióban végzi az importőri feladatokat a japán gyártó számára. Tavaly 154 ezer Toyotát és 19 ezer Lexust értékesítettek a hozzá tartozó kereskedések.
-
Zöld Közlekedés3 nap telt el a létrehozás ótaElektromos autósok: igazságtalan a dupla parkolási díj terve Budapesten
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaMinden csepp számít: így tarthatjuk meg az esővizet a saját kertünkben
-
Zöld Közlekedés7 nap telt el a létrehozás ótaA debreceni CATL-gyár már az elektromos autók következő generációjára készül
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaRendkívüli lépés az üzemanyagpiacon: stratégiai készleteket mozgósítanak
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta2040-re az áramtermelés 30 százalékát atomenergiából fedezné Horvátország
