Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

EM: mintegy negyedével kevesebb gáz fogyott decemberben

A háztartások több mint 23, a gazdasági szereplők pedig közel 25 százalékkal csökkentették földgázfelhasználásukat 2022 utolsó hónapjában 2021 azonos időszakához képest – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szerdán az MTI-vel.

Létrehozva:

|

Kiemelték, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a tavalyi éves gázfogyasztás 17 százalékkal mérséklődött tavalyelőtthöz viszonyítva. A villamos energia igénybevételében is érdemi csökkenés mutatható ki, amelynek mértéke decemberben több mint 7, 2022-ben pedig összesen közel 3 százalékos volt 2021-hez képest. A jelentős visszaesés az enyhe időjárás mellett a szankciók okozta energiaáremelkedés miatti tudatos fogyasztói magatartásnak és a kormányzati takarékossági intézkedéseknek is köszönhető – írják a közleményben. Kifejtették, 2022 decemberében összességében közel 24 százalékkal kevesebb földgáz fogyott Magyarországon, mint egy évvel korábban. Tavaly egész évben a lakossági felhasználók körében 16,6, a gazdaság esetében pedig 17,2 százalékkal volt alacsonyabb a gázfogyasztás, mint 2021-ben. Ehhez hozzájárult az egyes állami fenntartású intézményeknél elrendelt gáztakarékosság is.

Hangsúlyozták, a hazai tárolókban még elérhető készlet a fűtési szezon feléhez közeledve, újabb mennyiségek nélkül is mintegy három hónapra lenne elegendő – a korábbi évek nagyobb téli igénybevételével számolva. A magyarországi fogyasztás villamos energiából is mérséklődött a tavalyelőtti adatokhoz  viszonyítva. Az áramfelhasználás decemberben 7,1, éves szinten pedig közel 3 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2021-ben. A kormány változatlanul elsődleges feladatai között tartja számon a rezsicsökkentés védelmét, ennek érdekében megnégyszerezte – 670 milliárd forintról 2610 milliárd forintra emelte – a rezsivédelmi alapot – írják a közleményben. A magyar családok 2022 decemberében is a legolcsóbban jutottak földgázhoz, és a második legkedvezőbb áron kapták az áramot az európai fogyasztók közül. A lakossági felhasználók díjai átlagfogyasztás alatt és felett sem emelkedtek januártól. A háztartások a teljes fűtési szezonban azonos árakon férhetnek hozzá a legfontosabb energiahordozókhoz. A takarékosabb felhasználással enyhíthetők a szankciós politika okozta ellátásbiztonsági kockázatok is – tájékoztatott az Energiaügyi Minisztérium.

 

Advertisement

Zöldinfó

Új levegőminőség-mérő rendszer indult a gödi Samsung-gyár körül

Levegőminőség-mérő rendszert helyezett üzembe Gödön a Samsung.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Valós idejű levegőminőség-mérő rendszert helyezett üzembe Gödön a Samsung SDI Magyarország Zrt. – közölte a társaság az MTI-vel. A helyi Samsung-gyár körül elhelyezett három állomás a szálló port, a szén-dioxidot, valamint a gázokat és illékony vegyületeket méri – írja az alternativenergia.hu. A rendszereszközök időjárásállók, napelemmel és akkumulátorral üzemelnek, így a hálózati áramtól függetlenül működhetnek. A mérési adatokat a levegotisztasaggod.hu oldal folyamatosan mutatja. A Samsung azt ígéri, hogy hamarosan újabb állomással egészül ki a rendszer.

A társaság júniusban jelentette be, hogy átfogó környezetvédelmi akciótervet valósítanak meg, a levegőminőség-mérési rendszert ennek a részeként telepítették. Korábban a gyár működését politikusok és civilek is kifogásolták, de a Samsung februárban azt közölte, hogy a hírekben hamis adatok és félrevezető információk jelentek meg. A Pest Vármegyei Kormányhivatal korábbi közleménye szerint a gödi üzem nem veszélyezeti a környezetet, az egységes környezethasználati engedély a Kúria döntése értelmében hatályos.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák