Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

A biomassza-erőművek működését is felülvizsgálná a minisztérium

Jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A fokozatosság elve mentén haladva jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon – mondta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a tárca sajtóeseményén Budapesten. A miniszter beszámolója szerint a tárca megszervezésekor számos kihívással szembesültek, sok nehézség maradt hátra az előző kormány idejéből – írja az alternativenergia.hu. Korábban az erdőket “fabányának” tekintették, az erdőgazdaságok profitorientált módon működtek, a régóta nyíltan zajló azbesztügyet sem oldották meg, az új minisztérium ezért megkezdte az egyeztetéseket és fölvette a kapcsolatot a civilekkel is – emelte ki. A miniszter jelentős eredménynek tartja, hogy a tervezettnél idén 300 ezer köbméterrel kevesebb fát termelnek ki a magyarországi erdőkből. Ennél többet idén már nem lehet visszatartani a korábban megkötött, érvényben lévő szerződések miatt, de jövőre már elérheti az 1 millió köbmétert is a csökkentés – jelezte.

Gajdos László hangsúlyozta, hogy az erdőkben a vágásos gazdálkodás helyett az ökológiai típusú gazdálkodásra, a biológiai sokféleségre kell törekedni. “Végtelen abnormális” fákat azért termelni, hogy biomassza-erőművekben égjenek el, ezek működtetését át kell gondolni a fokozatosság elve alapján, akárcsak az ipari célú kitermelést, de a lakossági tűzifa- és távhőigényeket biztosítani kell. Januártól az erdőgazdaságok működése a nonprofit gazdálkodás irányába mozdul el, irányításukra pedig pályázatokat írnak ki, mert az új szemléletet az új vezetőségekkel könnyebb lesz megvalósítani. A tárcavezető bízik abban is, hogy a következő évek során mind az erdővel borított területek, mind a védett erdők aránya jelentősen nőhet.

Hozzátette: az erdők mellett a vízügyet, a nemzeti parkok, a hulladékgazdálkodás és a környezetvédelem ügyét is felvállaló tárca olyan feladatra vállalkozott, amelyre az elmúlt 30 évben más nem. A kezdetek bizakodásra adnak okot, mert az elmúlt fél évben sikerült olyan irányba elindulni, amely “más világot fog eredményezni” – fogalmazott.

Advertisement

Sipos Katalin természetvédelemért felelős helyettes államtitkár a kihívások közül kiemelte, hogy Magyarországon az erdők 41,5 százaléka élvez védettséget, a vágásos erdőgazdálkodás viszont 90 százalékot érint, a faanyag jelentős része tehát védett területről származik. Az előírásokat 2010 után többször is enyhítették, legutóbb az energiaválságra hivatkozva, noha vágáskor tönkremegy a mikroklíma és sérül az élővilág.

A szeptember 30-ával véget ért fakitermelési moratóriumra azért volt szükség, hogy az új tárcának legyen ideje áttekinteni a faanyaghasználat rendszerét. Idén kármérséklésre volt lehetőség, de hosszabb távon a minisztérium azt akarja elérni, hogy védett és Natura 2000-es erdő ne lehessen vágásterület, illetve csak nagyon kíméletes legyen a fakitermelés, az ellátásbiztonságot pedig a kevésbé értékes erdők biztosítsák – tette hozzá.

Advertisement

Ferencz Zoltán erdőkért felelős helyettes államtitkár jelentős eredménynek tekinti a szemléletváltást, de hozzátette, hogy a tárcának több évtizedes folyamatokat kell felülvizsgálnia, ha el akarja érni a céljait. Vannak például ma is olyan erdők, amelyek értékesek, mégsem élveznek semmilyen védettséget. Fakitermelés mindig volt és mindig lesz, de a vágásos üzemmód már 2027-ben vissza fog szorulni, a klímatörvény elfogadása után pedig az új erdőtörvény tervezete is elkészülhet – közölte.

Advertisement

Zöldinfó

A magyar mezőgazdaságnak meg kell tanulnia kevés csapadékkal gazdálkodni

Állandósuló kihívások rontják a mezőgazdaság kilátásait.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Idén is akadtak jól teljesítő termékpályák, de a mezőgazdasági kockázatok egyre jelentősebbek, a gazdasági környezet kedvezőtlen, az állandósuló kihívások rontják az agrárium kilátásait – írja az alternativenergia.hu. Héjja Csaba szerint az éghajlatváltozás, a szárazság, a piaci változások az előző években is okoztak már komoly gondokat, ám idén a kiszámíthatatlan nemzetközi vám- és kereskedelempolitika, valamint a geopolitikai konfliktiusok miatt emelkedő energiaárak még jobban nehezítik a termelők helyzetét. A magyar agrárium helyzetértékelése ennek megfelelően jelentősen romlott az év eleje óta. A legrosszabbul a kedvezőtlen időjárás miatt a kukoricatermesztők állnak, a legjobban a madárinfluenza ellenére is a baromfi-temékpályákban dolgozók.

A tejpiac láthatólag túljutott a mélyponton, a zöldségtermeszők kilátásait az energiaárak emelkedése rontja. A sertéstermékpálya még mindig gyengélkedik, a túlkínálati piac hatására a bevételek legfeljebb a támogatásokkal érhetik el legalább az önköltségi szintet, és javulás csak jövőre várható. A bortermelés idén visszafogott mennyiséget állít elő, ám a kereslet is korlátozott, így legalább nem lesznek jelentős értékesítési nehézségek. Főképp a folyó bor kivitele esett vissza, a magasabb minőséget képviselő palackozott boroké lassan, de stabilan nő.

A szakértő szerint a mostani helyzetben sokat segítene, ha a téli csapadék pótolná az elmaradt esőket, ám úgy tűnik, a magyar mezőgazdaságnak meg kell tanulnia kevés csapadékkal gazdálkodni. 2026 nagy tanulsága, hogy a szélsőségek még mindig sokakat érintenek érzékenyen, a belföldi agrárium “túlzottan individualista”, sok termelő szigetszerűen működik, pedig az együttműködések erősítése csökkentené a kockázatokat, segítene az alkalmazkodásban.

Advertisement

Ezen túl a kockázatkezelés, hosszabb távon a versenyképesség javítása, valamint a nagyobb hozzáadott értéket eredményező, teljes értékláncokat átfogó agrárstratégia lehet a megoldás. Mindez javítaná a banki finanszírozás esélyeit is, ami kiszámíthatóbb alapot adna a beruházásokhoz. A magyar mezőgazdaság mostanáig százmilliárdokra becsülhető jövedelemtől esett el a kedvezőtlen körülmények hatására, a termékpályák jövedelemtermelő képessége közötti különbség egyre nagyobb, miközben olcsó forrásokra a közeljövőben nem lehet számítani, a pénzpiacok hamar beárazzák a nemzetközi kockázatokat, és az energiapiaci ármozgásokra is állandóan figyelni kell.

Ennek ellenére az agrárium csődrátája nemzetgazdasági összevetésben még mindig alacsony, 3 százalék körüli, a nem teljesítő hitelek aránya is legfeljebb egyedi okok miatt lehet egyes ágazatokban magasabb – tette hozzá. Bognár István szerint emlékezetes évként maradhat meg a mezőgazdaságban a mostani, mert a meteorológiai mérések kezdete óta belföldön az idei volt a legszárazabb nyár, így már nem 2022 a történelmi aszály éve.

Advertisement

A kukorica, amely hosszú időn át a magyar mezőgazdaság alapnövénye volt 1 millió hektárt meghaladó vetésterülettel, idén már nem érte el a 600 ezer hektárt, és az árszintje is jóval elmarad a 4 évvel korábbitól. A termés nem fogja fedezni a belföldi igényeket, a belföldi takarmánygyártók ugyanakkor a korábbi évek során már felkészültek erre a helyzetre. A kukorica helyét jelentős részben a napraforgó vette át, mert tavaly jelentős jövedelmeket termelt.

Vetésterülete idén rekordot döntött, de a gyenge termés “elgondolkodtató”, mert ennek hatására derült ki idén, hogy a napraforgótermesztés is lehet veszteséges. A búza 1 millió hektárt meghaladó vetésterülete a következő években kissé még emelkedhet, a 4,5 millió tonnás idei termésből külföldre jutó 1,5 millió tonna legalább a stratégiai piacok megtartására elég lehet, bár az olaszországi keresletet egyre nehezebb belföldről kiszolgálni – közölte.

Advertisement

A szakértő szerint az esőt tekintve az év nem kezdődött rosszul, de a talaj felső rétegéből mostanra szinte az egész országban jelentős mennyiségű csapadék hiányzik. Ennek mértéke már a vegetációs időszakban jelentős volt, és az év egészét tekintve az eső eloszlása is kevésbé egyenletes, miközben egyre nő a párolgás okozta veszteség. A szántóföldi gazdálkodók a csapadék- és éghajlati viszonyok változása miatt egyre inkább az őszi növények felé fordulnak, a termesztési költségek emelkedése előbb-utóbb az árakban is látszani fog. Az inputszegény termelés olcsóbb ugyan, ám sokkal kiszolgáltatottabb a szélsőségeknek, sok termelő tőkehiány miatt mégis kénytelen vállalni ezt a kockázatot – tette hozzá.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák