Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

AM: több mint 2 millió facsemetét ültetett tavaly a Pilisi Parkerdő Zrt.

A Pilisi Parkerdő Zrt. csak tavaly több mint kétmillió facsemetét ültetett, és több száz hektáron végzett erdőmegújító csemeteültetési és magvetési munkálatokat – közölte az Agrárminisztérium (AM) szombaton az MTI-vel.

Létrehozva:

|

A közlemény szerint a Pilisi Parkerdő Zrt. élen jár a természetes folyamatokat követő, azokat erősítő úgynevezett “örökerdő-gazdálkodás” bevezetésében. Területének már több mint ötödén folytat örökerdő-gazdálkodást, és csaknem felén folyamatos erdőborítást biztosító módon gazdálkodik. A társaság által kezelt erdők majdnem kétharmada védett, ezért az aktív természetvédelem szervesen hozzátartozik a mindennapi munkához, attól nem elválasztható, és anélkül nem értelmezhető.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósággal való szoros együttműködés és a belső természetvédelmi törekvések eredménye számos kiemelkedő, saját kezdeményezésű, sikeres program lett, az erdei kistavak rekonstrukciójától a gödöllői Rózsakúti Erdőrezervátumon át a Vadmacska Fajmegőrzési Programig – írták. Közölték azt is, hogy a Dunakanyar, Visegrád és Dömös környéke vagy a Budapest környéki hegyek Magyarország leglátogatottabb erdei közé tartoznak. Az erdőgazdaság az ország erdeinek mindössze 3 százalékán gazdálkodik, de ezen a területen évente harmincmillió látogatási alkalmat regisztrálnak, és hárommillió itt lakó számára nyújtanak természetes környezetet – jegyezték meg.

A társaság a természetközeli erdőgazdálkodás úttörőjeként, a városi erdők specialistájaként közel ezer kilométer erdei túraútvonalat tart fenn. Az utóbbi években – a Magyar Természetjáró Szövetséggel együttműködve – teljesen felújította az ezekhez kapcsolódó több száz erdei pihenőhelyet. Ezek a turistaútvonalak olyan népszerű helyeken és helyekre vezetnek, mint az ország egyik legszebb kilátását nyújtó Prédikálószék, vagy az alig tíz éve megnyitott, de gyorsan “kultikussá vált” Spartacus-ösvény – ismertette az AM. A Pilisi Parkerdő Pilis Bike néven 350 kilométernyi kerékpáros úthálózatot működtet, illetve a túralovasok számára létrehozta a Pilis Ride hálózatot.

Advertisement

Ezek mellett tizenegy kilátót – a legutóbbit tavaly adták át a Lajos-forrás fölötti Bölcső-hegyen -, hat erdei szállást, turista- és kulcsosházat épített ki és tart karban az ország leglátogatottabb erdeiben. A Parkerdő egyre népszerűbb terepe a teljesítménytúráknak, terepfutó-versenyeknek és egyéb outdoor tevékenységeknek.  A Parkerdő – az országban elsőként – éppen azért alakította ki az Erdőbarát Rendezvény minősítési rendszert, hogy egyértelművé tegye a természetet nem károsító, azzal harmóniában megszervezett túrákra és versenyekre vonatkozó követelményeit – közölte az AM.

A közleményben úgy fogalmaztak, hogy a társaság kulcsfontosságúnak tartja a szemléletformálást és a környezeti nevelést is: a Parkerdő egyik legnépszerűbb bemutatóhelyén, a Budakeszi Vadasparkban, illetve a visegrádi Madas László és a Hármashatár-hegyi Erdészeti Erdei Iskolában évente csaknem 220 ezer látogatót – zömmel gyerekeket vagy gyerekes családokat – fogad. Itt a résztvevők játékos és élményekkel teli ismeretterjesztő foglalkozásokon, terepi bemutatókon ismerhetik meg az erdő összetett világát, és azt, hogy milyen erdei viselkedéssel lehet a legkevésbé zavarni, viszont a legjobban befogadni a Parkerdő számtalan természeti csodáját – írták. Kitértek arra is, hogy elindult az AM Facebook-játéka, amelyben Magyarország legkedveltebb erdei helyét, természeti kincsét keresik. A 22 héten át zajló szavazás résztvevői nyereményjátékban vehetnek részt, amelyen ajándékcsomagokat nyerhetnek.

Advertisement

Zöldinfó

Jelentős lemaradásban a körforgásos gazdaság

A hulladékgazdálkodás teljes felülvizsgálatát szorgalmazzák.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Magyarország hulladékgazdálkodása a koncessziós rendszerrel együtt teljes felülvizsgálatra szorul – mondta a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének rendezvényén, a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban az élő környezetért felelős miniszter. Kijelentette, fel kell számolni a múlt környezetvédelmi adósságát. Gajdos László leszögezte: Magyarország hulladékgazdálkodása a koncessziós rendszerrel együtt teljes felülvizsgálatra szorul – írja az alternativenergia.hu. Hozzátette: Magyarország lemaradása jelentős a körforgásos gazdaságban, és nem pusztán egy szerződés vagy intézmény szorul változtatásra, hanem minden, ami nem működik elég jól. Több hulladékudvarra, hatékonyabb hulladékkezelésre, korszerűbb technológiákra, hasznosítható anyagú termékekre van szükség, a lakossági szelektív gyűjtést pedig egyszerűsíteni kell – mondta a politikus.

Jó példaként említette a visszaváltási rendszert, de hiányolta a hatékony megoldást a papír-, a textil-, a műanyag- és főképp a biohulladék kezelésében. Magyarországon majdnem 900 hulladéklerakó bezárt, de még mindig több száz vár rekultivációra országszerte, nagy részük műszaki védelem híján veszélyes a talajra és a talajvízre – mondta, megjegyezve: 2024-ben a települési hulladék harmada hasznosult, 53 százaléka lerakókba került.

Az uniós cél 2035-re a 65 százalékos újrahasználati és újrafeldolgozási arány, eszerint legfeljebb a hulladék 10 százalékát lehet elhelyezni lerakókban – hangsúlyozta Gajdos László. Ezek az értékek a mostani működéssel nem teljesülhetnek, és a helyzet megoldásához az állam kevés, nélkülözhetetlen a fejlesztői és a vállalkozói szerepvállalás, mert a környezetvédelmi problémák jelentős része megoldásra váró mérnöki feladat, amit tudás és innováció oldhat meg – hívta fel a figyelmet.

Advertisement

Megoldást lehet vásárolni másoktól is, ám az országnak lehetőleg úgy kell közelítenie az uniós célokhoz, hogy a felzárkózás minél nagyobb mértékben támaszkodjon magyar fejlesztésű, nemzetközi szinten is hasznosítható technológiákra – jegyezte meg a miniszter. A Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban péntekig látogatható az Environtech 2026 környezetipari szakkiállítás, amelyen 12 ország 80 kiállítója mutat be vízgazdálkodási, szennyvízkezelési, levegőtisztasági, energiahatékonysági, környezetvédelmi és újrahasznosítási megoldásokat.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák